Mit lehet kezdeni egy gyenge akaratú, lusta, de éles eszű gyerekkel? Kezdek kétségbe esni.

"jó képességű, illemtudó gyerek"

" nem te mondod meg, mit tanuljak, játszani akarok, utálom, széttépem a könyvet"

Ez a kettö ellentmond egymásnak.

„"jó képességű, illemtudó gyerek"

" nem te mondod meg, mit tanuljak, játszani akarok, utálom, széttépem a könyvet"

Ez a kettö ellentmond egymásnak.”

Nem mond ellent. Tök normális, ha egy gyerek otthon – abban a közegben, ahol tudja, hogy szeretik, elfogadják – ki meri engedni a gőzt. Ha otthon lenne „illedelmes”, de másutt nem, az már probléma lehetne. A jó képességekkel bírás, de a tanulás helyett a játékot választás sem mond ellent egymásnak, mert tanulni, gyakorolni, leckét írni valóban a legtöbb esetben unalmas, és ezt egy jó képességű gyerek még inkább látja.

Kedves kérdező! A lányod nincs napköziben, ha jól értem, ezért kell otthon leckét írnia, ugye?

„…beszéltem neki arról, hogy ez fontos a jövője miatt,…”

Nos, ez az az érv, amellyel egy gyerekre a legkevésbé lehet hatni, hiszen a gyerekek a jelenben élnek. Inkább mondd neki azt, hogy ha megírja X perc alatt, utána játszhat, amit akar – ez hatékonyabb lehet, ez belátható „jövőkép”. De csak „lehet”, mivel alapvetően az a helyzet, hogy ebben a korban tök jogos, hogy játszani akar. Bent tölt a suliban egy csomó időt, kötött szabályok, unalmas órák (ne adj' isten fásult tanítónők?), utána hazatérve játszania kellene, teljesen jól érzi.

Nem azt mondom, hogy ne írjon leckét, csak legyen a szabad játék ugyanolyan fontos, mint a megírt lecke. Hidd el, hogy a játékkal fejlődik a legtöbbet, és az élethez szükséges kreativitást – sajnos – nem az iskolában tanulják meg a gyerekek. Az, hogy megtalálja-e nagykorában, mivel szeretne foglalkozni sokkal inkább azon múlik, mennyire ismeri meg magát, mint azon, hogy mennyit magolt, milyen versenyt nyert, stb.

Azért merek ilyeneket mondani, mert egyrészt én eminens „jó kislány” voltam, folyamatos megfelelési kényszerrel, és ma már azt gondolom, felnőve emiatt ténferegtem az életben sokáig, mire véletlenül rátaláltam, mi az, amivel foglalkoznom kell. Ha pedig körbenézek, s átgondolom a barátaim, családtagjaim iskolai előmenetelét és azt, ki találta meg a hozzá illő szakmát – hát, azt kell mondjam, általában azok, akik hajlandók voltak „szabályokat szegni” – és nem arra gondolok, hogy lopni, csalni, hanem hogy máshonnan nézni a világot, az életet, túllátni a felnőttek által felállított kereteken…

Az oktatásról csak ennyit: tudod, mikor nekem arról panaszkodtak a tanítónők 2. évfolyamon, hogy „nem tudták még betörni” a gyereket, azt gondoltam, hála istennek.