Ti így otthagynátok a picit az apjánál?

Van önálló jövedelmem de albérletben gyerektartással együtt sem élnénk meg belőle a kicsivel. A szüleimhez tudnék nagyon max visszamenni, más rokonom akikhez költözhetnék nincs, de az anyám párja agresszív és gyakran néz a pohár fenekére, nem merném nyugodt szívvel odavinni a picit.

Az apja alapból nem engedné el őt, ha nem tudnánk megegyezni mindenképp pereskedne érte. Neki saját lakása, és jó munkahelye van, ahol akár át tudná magát kérni egy műszakba, hogy hozni vinni tudja a picit oviba.

Én fiatalon szültem, részemről kb a semmire, mert tanultam még. Igen tudom ez itt durván elítélendő, de attól még így van.

Most amit tudnék csinálni az az hogy megpróbálom pótolni amit félbe hagytam. A sulit a munkát. Különköltöznék, a városon belül, igyekeznék annyit félrerakni amennyit tudok.

A közös felügyeletbe belemenne, és a láthatást se venné szigorúan, minden hétvégén láthatnám (hétvégén akkor jövök hozzá amikor akarok, havi egy hétvégi nap kivétel ebből (vagy szombat vagy vasárnap) amikor rokonokhoz viszi), nyugodtan át is jöhetek de addig amíg csak szobát, nem teljes albérletet bérlek nem engedné elvinni a kicsit. Illetve ha úgy van délután is elvihetem pár órára pl játszóterezni. A hosszabb láthatásról még nem igen jutottunk semmire (itt elsősorban a szünetekre gondolok) Ezt le is papíroznánk annak rendje módja szerint hogy ne legyen belőle az hogy később jaj most mégse gyere át helyzet.

Ne tudom mi mást tudnék tenni. Együtt nem lakhatunk tovább, nem tudom hogy tarthatnám magam mellett a picit ezért hajlok erre a kiegyezésre, mert félek hogy a bíróságon kevesebb időt ítélnének. Így talán ha néhány éven belül ott tartok hogy biztos(abb) lábakon állok talán még rugalmasabb lehet ez a közös felügyelet.

A kicsi amúgy nem mondható se apásnak se anyásnak. Én voltam vele végig otthon (ezért megy most olyan jól neki, hisz a munkájában neki nem kellett kompromisszumot kötni, mag nekem nem ment a suli úgy a pici mellett) nem tudom őt mennyire viselné meg, hogyan változna emiatt.