Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Mit tehetek az ellen, hogy ne...

Mit tehetek az ellen, hogy ne legyen alkoholista a fiam?

Figyelt kérdés

A fiam szobáját a hétvégén takarítottam ki, ő nem volt itthon. Egyszer csak a kezem ügyébe akadt egy üveg szeszes ital, a Jagermaster nevű, amit megpróbált eldugni. A negyede hiányzott belőle. Amikor hazatért, kérdőre vontam, hogy milyen jogon költi erre a zsebpénzét és minek iszik. Azt mondta, egy barátjától kapta születésnapjára (1 hete lett 18 éves) és nem magának vette a zsebpénzén. Nagy nehezen kinyögte, hogy hívják azt a barátját, aki neki adta, és mivel ismerem a szüleit, megkérdeztem, tényleg az ő gyerekük adta-e a szeszes italt a fiamnak. A szülők pedig mintha természetes dolog lenne, azt mondták igen, így történt, és utólag is boldog születésnapot kívánnak neki. Annyira leblokkoltam ezen a hozzáálláson, hogy nem is folytattam velük a beszélgetést.

A fiam jó tanuló, és nem akarom, hogy lezülljön a piálás miatt, kiakadt, hogy minek veszem el tőle azt, amit neki adtak ajándékba, és képtelen megérteni, hogy tönkreteszi a saját és az én életemet is, ha alkoholista lesz. Most alig szól hozzám és az apjához akar menni inkább minden hétvégén (ő nem él velünk egy házban).



2014. júl. 10. 11:32
1 2 3 4
 1/36 anonim ***** válasza:
100%
Feltűnt, hogy a "gyereked" 18 éves? Tényleg, milyen alapon veszed el, amit ő kapott ajándékba? Hol érzed jogosnak ezt? Van egy maholnap felnőtt fiad, tessék felfogni és úgy viselkedni! Szülőként is változnunk kell, nem csak a gyerek nő fel! Ideje elengedni és megengedni neki, hogy saját döntéseket hozzon! N30
2014. júl. 10. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/36 anonim ***** válasza:
100%
18 éves lett,kapott EGY üveg szeszistalt,attól mert azt megissza,még NEM lesz alkoholista! Szerinted egy üveg piától,amit Ő KAPOTT A SZÜLETÉSNAPJÁRA,vagyis máskor nem ilyenre költ,ennyitől alkoholista lesz? Add neki vissza,ő kapta!!!!!
2014. júl. 10. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/36 anonim ***** válasza:
100%
Például ha te magad normálisan állnál az alkoholhoz, az segítene neki. A kulturált alkoholfogyasztás véd az alkoholizmus ellen. Az alkoholizmus az, mikor már nincs benne kulturális érték, csak a hatásáért isszák. Másrészt azzal is tehetsz (tehettél) érte, hogy a fiad úgy nevelted, hogy az érzelmi élete egészséges legyen. Persze ez hajlamon is múlik, de a szükők példáján is.
2014. júl. 10. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/36 anonim ***** válasza:
100%

Azért mert a fiad kapott egy üveg Jagert, és ivott is belőle, az miért jelentene egyenes utat az alkoholizmus felé ? Jogilag már nagykorú, legálisan ihat azt,amit akar.

Az,ha néha iszik a barátaival, ne adj isten egyszer-kétszer többet iszik a kelleténél,az még nem alkoholizmus.

2014. júl. 10. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/36 anonim ***** válasza:
100%
Felfogod, hogy nagykorú fiad van? A negyede hiányzott az üvegnek, az semmi. Ne terrorizáld szegény fiút, mert ott fog hagyni a fenébe.
2014. júl. 10. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/36 anonim ***** válasza:
95%
A tiltott dolgok mindig vonzóbbak. Ha 18 évesen most ivott először nagyobb a baj, mint ha nem lett volna akkora csoda az elmúlt években. Ha eddig is így álltál hozzá, és soha nem ihatott egy pohár pezsgőt szilveszterkor, akkor nem csoda, hogy nem osztja meg veled, mit kapott ajándékba. Merev vagy, rugalmatlan. Lazíts egy kicsit, az ég szerelmére!
2014. júl. 10. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/36 anonim ***** válasza:
100%
Alkoholista inkább az lesz, akinek lelki problémái vannak. Ha zsarnokoskodsz, kérdőre vonod, gyerekként kezeled, nem hagyod, hogy felnőjön és önállóan döntsön, akkor lehetnek.
2014. júl. 10. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/36 anonim ***** válasza:
100%

én most 36 anyuka vagyok, de emlékszem, 18 évesen már én is iszogattam alkalmanként szeszesitalt, havi egyszer, házibulin, rendezvényen, stb. mondjuk én vörösbort, de csak mert arra volt elég a zsebpénzem :) persze ha akadt valami jó pia, azt is megkóstoltam :)


a mostani fiatalok pláne belekerülnek ebbe a dologba.


ettől még senki nem lesz alkoholista.


én 24 éves koromtól kezdve igencsak belecsaptam a bulizásba, csupa nagyivó barátnőm volt, 3-4 deci whisky vagy 8 tequila, vagy éppen 2 üveg pezsgő is volt a "rekordom", minden szombaton, de lehet, egy időbe még plusz péntekenként is mentünk bulizni, és ittunk... ezt csináltam 30 éves koromig, aztán állj..


és nem lettem alkoholista.


akik attól félnek, hogy alkoholizmushoz vezet az ivás, azok általában rossz emlékekkel élnek - úgy vettem észre, hogy az ittasan "kellemetlenül viselkedő" alkoholista szülő vált ki ilyet az emberből, és így egyfajta félelmet az alkoholtól. az ilyen ember aztán mindig nagyon félve kezeli az ivás kérdését, maga vagy egyáltalán nem iszik egy kortyot se, vagy szégyenkezik, ha évente egyszer megengedi magának, ha mondjuk nem szilveszter van, és el se tudja képzelni, van olyan, hogy valaki "okosan" kezeli az alkoholkérdést.

2014. júl. 10. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/36 anonim ***** válasza:
100%
Tudom, hogy nem ez a lényeg, de minek takarítod a felnőtt fiad szobáját. Add neki vissza az italt, és mond meg, hogy ok, felnőtt, hozhat döntéseket, de lássa is el magát. Két dolgot érhetsz ezzel el: Mikor kirepül, sok-sok pofon fogja érni és nem fog megállni a lábán. A másik: lehet már rég tudja, hogy előled titkolni kell dolgokat, és már rég járja a maga útját titokban!
2014. júl. 10. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/36 anonim ***** válasza:
100%
Szegény srác... milyen lehetett az elmúlt 18 éve, ha még egy üveg piát is rejtegetnie kell... tuti bulizni se jár, meg semmi... attól, még hogy kap egy üveg piát, nem lesz senki alkoholista, nem züllik le, stb. engem is 15 éves koromtól elengedtek bulizni, sose tiltottak se a cigitől, se a piától, de nem voltak jó véleménnyel egyikről sem. Persze, én azért is ittam mértéktelenül bulikban, meg cigiztem, de pár év múlva megjött az eszem és megtanultam az ivásban is hol a határ, a cigit meg abbahagytam... kábítószert sose próbáltam, volt rá lehetőség, de azt nem mertem kipróbálni. Én is srác vagyok
2014. júl. 10. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!