Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Szülők! Nálatok lesz a fél...

Szülők! Nálatok lesz a fél éves bizonyítványban olyan jegy, ami meglepetés?

Figyelt kérdés

Sajnos az ihlette a kérdést, hogy már látom fb-on, hogy a fiam sulijából keresik az egyik gyereket, többen írták, hogy biztosan a félévi miatt lépett le, mert fél.

De én ezt úgy igazán nem értem. Ha a gyerek szeptember óta egy tantárgyból csak katonás jegyeket hozott (1-2), akkor nem fog a szülő meglepődni, hogy félévkor bukásra áll. Már csak azért is, mert sok tanár ilyenkor a rosszabb jegyet írja be, hátha észbe kap, és év végéig odateszi magát a kettesért.

Amelyik tantárgyból meg vegyesen hoz mindent, ott se lesz meglepetés a hármas.

Azt hiszem, a négyes miatt meg talán nem húznak deresnek egy gyereket sem.


Az is előfordul (nálunk biztos), hogy az utolsó dolgozat döntötte el a jegyet, és a gyerek nem dicsekszik el vele, hogy nem sikerült javítani. Előbb-utóbb úgy is alá lesz írva az ellenőrzője, de mondjuk pár napig lehet ezt húzni. Viszont akkor se lesz meglepetés, hogy 3, elvégre két jegy között állt.


Ezért szeretném kérdezni a szülőket elsősorban, de persze nagyon érdekel a másik oldal is. Van olyan, ahol a félévi bizonyítvány aláírásakor nagy meglepetés lesz?


Mert egyelőre nekem az a véleményem, hogy a diákok teljesen feleslegesen esnek kétségbe a félévi bizonyítvány miatt. Úgyis tudja a szülő, hogy mire számítson, nem a mai nap derül ki, hogy mit produkált az elmúlt fél évben.

Ezért elszökni otthonról meg tényleg teljesen felesleges, és roppant veszélyes is.



2017. jan. 24. 11:14
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
100%

Minden szavaddal egyetertek.

Nem fogok meglepodni 17 evesem felevijen, de sok oromkonnyem iden nem folyik...

Nem megy neki a matek, de remelem, a masodik felev tobb sikerelmenyt tartogat.

2017. jan. 24. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
75%
Amikor életemben először négyes lett a félévi bizonyítványomban, alig mertem hazamenni. A szüleim nem tudtak minden jegyemről, nem mertem elmondani, mert megvertek volna. így aztán tényleg meglepi volt nekik a 3 négyes a bizonyítványban. Teljesen megértem azt, aki ilyenkor az öngyilkosságon vagy a szökésen gondolkodik, én is így voltam ezzel, de nem szöktem meg, túléltem valahogy a dolgot.
2017. jan. 24. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
24%
Masodik, az utolso mondatod felhaborito, szanalmas.
2017. jan. 24. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
96%
Sajnos vannak olyan idióta szülők akik akár már egy db. négyesért komoly büntezést adnak. Szégyenletes. Semmi nem múlik ezeken a jegyeken.
2017. jan. 24. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
100%

Persze, hogy nincs meglepetés, az e-naplóban látok mindent.

Mégis reménykedtem, hogy hátha nem bukik meg a 11-es fiam az egyik tárgyból. Mégis rossz volt látni a megmásíthatatlan tényt. Ő már pénteken megorvendeztetett minket ezzel. :(

Persze, világgá nem kell menni, főleg nem öngyilkosságon gondolkozni egy féléves jegy miatt!

2017. jan. 24. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 A kérdező kommentje:
Nem gondolom, hogy erre lenne rossz válasz, úgyhogy mindenkinek megy a zöld kéz.
2017. jan. 24. 11:42
 7/19 anonim ***** válasza:
100%
Remelhetoleg a gyerekenek az ilyen gondolatokat nem adta, adja at. Szornyu lehet.
2017. jan. 24. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
100%
Nálunk e digitális korban a szülők lassan hamarabb tudják a jegyeket, mint a gyerek, úgyhogy nem lesz meglepetés.
2017. jan. 24. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
83%
A szülőt minősíti, ha meglepetés. Az is, ha rossz a bizonyítvány.
2017. jan. 24. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
91%

Nálunk még ugye nem volt e-napló, én meg nem írtam be egy-két jegyet az ellenzőrzőbe. Persze szülőin, fogadóórán kiderült, akkor is kaptam rendesen meg bizonyítványosztáskor is... Igazából elszökni azért nem mertem, mert tudtam, ha megtalálnak, anyám agyonver. Szóval így a kisebbik rosszat válaszottam...


De az biztos, hogy én a saját gyerekemet nem akarom ilyen terrorban tartani.

2017. jan. 24. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!