Kamaszok, mennyire várjátok a karácsonyt? Szeretitek?

Egyre inkább úgy érzem, hogy képmutatás az egész. Összegyűlik a család, hujhujhajrá, de ez nem csupa móka és kacagás. Anyám utálja a karácsonyt, így a készülődés nagyobb része, takarítás, díszítés, sütik rám maradnak. A testvéreim hazajönnek a párjaikkal, a sógoraim nem annyira bírják egymást, anya se annyira a sógorokat, és ami a legviccesebb az egészben, hogy a tesóim is folyton piszkálják egymást, holott felnőtt emberek. Én per pillanat rosszul érzem magam, amiért még nem értem a feladataim végére, és mert még tanulok, ajándéknak is csak csokit tudok adni a szeretteimnek. Félek, hogy nem fogok tudni semleges maradni a viták során, és így én is hozzájárulok majd a feszültséghez.

Az érme másik fele, hogy minden egyes bántó szó, veszekedés ellenére szeretem a családomat, ilyenkor mikor mind együtt vagyunk, eszembe jutnak a régi, idők, mikor mind gyerekek voltunk a tesóimmal, és ők nem több száz kimre tőlünk éltek. Végső soron ez a szeretet ünnepe, családot pedig nem magának választ az ember.

Őket kell szeretni, amíg lehet.

A családdal levés is sok családban annyi, hogy mindenki idegbeteg, mert ha belegebedünk is MUSZÁJ a rohadt fa, meg MUSZÁJ a 8 fogásos kaja, meg MUSZÁJ az ajándék boldog-boldogtalannak.

Tök szeretném, ha simán egy-két nap lenne, amikor mindenki nyugis, beszélgetünk jókat, szenteste pl a családdal vacsizunk, utána társasozunk, ilyesmi. De ehelyett csak veszekedés megy.

És sok ember így van akiket ismerek. Gusztustalanságot csináltak az ünnepből, mindenki rágörcsöl. Sokkal jobb lenne ha arról szólna amiről kéne: otthon kis chillelés a családdal.