Miért örül annak sok szülő, ha nagyon akaratos a gyereke?

Készül a kis troll nemzedék, így is van. Az is szép lesz, amikor az ilyenek majd a rájuk szoruló szüleiket is meglepik ezzel a társadalmi viselkedéssel. (Pl. bevágja az anyját az elfekvőbe, többet nem látja)

Sötét szülőnek még sötétebb lesz a gyereke - mert milyen más legyen? Párat megmenthet a haldokló közoktatás esetleg? A többi megy a szakadék azon oldalára. A lényeg, hogy lehetőleg minél messzebb legyen tőled.

Nem nagyon ismerek ilyen anyukákat, nem tudom mi a motivációjuk. Viszont akaratos gyereket igen. A fiam nagyon nehéz eset. Nem csak szerintem, van egy nevelési tanácsadó ismerős/barátnőm, aki külön imádja, mert az ő szavaival élve a hozzá hasonló “renitens” kölykök éltetik (sokáig dolgozott pl fiatalkorúak nevelőintézetében). Vhol persze örülök neki, hogy nem kell félteni, tudom, hogy meg tudja védeni magát, bátor és vakmerő is. Afféle fejjel megyek a falnak típus. De illem és tisztelet terén se én se a férjem nem ismerünk alternatívát. 2 éves, de tud köszönni és megköszönni, jó étvágyat kíván és soha nem verné kvázi idegennek földhöz magát bármiért se. Lehet, hogy az én hajamat leordítja (indulatkezeléssel hadilábon állunk) ha vmire nemet mondok, de tudja, hogy a dolgokat meg lehet és meg is kell beszélni. Ha mérges vagyok rá vmiért azt a tudtára adom, azt is ha pár perc nyugira van szükségem. Akkor jön hogy beszéljük meg vagy csak bocsánatot kér, megölel. Persze ez fordítva is így működik.

Már egész korán kezdett dacolni, bőven másfél éves kora előtt, de most, hogy már elmúlt kettő napról napra “rosszabb”. Sajnos a helyzet az én lelki állapotomon is áll vagy bukik, ezt be kellett látnom. Rengeteget küzdünk nap mint nap a férjemmel azért, hogy olyan alapokat, normákat adjunk át, amik számunkra azt jelentik majd igazán jó embert neveltünk. Majd 20 év múlva kiderül hogy sikerült. Néha, mikor “lesz@rom” típusú neveléseket látunk, elgondolkodunk, hogy lehet, hogy nagyon lerontjuk vhol. Mikor látok egy hasonló korú kisfiút a bevásárló központban, aki békésen sétál a szülei mellett, mikor minden zokszó nélkül cserélnek pelenkát, öltöznek fel vagy ülnek be babakocsiba, gyerekülésbe, elgondolkodom, hogy biztos én rontok el vmit.

Az èn gyerekem sajnos már most nagyon akaratos (10 hónapos). Eddig is az volt tulajdonképpen és az az igazság, hogy bizony nagyon nehéz vele.

Egyáltalán nem örülök neki, hogy ilyen természettel áldották meg.😞 nálunk szerintem brutális lesz a dackorszak és mindegy egyéb nehézséggel teli időszak. Látszik hogy ez nála sajnos alaptermészet, és nem fogja kinőni.

Én biztos nem fogok ennek semmilyen szituációban sem örülni, sőt...

Az én gyerekem is próbálkozott a hisztivel, ha nem kapott meg valamit.

De, hogy én mennyire utáltam, amikor próbálom elmagyarázni a gyereknek, hogy nem kaphat meg mindent és akkor ad neki valamit az árus...

Persze a kívülálló valószínűleg hallotta a hisztit, azután azt, hogy a gyerek végül megkapta amit akart. Azt, hogy én próbálom "szocializálni" észrevétlen maradt. Az eladónak meg hiába utasítottam vissza az ajánlatát, végül őt is győzködhettem volna, hogy miért nem kéne odaadnia.

Szóval nem minden fekete vagy fehér.