Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Hogyan segíthetnék a kislányom...

Hogyan segíthetnék a kislányomnak a történtek után? (bővebben lent) Voltatok már hasonló helyzetben?

Figyelt kérdés
Pár nappal ezelőtt elmentünk bicajozni a lányommal. Egy enyhe kanyarban a 10 éves lányom előretekert a bringájával. Ahogy megpillantottam, azt láttam, hogy két gyerekkel beszélget (8-10 év körüli kisfiú és kislány). Közeledve hozzájuk aztán láttam, hogy nem beszélgetnek, hanem elállták az útját, majd láttam, hogy megütötték a lányomat, és lelökték a bicajáról. Mivel megláttak, és hallották, hogy ordítok, elszaladtak. A lányom zokogott, hogy elakarták az Mp lejátszóját venni, és mivel nem adta oda, megütötték. Azóta, ha már két ember jön velünk szembe az utcán, látom rajta, hogy fél, sőt képes a végletekig lelassítani az utcán, hogy nehogy utolérjünk és megelőzzünk bárkit is. (A két gyerek lehet nem helyes, hogy leírom, de cigány volt, és ha kemény akarok lenni, akkor azt mondom, hogy ez egy rablási kísérlet volt.) A férjem lecseszett, hogy miért nem hívtam rendőrt, de én akkor fontosabbnak ítéltem, hogy az agyonig felzaklatott gyereket próbáljam valahogy megnyugtatni. Egyébként soha semmilyen atrocitás nem ért még bennünket.
2009. jún. 11. 21:30
1 2 3
 21/30 anonim ***** válasza:
2%
A 2 az nem mindenki!Utálja őket!Én meg utáljak akkor minden magyart mert ők is megerőszakolnak,lopnak,és vernek embereket mint a romák!Jó akkor majd én is belenevelem,hogy a fajtája egy mocsok(magyar)!!!
2009. jún. 26. 06:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/30 anonim ***** válasza:
57%

tetves cigányok...

ilyen nekem is volt kb amikor 11-12 éves voltam, az lett a következménye h nm modtam el senkinek, és kb 15 éves koromig féltem kimenni az utcára egyedül. Aztán vlahogy már feloldodtam..:/

2009. júl. 23. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/30 anonim ***** válasza:
46%
Pont ezért kell elmondani a kis hölgyikének, hogy milyen férgek a cigányok! Nehogy úgy járjon ő is, mint az utolsó válaszadó! Márpedig ha fél tőlük... Nem kell félni, tetves, rohadt szemetek!
2009. júl. 23. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/30 anonim ***** válasza:
59%
Mármint nekünk nem kell félni, mert a cigók a szemetek....
2009. júl. 23. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/30 anonim ***** válasza:
79%
szerintam nyutasd meg hogy ne féljen és lehetöleg figyelj azért rá
2009. szept. 30. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/30 anonim ***** válasza:
76%
Es a rohadt politikusoknak van pofajuk a gardat vegzalni?!Az legalabb egy visszatarto erö!A kislanynak meg ha ugy vesszük szerencseje volt,hogy ott voltal.Ezert fogok venni a gyerekeimnek is egy nemetjuhaszt,mert en is vagy 13 voltam es elmentünk a tesommal egy fülkebe telefonalni.A kutymokomat kicsit arrebb kikotottuk.Jott egy par ciganygyerek es kirangattak minket a fülkeböl.Tesom elengedte a Ginuskamat aki ugy meghajtotta öket,hogy szerintem a tüdejüket is kiköptek a futastol.A kutyaktol felnek rendesen.Szerintem a lanykadnak is adna egy kis biztonsagot,ha vennel neki egy ilyen kis "vadallatot".
2009. dec. 12. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/30 anonim ***** válasza:

Engem egyszer egy este elkapott pár MAGYAR LÁNY!

AKIK NORMÁLIS CSALÁDBÓL SZÁRMAZNAK!!

Ez volt két éve.

Szóval nem a bőr színe válogatja..


Azóta nem bírok buszra szállni, sokszor most is félek az emberektől, a lányok zaklattak a buszon is mindig.

Elegem lett az életből, kiborultam.

És még mindig pszichológushoz járok!

Ezzel kappcsolatban az élet összes területén problémáim lettek. Ennyi idő után sem bírtam feldolgozni! Borzalmas érzés. Az ember elsősorban vigye el a gyermekét pszicholőgushoz, az valamennyire kordában tartja a helyzetet.

De ez emberfüggő is, ki milyen érzékeny az ilyen helyzetekre.

Engem megviselt. És lelkileg fájt a legjobban.Hogy olyanok tették akiket ovi óta ismerek.


Szörnyű világban élünk. Sajnos.


18/L

2010. ápr. 12. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/30 anonim ***** válasza:

Tegnap is bnőmnél vtam és olyan fél5 körül jöttünk el tőlük és még eljött egy kicsit hozzánk. Egyszer csak halljuk hogy sokan jönnek mögöttünk gyorsan biciklivel. Persze hangosan ordítozva. Hátra nézünk:cigányok. Gyorsan befordultunk egy másik utcába egy kicsit még szaladtunk is. Beszaladtunk egy bolt udvarjába és elbújtunk az épület mögött amíg elmentek.Szerintem hordj magaddal gázsprayt vagy kérd meg a szüleidet hogy vegyenek neked egy németjuhászt, bernáthegyit, pitbullt, vagy rottweilert. Ezek közül bármelyik tutira távol tartja őket!!!!


L/13

2010. máj. 1. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/30 anonim válasza:
Engem is próbáltak már kirabolni fényes nappal városközpontban, meg fenyegettek is, de vhogy sikerült meglépnem, csodálkozom is rajta. De sajnos igen, ilyen országban élünk, nem tudom, hallottátok/olvastátok-e a nyugati környékén történteket. elég durva
2010. aug. 10. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/30 anonim válasza:
Szerintem egy 10 éves gyereknek tök fölösleges MP3 lejátszót meg okos telefont vagy hasonlókat venni. Felnőttként tudhatnád, hogy megvan az esélye annak, hogy megtámadják miatta, vagy akár ellopják tőle az iskolában.
2013. máj. 11. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!