Hogy lehetne nagyobb önbizalma a gyerekemnek?

Semmi konkrétumot nem írtál.

Milyen jelekből gondolod azt, hogy kevés az önbizalma?

Nem lehet, hogy pont normális, csak ti akartok túlontúl sokat?

A dicséretről a következőt mondanám: nem elsősorban az eredményt, különösen nem az adottságokat kell dicsérni, hanem az erőfeszítést, a fáradságot. Erre célszerű figyelni.

A lelki alkat bizonyos mértékig öröklődik.

Vannak visszahúzódó vagy éppen érzékeny emberek. Nagy hiba rájuk erőltetni a vagány viselkedést vagy hogy vezérbikák legyenek egy közösségben.

Őket olyannak kell szeretni, amilyenek. De ettől még lehet önbizalmuk és megtalálhatják a lelki békéjüket.

Nekem is van egy 8 éves fiam, aki elég érzékeny. Sosem akartam belőle vagány gyereket faragni. Aranyos, jólelkű, vannak barátai, sokan szeretik. Nekem ennyi bőven elég.

Ez nehéz az anyaságban hogy ő más lesz mint amilyet te szeretnél. 🤔

Próbáld másképp megkozeliteni a kérdést. Valóban alkati dolog hogy ki mennyire tud kiállni magáért. Nekem az egyik fiam erősebb karakter mint a másik. Celtudatosabb és látszólag elég önbizalma van. De látom rajta azt is, amiket példának hozol, hogy osszetörik ha az oviban mondanak valamit amivel megbántódik, csak ő utána kezelhetetlen lesz. Vagy épp van hogy ő is sír h ne mondjam már h meg tudja csinalni, meg okos mert nem sikerül neki semmi és buta. Tehát ugyanazok bántják mint a tiédet csak másképp reagál vagy ritkábban mondja.

Épp ezért ne azt akard megváltoztatni hogy hogy reagál rá, fogadd elhogy ilyen. Mert ezzel azt éred el, hogy úgy érzi ezt sem jól csinálja vagy nem meri neked kimutatni mert még majd te is azzal jössz h miért nem állt ki magáért.

Ezek a szociális készségek lassan évek alatt és sok esemény hatására formálódnak.

Nekem is 5 éves a kicsi, aki úgymond vaganyabb. Sokáig mondták rá h szociálisan nem érett mert hevesen reagál helyzetekre. Emiatt sokszor kerultünk konfrontációba tarsaságban. Nem nagy dolgokra kell gondolni.

Én azt csináltam h ahelyett h a sok ciki helyzetet elkerüljem, nem mentünk, inkább próbáltam a társaságot keresni neki. És 1 év intenzívebb társasági élet után látok javulás abban h magában ezt hogy rendezi le.

Te abban tamogatsd h amit érez ( ha beszolnak neki az rosszul esik) az rendben van. Neked is rosszul esne. De te ott vagy neki és szamithat rád, ma csak vidam dolgot jatszozok, amit ő akar. Holnap meg ne jatszon azzal aki ezt mondta, hagyja ott ha megint piszkálja, vagy szóljon felnőttnek. De ne tűrje el. És az is lehet hogy annak a masiknap is épp rossz napja volt és ő se tudja hogy kezelje. Próbáljon rá mosolyogni vagy kedves lenni vele. Ha nem fogadja el, akkor többet ne próbálkozzon.

Így már befogadhatobb neki is, mint az h védd meg magad. :)

2. Mondatod: egyfolytaban dicsérjük.

Az ő fejében nem egyezik az a kép amit magában tapasztal aztal amit ti állandóan mondtok.

Azt, hogy ügyes vagy a legrosszabb mert ha nem sikerül valami akkor összetorik, hogy nem vagyok ügyes, pedig anya mindig ezt mondja rólam.

A szemléletvaltas című könyvet ajánlom. Tudod e hogy sosem érdemet, teljesítményt dícsérünk, hanem bele fektetett energiát. A másodiknál már ez elejétől fogva így próbálom, lehet hogy ennek is koze lehet hozzá.

Nálunk az a kulcs, hogy gyakorolni kell, elsőre természetes ha nem megy. Ha megy is, akkor is kell gyakorolni hogy biztosan menjen. Illetve később megprobalhatod, ha most úgy érzed nincs hozzá kedved.

Elmesélek magamról valamit, hogy régen borzasztóan főztem, sós lett, odaegett. És csodálkozik hogy nahát pedig azthitte mindig finomat tudtam főzni. Stb. Olyat mondj, ami hiteles.