Segitenétek találni valami "nyerő"verset szavalóversenyre 1 oszt. Kislány számára?

[link]

Ez az egyik kedvencem. Nem túl rövid, de egy nagyon "mesélős", egy elsős ezt simán meg tudja tanulni.

Esetleg valami Kányádi Sándor verset.

Én kisiskolásban ezzel taroltam és megyeibe jutottam vele:

Mondd, szereted az állatokat?

Mondd, szereted az állatokat?

A kutyát, macskát, csacsit, lovat

s a madarakat: a verebeket,

rigót, galambot, pintyeket,

akik a Földön veled élnek,

s bundájuk, tolluk melegében

nekik is van szívük, csak éppen nem beszélnek?

Mondd, szereted az állatokat,

s figyelted őket néhanap:

hogy mit csinálnak, hogyan élnek,

s a maguk nyelvén mit mesélnek,

vagy miről hallgatnak, mikor komor

csöndjükbe burkolódzva ülnek,

és titokzatos, hallgatag

külön világukba merülnek?

Én szeretem az állatokat,

Elnézem őket,

ha játszanak, alszanak vagy tűnődnek

titkaikon és a világon.

Hidd meg, barátom,

nekik is vannak titkaik,

s csak annál nehezebb talán

számukra ez a sok talány, mert nincsenek rá szavaik.

Tégy próbát, hisz ember vagy: értsd meg

a bennük szorongó miértet;

segíts nekik, mondd ki helyettük

azt, ami ott ködlik a testük

vaksi lelkében – vidd közelebb

az állatokhoz az embereket,

hogy megértsenek végre minket.

S mi is őket, kisebb testvéreinket

Rónay György

Később 3.-ben vagy 4-ben ezzel:

Ahogy első gazdája hívta, mi is csak így becéztük, Mirza.

Sejtelmem sem volt, mit jelent a szó, mit magával hozott a kiscsikó,

mikor egy tavaszi vásár után, udvarunkba vezette apám.

Mirza, Mirza, mint rejtelmes talány csendült a szó nagyanya ajkán.

Sehogy se akart békülni vele, aztán ráhagyta, egye a fene ezt a bolondos furcsa szót, és így hívta ő is a kiscsikót, kinek deszkából tákolt kaloda volt istálónkban külön otthona. Nappal persze fickándozott nagyon, játszott a tyúkokkal az udvaron. Nyihított, dobbantott, majd megszaladt, űzte a búgó sz*rvasbogarat. Nagyanyát leste, ölbe fát ha vitt, hát elkísérte a kamrába is. Meglátta, és kiáltott sikítva, hej de megijesztettél te Mirza. És ráveregetve a kampós nyakra, kockacukorral kicsalogatta. Vasárnap, ha ballagott misére, lányok között a csikó kisérte. Kert alól, ha paprikát hozott, mögötte Mirza ugrándozott, a sejmes füvön, petrencék között, így szerzett nagyanyámnak örömöt. Örömöt, s kedvet. Aztán egy ebédnél így szólt apám:eladom. Sok az adó, lassan a sírba visz, és télire kell majd a csizma is. Ült némán a megrémült család, mindenki letette a kanalát. S kinek neve talány maradt, titok, elvezették a kedves kiscsikót. Áthajolva a pudvás kapufán, nézte a távozót még nagyanyám, és halkan suttogta, szepegve, sírva, mint legszebb szót a földön:Mirza, Mirza.