Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Mit tegyek? Hogy döntsek?...

Mit tegyek? Hogy döntsek? (tábor probléma)

Figyelt kérdés

Szóval 16 éves lány vagyok. Mivel a tavalyi nyaram elég pocsék és unalmas volt, ezért úgy döntöttem, hogy idén kicsit jobban a kezembe veszem a dolgokat. Ezért még júniusban jelentkeztem egy táborba, ami július utolsó "teljes hetén" (vagyis azon a héten, ami még végig a júliushoz tartozik) lesz megtartva, keddtől vasárnapig.

Viszont van egy másik tábor, amibe az öcséimmel évek óta járunk (én eddig 2x voltam, ők 4x) és úgy gondoltam, hogy jó lenne elmenni oda is, mivel a különféle "szekciók" között van egy angolos is, ahol angol anyanyelvű, külföldi fiatalok tanítják a diákokat, én pedig jővőre szeretném letenni a középfokú nyelvvizsgát. Minden jó volt egészen addig amíg rá nem jöttem, hogy csak akkor tudok elmenni ebbe a táborba, ha az 1. heti turnusba megyek (3 turnus van), de így is a dolog úgy nézne ki, hogy lenne kb. 2,5 napom a két tábor között.

Úgy voltam vele, hogy oké, nem baj jó lesz ez így is, de most az egyik barátnőm mondta, hogy lemehetnék hozzá most vagy a következő héten (a következő héten van a 2. tábor) a Balatonra a nyaralójukba pár napra, emellett pedig a legjobb barátnőm felajánlott egy jegyet ugyanerre a hétre, a női vízilabda ebé egyik meccsére (szeretem a vízilabdát).

És most itt vagyok és nem tudom, hogy mit tegyek, kb. szerdáig el kellene döntenem, hogy akarok-e menni a 2. táborba vagy sem. Egy másik probléma ezzel a táborral, hogy azon a héten lenne utoljára lesz lehetőségem elmenni arra a nyelvi kurzusra, amit kinéztünk a szüleimmel.

Fogalmam sincs, hogy hogy döntsek és nagyon parázok, hogyha elmegyek mindkét tábor nagyon ki fogok fáradni meg, hogy nem találok majd barátokat stb.. Mit tegyek? Hogy döntsek? Valami tipp?



2014. júl. 7. 20:46
 1/3 anonim ***** válasza:
Én táborba egyedül nem mennék, ha baráttal vagy barátnővel mész sokkal izgisebb. De te tudod :)
2014. júl. 7. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
én meg tuti mennék, azért jelentkeztél, mert érdekelt, nem? használd ki a lehetőséget! én mindenre elmennék, amire csak tudnék, egyszer fiatal az ember
2014. júl. 7. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Egyetértek a 2. válaszolóval. Én is két táborba jelentkeztem idén, 2 szabad nap lenne a kettő között, annyira egymás után vannak de a másodikat le kellett mondanom családi okok miatt. A helyedben tényleg mindenre próbálnék időt szakítani, habár az az idegennyelvi kurzus kissé bezavar. Dönts úgy, ahogy jónak érzed.:) 16/L
2014. júl. 8. 00:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!