Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Rossznak érzem magam. Mire...

Rossznak érzem magam. Mire gondol ilyenkor, ha "leszidom"?

Figyelt kérdés

Alapvetően nem vagyok ingerült a gyerekkel (5 és 7 évesek). De most folyamatosan velem vannak december óta. Nagyon társaságkedvelő vagyok, állandóan megyünk valahova, edzeni járok alapesetben minden nap. De most ugye semmi. Minden nap megyünk levegőre, mindig máshogy (kutyával, rollerral, görkorival, biciklivel, gyalog, stb), de ez is unalmas már.


Nem ismerek magamra. Ma például társasoztak ketten. Nem tetszett nekik, ahogy alakult a játék és egyszer-egyszer rácsaptak egymásra. Persze nem fájdalmasan, persze rájuk szóltam. Aztán a kisebb véletlenül belecsapott a nagy arcába, aki erre sírni kezdett.

Mondtam, hogy ez van, ha ezt csinálják, senki ne csinálja, mert láttam, hogy a nagyobb is csinálta, neki is szól. Erre a kicsi is sírni kezdett. Nem kiabáltam velük, emberi hangon leszidtam ŐKET, de a kicsinek annyira rosszul esett, hogy sírt. Pedig nem is szidás volt, inkább magyaráztam. Még vígasztaltam is aztán, hogy nem haragszom, csak tanuljunk ebből, meg hogy nem gondolom, hogy rossz ettől csak butaság volt ez.


Valamiért ezután annyira rosszul éreztem magam. Olyan jó gyerekek! Meg szerencsére nagy a tűrőképességem is, sok dolog nem idegesít, ami mást igen. Sokszor hetek telnek el ilyen esetek nélkül. De tegnap is volt egy hasonló és azt álmodtam, hogy tök feleslegesen leszidtam az egyiket.


Ti hogy viselitek, amikor látjátok a szomorúságot a gyereken, amikor elmagyarázzátok, hogy rossz, amit csináltak!


(Nem a mindenért ordítók válasza érdekel elsősorban. Nem bántásként, de nem hiszem, hogy egy nézőponton vagyunk.)


2020. dec. 29. 18:56
 1/5 anonim ***** válasza:
98%

Ne haragudj, nekem kicsit furán hangzik, ha egy szülő rosszul érzi magát azért, mert neveli a gyereket. Remélhetőleg a gyerek megértette, hogy miért kapott szidást, és attól lett szomorú, hogy gondot okozott. Ettől én pont hogy mindig is jól éreztem magam, és később megerősítést is kaptam arról, hogy jól tettem, mert legközelebb már nem követte el azt, amiért leszidtam.

Nem kéne mentegetőzni azért, mert nevelni próbálod. És eszedbe ne jusson bocsánatot kérni ezért a gyerektől! Az a lehető legrosszabb lépés lenne részedről.

Persze ez csak az én véleményem, általában én is így csináltam (bár néha én kiabáltam is, volt amikor szükségét láttam), és az idő azt igazolta, hogy így volt jó. A gyerekeim már felnőttek, biztos információm van a hosszútávú hatásokról. ;-)

2020. dec. 29. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

A gyerek attol (is) gyerek, hogy nem tudja, mi a rossz, mi a jo. A szülők feladata, hogy ezeket megtanítsák nekik. Tehát a gyereket igenis nevelni kell. Ahogy csináltad: elmagyarázod, hogy mit csinált rosszul Teljesen természetes dolog az is, hogy ha úgy érzed, hogy már tudnia kellene dolgokat, hiszen megbeszéltétek, pl., hogy nem verekszünk, akkor leszidod. Az is természetes, hogy ha a gyerek megérti, hogy rosszat csinált, akkor szomorú lesz.

Ahogy előttem is írták: ne mentegetőzz azért, hogy neveled, megszidod! Szülője vagy a gyerekednek, ez is a feladatod!

Nekem már nagy kamaszok, fiatal felnőttek a gyerekeim. Egyszer-egyszer volt, hogy felemeltem a hangomat, mivel ez nagyon ritka volt, pontosan tudták, hogy most tényleg túlfeszítették a határokat.

2020. dec. 29. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
95%

Valószínűleg pont azért sírt a kicsi, mert nem akarta hogy baja legyen a nagynak, nem volt szándékos.

Nem csak a jó dolgokat kell megélniük, hanem a rosszat is. Szépen reagáltal, ők is megértették, attól, hogy szomorú egy gyerek, nem kell megijedni, hanem segíteni ezt is megélni.

2020. dec. 29. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%

Aha, szóval azért érzed magad szarul, mert normális hangon elmagyaráztál valamit nekik.

Nem nagyon tudok ezzel azonosulni, én akkor éreztem magam szarul, amikor rávágtam a fenekére, vagy ordítottam vele.

2020. dec. 29. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
55%

Esélyt is kell adni hogy kijavithassák.

Kérjetek egymastol bocsánatot vagy kézfogás stb

Ugy könnyebben túllépnek rajta es nem csak a megbánás és önvád marad csak.


Amugy vannak olyan társasok ami csapatjáték tehát nem egymás ellenfelei a gyerekek. Csak javaslok ilyet is

2020. dec. 29. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!