Aki eltökélten nem akar gyereket, megbánja később?

Van közöttetek olyan, aki indokoltan nem akart gyereket, de megbánta amikor már kifutott az időből? Le lehet így élni az életet hiányérzet nélkül?

Nekem kb. 20 évesen volt az első méhen kívüli terhességem. Mivel szinte az utolsó pillanatban kerültem a műtőasztalra belső vérzés miatt, és mert nem ismerték fel időben, elég nagy műtét volt. Nem elég hogy nehezen gyógyultam ki belőle, még az akkori pasim puritán szülei is megaláztak. Majd 40 éves koromig még háromszor kerültem műtő asztalra, akkor már a férjemtől. Akartunk gyereket, de egy terhesség szintén méhen kívül sikerült, csak szerencsére addigra már "divat" lett a laparoszkópiás műtét, így nem trancsíroztak szét. A másik kettő pedig vetéléssel végződött. A hab a tortára, hogy egy rokonom fiatalon meghalt a terhessége 40. hetében babával együtt.

Jelenleg úgy érzem, hogy már undorodok az egésztől, és abszolút nem akarok gyereket szülni. Csak a férjemet sajnálom, hogy ezt nem adhatom meg neki. Ez egy borzalmas érzés, dilemma. Attól félek, sokkal inkább a férjem miatt fog bűntudat gyötörni később, mint magam miatt. Mert ha önző vagyok, magam érdeke a fontos, de nem tudom mit kapok a fejemhez később, ha megöregszünk. Egyelőre úgy tűnik elfogadta a döntésemet, mert nem tud mást tenni, de félek attól, hogy neki lesz rosszabb. Hozzá teszem még, hogy egyébként nem védekezünk, egy petevezetőm van, az is sérült, mert műtve volt. Ezen kívül 42 éves vagyok. Azt látom a férjem épp úgy szenved ettől a dilemmától, mint én. Nem nagyon beszél róla, de látom rajta, hogy ez egy kérdőjel számára is.