Ti hogyan írnátok le milyen az anyaság?

Első kicsit komor, de van benne igazság amit ír, de nem teljesen így van. Pl nem kell fél adnod magad ha van egy társad aki támogat. Én pl nem szűntem meg magam lenni, annyi hogy most mást helyezek előtérbe magammal szemben.

Amúgy marha nehéz de csodálatos dolog anyának lenni, és igen néha szívás is, de azért nem az az első ami eszembe jut.

" A legnagyobb, amit az ember a nyakára vehet. Állandó teher, készültség, nulla szabadidővel és a társadalom szerint el is felejtheted, hogy esetleg te is fontos lehetsz magadnak, a te életed is fontos, nem csak a gyereké. Le kell szarnod, hogy neked mi a jó, csak a gyerek érdeke a lényeg. Önmagadat kell feladnod."

Hát már ne is haragudj, de nem kell önmagad feladnod. Tény, hogy mindent megváltoztat a gyerek, és olykor lemondással jár, de nem szívás. Nem a társadalom szerint kell élni, hanem az elveid szerint. Egy gyermek feláldozas, de jobbá és szebbé teheti az életed.

"A terhesség során szó szerint elvesz tőled mindent a magzat, ami kell neki, teljesen kiszipolyoz, a szülés során esélyes, hogy tönkremegy az alfeled, vagy legalábbis valami maradandó sérülésed marad, a szülés után meg jön az, hogy elfelejtheted magad."

Nekem nem ment tönkre az alfelem, pedig 2 gyereket szültem, de intimtornáztam és nem fogtam fel ugy, mintha valami parazita nevelkedne bennem, pedig elhiheted, részem volt rossz terhessegben.

Kérdező:

Számomra az anyaság egy szóval: kihívás. Minden egyes nap próbára van téve a türelmem, a kitartásom, az energiám. Szeretem a feladathelyzeteket, amikor a nagyfiamra ezredjére szólok valami miatt, akkor sem gondolom azt, hogy minek vállaltam. Élvezem, hogy gondoskodhatok róluk, hogy tanithatok nekik új dolgokat, szeretem látni, ahogy a kisebb napról napra fejlődik. Pl, most is, ahogy felfedezte a kezét, és élvezettel próbál megfogni dolgokat.

Persuze nehéz, hogy még éjjel is éberen alszom, hogy néha a nagy felriad, vagy már a kialvatlanságtól nehez elaludnom. Nehéz, mert nincs az, hogy lejár a munkaidő, megyek dögleni. Nehéz, mert vannak programok, amikre még nem elvihetők, de ugyanakkor már nem vágyom bulizásokra. Bőven elég, amit tőlük kapok. Pedig a nagy nagyon hasfájós volt, visított, mikor kínozta a foga, és vele zombi voltam az első 3 hónapban. De mégis szültem még egyet és igy teljes az életem. Nem vállalok több gyereket, mert kettőt tudunk tisztességesen felnevelni és nem az anyagiak miatt, hanem a figyelem miatt. Rájuk tudunk 100% koncentrálni.

Sok rossz oldala van, de egy gyerek nem csak lemondásokkal jár, hanem pozitivumokkal is. Csak sokan a rosszban ragadnak meg, ahelyett, hogy meglátnák benne a jót is.

#1 Sajnálom h ilyen rosszul jártál a gyereked/gyerekeid apjával. Nyilván nem segít semmit és csak cselédnek tart 😕

Kérdező: valóban nem csak napsütés és kacagás.Mégis szeretek anya lenni. Soha nem szerettem még így senkit. Ls nem szerettek még ennyire (ilyen tisztán, önzetlenül)

Kihívást jelent (ez negatív és pozitív is egyben)

Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon az, utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van . Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt."

Találtam idézetet, átvitt értelemben vmi ilyesmit jelent:

"

10. Vagyok.

Szoval bennem olyasmi van, hogy igen, megesik, hogy kemény, izzaszto, fárasztó, embertprobálo, de amikor majd az esküvőjén morzsoljuk a könnyeket, mégis ugy fogunk visszatekinteni a multra hogy mégis nehéz elengedni azt a kisbabát akivel virrasztottunk, de mi láttuk az első lépéseit, azt a bölcsist, aki néha histztizett, de mi halottuk az első szavait, azt az ovist, akivel együtt rajzoltunk, es gurultunk le a dombon, azt a kisiskolast, akivel együtt izgultunk a dolgozatokra, azt a bizonytalan pályakezdőt, akiert aggodtunk, hogy megtalálja a helyét az életben, és azt aki az oltár előtt áll már es elengedte a kezünk végleg.