Mit csinálok rosszul?

Az én gyerekem baba korábban egyedül élte át a szeparációs szorongást, oviban el volt nélkülem, egyetlen egyszer sírt utánam és amikor érdeklődtem azt mondta a pszichológus, hogy azért, mert szereti az izgalmakat, az újat és megbízik bennem teljesen, tudja, hogy én soha nem hagyom el, szeretem.

Szomszédom gyermeke 7 évesen kezdte a sulit, mert a pszichológus tanácsolta neki ugyanis nem volt rá még kész.

Ezek nem hülyeségek és nem fogja levetkőzni oviban, iskolában, mert a feszültség benne van. Az idegrendszerre nincs olyan szinten, hogy leváljon tőled még. Sietetted őt és a bölcsi még inkább be tett neki. Érdeklődj kompetens szakembernél nyugodtan.

Én idegöszeomlás helyett inkább elvinném orvosokhoz. Nem voltál kórházban nélküle, vagy valami ilyesmi? Úgy érzi ha nincs melletted eltűnsz örökre hiába van el nélküled, a tudatalattija jelez neki.

[link]

Tessék, csak egy cikk, nézz utána és érdeklődj.

A szeparációs szorongás teljesen normális életkori sajátosság.

Teljesen mindegy, hogy 1.5 éve jár bölcsibe. Jelenleg ezt a korszakát éli, ez van, túl kell élni.

Amit fel kellene tudni fognod, hogy szüksége van rád, és tudni kell a nagytesót is bevonni.

Szóval ha kiderül, hogy nincs szervi baja, se neurológiai probléma akkor se hiszed el, hogy a gyermeked szeparációs szorongásban szenved. Ott a cikk, apját se akarja, kézben akar lenni, nem tudsz tőle még WC-re se menni, a nyomodban van bárhol, sír és te szerinted szellemileg fogyatékos, vagy a belső szervei nem működnek rendesen.

Fél éve tart, pontosan a szeparációs időszakban van! A bölcsi csak egy dolog, nem az indította el, de méginkább rá tesz a lapáttal.

Figyeld meg hogyan alszik nélküled, nem-e rossz álmai vannak, csapkod-e, "hisztizik-e". Mind jelek arra, hogy nélküled retteg! Elkezdhet durván dadogni is amit később veszel majd észre.

De vidd nyugodtan, hogy ki tudjatok zárni minden eshetőséget és ha rendben van akkor a SZSZ a bűnös. Nem fog rajta akkor segíteni gyógyszer, pszichológus se csakis te türelemmel, szeretettel. Minél jobban ideges vagy annál inkább úgy érzi, hogy nem szereted (hiába szereted!) és annál inkább ragadni fog, hogy maga mellett tartson.

Szerintem simán életkori sajátosság és majd kinövi.

De megkérdeznék gyerekpszichológust. Egyrészt, mert fél év hosszú idő, esetleg lehet valami súlyosabb lelki ok a háttérben? Másrészt hogy milyen stratégiával érdemes megosztani magad a kicsi, a nagy és a saját igényed között. A kicsi akkor lesz hamarabb túl rajta, ha veled lehet, de közben a nagyot és magadat se kéne elhanyagolni.

Neked tényleg baszott nehéz a felfogásod..

🤦