Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Miért fogadják el olyan...

Miért fogadják el olyan nehezen a szülők hogy a gyerek felnőtt. S miért szólnak bele állandóan mindenbe?

Figyelt kérdés
A legtöbben úgy kezelik a felnőtt vagy tini korú gyereküket mintha tíz éves lenne. Ez a tulzott féltés nem lehet hogy többet árt mint használ? Ha minden apróságtól féltjük és nem hagyjuk hogy próbálgassa a szárnyait, hogy szeressen és visszont szeressék. Hogy hibákat kövessen el és tanuljon belőlle. Akkor magát az életett se fogja soha megismerni. Vagy nem?
2010. júl. 6. 11:03
 1/6 anonim ***** válasza:

De az így van. Persze nem azt mondom, hogy meg kell hogy engedjék, hogy 12 évesen diszkóban járjon és alkolholt igyon, de egy bizonyos életkor után bizony el kell tudni engedni a gyereket.


Sajnos én is burokban nevelkedtem és érzem a hátrányait. Nehezen vágok bele új dolgokba, félek az idegentől és persze, jó hogy megfontolt lettem de már néha túlgondolkozom az életemet:D


Egyszer hallottam egy rádiós műsorban, hogy voltaképpen úgy kéne gyereket nevelni, hogy ő egy "átmeneti vendég" akit ellátunk még rászorul aztán elengedjük. Mondjuk ezzel se értek egyett. Valahol a kettő között van a megoldás.


L/18

2010. júl. 6. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
90%
Igazad van,de ha majd neked lessz gyereked te is másképp fogod gondolni a dolgokat,de még mindig jobb ,hogy ennyire féltik a szülők a gyerekeiket mindentől,mert szeretik őket,ők a mindenünk,vagy jobb lenne ha nem szeretnének,nem foglalkoznának veled velük,mert sajnos sok ilyen van,de azért fogadják el ilyen nehezen a szülők hogy a gyereke felnőtt,mert tudják hamarossan kirepül a családi fészekből,amit nagyon nehéz elfogadni,hogy ki fog ezután vigyázni rátok (rájuk)mert tudjuk,hogy ezután nem fogunk tudni ott lenni mellettetek,mert más veszi át a szerepet és ez a tudat sokban megfordul,megfordult már Szerintem, én így gondolom és érzem!
2010. júl. 6. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Nem azt nem hiszem hogy bármit is másképp látnék akkor. A gyerekeket természetesen védeni kell egy szülőnek, én se fogok mindent megengedni. De egy bizonyos korban nem árt ha egy kicsit hagyjuk érvényesülni. Hogy magától is megtanulja az élet nem mindig fekete vagy fehér. Tapasztalatból beszélek.
2010. júl. 6. 15:39
 4/6 A kérdező kommentje:
Én már nem vagyok gyerek. Férjem van a szüleim sokat foglalkoztak velem de a fonosabb döntéseket az életemről nekem kellett meghoznom.
2010. júl. 6. 15:41
 5/6 anonim ***** válasza:

Szerintem ez olyan dolog, hogy velük is ezt csinálták, és ösztönösen úgy gondolják, hogy ők a korkülönbség miatt jobban tudják, hogy jó. :o)

És igen, hagyni kell a gyereket, hogy élje az életét.

2010. júl. 8. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Én is már felnőtt vagyok, saját élettel, aztán mégis 5 éves. Van ez így. Hát ők életük nagy szerepére készültek, fő küldetésük makulátlan és teljeskörú bevégzésére. Azért ez nem kis dolog. Mindenkinek új, mindenki izgalommal indul neki, mindenki jól akarja csinálni és különbenis: ez egy több éves, mindent betöltő projekt. Főleg az első időkben. Aztán van akinél letörik az OFF gomb, kicsit lebeg még pár évtizedet ebben a nevelgetősdi szerepkörben. Sokan bizonytalanok és inkább a "csak így tovább" elv szerint haladnak. A beszerzett infókból kijelölnek egy jónak vélt utat, hozzáhallják még, hogy bizony a kölökkel végletekig következetesnek kell lenni, különben oda a tekintély - amitől hát mely szülő szabadulna meg önként és dalolva - szóval belövik magukat egy módszerr és az van. Hogy ez mennyiben hasznos vagy káros az utódnak az sajnos nagyon sok esetben teljesen másodlagos, de inkább többedleges. Gyakran önmagukat nem ismerik, így nem csoda ez az óvatos és kártékony viselkedés. Én ezt a két fő okot látom. Felnőtt fejjel inkább szánni való a dolog. Nehéz érzelmek nélkül megélni ezt, tudom, mert engem is érint. Ha anyóssá, apóssá lettek a szülők véleményem szerint könyörtelenül le kell fektetni a saját szabályaitokat, különben igen könnyen nyakatokra nőnek, felesleges hullámokat kelthetnek. Bár végszónak ez pont nem jó, mert semimtmondó és frusztráló, de: alapvetően elnézőnek kell lenni. Majd mi jobban csináljuk -feltehetőleg.
2012. júl. 10. 04:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!