Ki ért velem egyet? A tiniknek nem lehet problémájuk?

Egyet értek veled teljesen.

Egyrészt, tényleg van, akinek tizenévesen pocsék családi háttere van, illetve lehet egy tininek is mentális betegsége. Gyógyszert ugyan nem nagyon kap rá, meg nem feltétlenül veszik komolyan, de attól még igenis van rá példa.

Másrészt meg, ebben az időszakban pár havonta változik az ember identitása (lásd: "én emós vagyok!!!" három hónap múlva: "én rapper vagyok!" --> és ez egy lightosabb példa), hangulatingadozása van, pubertás javában zajlik, nagyon keresi az ember, kicsoda is ő maga, mért lenne ez mindenkinek egy boldog, felhőtlen életszakasz? Én most 18 éves vagy, 13 és 16 éves korom között az életem pokoli volt, mert annyira nem lehettem az, aki akarok lenni. 17éves koromra kb. sikerült. Akkoriban már a szociális életem nem egy romhalmaz volt. Akkor éreztem azt, hogy igen, nekem jogom van döntéseket hozni, akkor is, ha a szüleim nem így akarják.

Én is válaszolok. Fiatal nő vagyok, számtalan sokkal nagyobb probléma ért már, mint tinikoromban, mégis jobban szeretek felnőtt lenni. Tinikoromban bár felnagyítottam a problémáimat, de nagyon rosszul éreztem magamat a bőrömben. Hiába voltak rendesek a szüleim, de nem értettek meg, ők is csak legyintettek minden bajomra. Utáltam így élni, szinte végig szomorú voltam. Most mégis egészséges felnőtt nő vagyok, soha többet nem lennék tini. Lehet, hogy így utólag ezek apró problémák, de akkor százszor rosszabbul éltem meg. És ezt teljesen megértem és elfogadom másnál is.

25N