Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Érte már a gyermekedet valamil...

Érte már a gyermekedet valamilyen agresszivitás a bölcsődében? Elmondta a gondozónő neked? Te hogyan reagáltad le? Szerinted rosszul tettem?

Figyelt kérdés
Egy hete tudom, hogy hiányzik az egyik gondozónője a gyerekemnek. Tegnap már a másikat sem láttam. Ma volt a második napja, hogy egy másik szoba gondozónője adta ki a gyermekemet. Azzal volt ma is, tegnap is elfoglalva, hogy azt ecsetelje, milyen rossz anya vagyok, náthás a gyerekem és én beviszem. Itthon vagyok várandósan (utolsó harmadban) és a 16 hónapos öccsével, mivel a rossz időben nem tudunk játszótérre járni, így közösségbe sem tudnám vinni. Délelőttönként ezért bölcsődébe jár. Kb. három napja nagyon enyhe náthája van, magának megtörölgeti az orrát, leszívni nem sokat tudok. Nem lázas, jó kedvű, jó étvágyú, köhögni szokott. Gyermekorvosunkkal megkonzultálva ilyenkor beszokott menni, hiszen ha ilyen apróbb betegségek miatt otthon tartanám, sosem járna bölcsibe, gyógyszert meg erre még úgysem kap. Ezt elmondtam tegnap ennek a gondozónőnek is. Ma úgy hozta ki a gyerekemet, hogy annyit sem mondott fapapucs. Jobban mondva annyit tűzött a dolgokhoz, hogy hát nagyon náthás a gyerek. Mire én megsimogattam a lányom arcát és látom, hogy egy kb. 3 cm-s karmolás van az egyik szeme alatt. Megkérdeztem, hogy mitől, mire azt válaszolta, hogy elvett egy játékot egy másik gyerektől, az pedig megvédte magát. Én még el is mosolyodtam rajta, hiszen annyira visszahúzódó gyerek (saját gondozónői szerint is, nem csak szerintem), gondoltam végre nyiladoznak a szárnyai. De otthon észrevettem, hogy a másik szeme héja pedig teljesen be van zöldülve. Megkérdeztem a gyereket (aki amúgy nagyon hallgatag lett, és rosszkedvű, máskor feldobódva szokott kijönni a bölcsiből)hogy mi történt vele. Elmondása szerint megrugdosta egy társa. Ezen már azért egy picit berágtam. Felhívtam a bölcsődevezetőt, szóltam, hogy mi történt. Elmondtam, hogy, látom, hogy hiányoznak az én gyerekeim gondozónői, tudom, hogy ép helyettesítés van, azt is megértem, ha nem tudnak mindig a gyerekek sarkában lenni, de már alapból furcsa, hogy fél év után keveredik ilyen helyzetbe a lányom. Ezen túl téve magam még azt nem értem, hogy miért nem szól a gondozónő, hogy legalább megbeszélhessem otthon a gyerekkel a történteket és legalább tudjam, hogy milyen hatás érte? Megkérdeztem, hogy mikor lesznek újra a saját gondozónői, és megbeszéltem vele, hogy addig nem viszem be a gyereket, legalább itthon kikúrálom a náthájából. Ő megígérte, hogy utána kérdez a csoportban a történteknek. Szerintetek ezzel hibát követtem el? Fogja ezért valami negatív érni bent a gyerekemet? Félek, nehogy őt büntessék azért, mert szóltam a történtekről. Amúgy semmi ilyesmi nem történt eddig. Ez a gondozónő, meg szokott kiadni abban az időpontban a saját csoportjából gyerekeket, és többször hallottam már, hogy kérdezték tőle a szülők, hogy mik azok a friss sérülések a gyerekeiken, titkon még örültem is, hogy nem abba a csoportba került a gyerekem.
2011. jan. 20. 15:47
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:

Hol olvastál olyat, hogy én azt írtam hogy te sz.r anya vagy? Mert én sehol. Nem bántani akartalak és nem is kritizálni. Viszont a kérdésedre válaszoltam és abba az is beletartozott, hogy leírtad a gondozónő szerint nagyon folyt az orra a gyereknek ... .

Igen egy kicsit szívemen viselem ezt a kérdéskört, hogy betegen (kinek mi számít betegségnek) vigyük közösségbe a gyereket. Sajnos személyes tapasztalataim alapján azok akik ilyen kisebb betegségekkel (te írtad) nyugodtan lehet vinni agyereket, mert különben soha nem járna bölcsibe. Csakhogy mások gyerekei pedig pont így betegednek le. Az én lányom a legkisebb náthánál is 40 fok fölé lázasodik és nem lehet levinni neki a lázát csak vénás Algopyrinnel. Azt senkinek nem kívánom még az ellenségeimnek sem. És hidd el ezerszer megfordult ilyenkor a fejemben, hogy miért pont az én gyerekem ilyen beteg. Aki ilyet nem élt át az nem tudja megérteni bizonyos dolgokat. Egy biztos az én gyerekem miatt senki nem betegszik le és tiszta a lelkiismeretem. Egyébként akinek nem inge az nem veszi magára.

2011. jan. 24. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:

No át csak kibújt a szög a zsákból. :)


Nem bántani akarlak, de arról nem hiszem, hogy bárki tehetne, hogy a gyereked immunrendszere így reagál a fertőzésekre, pláne nem ezen az oldalon. Elhiszem és megértem a heves reakciódat ez ügyben, de hidd el, attól, hogy egy gyereknek vizes orrfolyása van, még nem beteg, sőt, az ő immunrendszere épp küzd valami ellen, ami MINDENHOL benne van a levegőben. Pont emiatt nem lehet és én speciel nem is akarom burokban nevelni a gyerekeim.

A bölcsi pedig nem kötelező. És ezt sem nem bántásból írtam.

2011. jan. 24. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
Én is leírtam nem egyszer, hogy ha vizes az orrváladék akkor az nem fertőző és azzal lehet vinni bölcsibe ( sok mindentől lehet vizes orrfolyás akár allergia akár meghűlés stb) A gond ott kezdődik ha színes a váladék és más tünetek is jelentkeznek ( pl: köhögés, állandó tüsszögés, hőemelkedés stb) Igen tudom hogy a bölcsi nem kötelező, de sajnos nem azért van ott a a gyerekem, mert nekem éppen szabadidőre van szükségem, hanem azért, mert a gyes annyira kevés, hogy szinte semmire sem elég. Ami persze senkire nem tartozik. Sajnos nagyon sok szülő (tisztelet a kivétel)emberségből a béka feneke alatt van.
2011. jan. 24. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 A kérdező kommentje:
Tudod, kedves utolsó nekem pedig itt a kicsi 16 hónapos kisfiam és utolsó harmadban lévő terhes vagyok. A kislányomat teljesen egészségesen vittem múlthéten be, egyik nap ilyen orrcsöpögéssel és köhögéssel hoztam haza. Nyilván nem én fertőztem meg, sőt még kérdeztem is a gondozónőjétől, hogy valamelyik gyereknél van-e ilyen tünet, esetleg tőlük szedte-e össze? A válasz az volt rá, hogy az egész csoport köhög, és törülgetni kell az orrukat, na de hát ez van. Másnapra a kisebbik gyermekem ugyan azokat a tüneteket produkálta, harmadnapra a férjem, és csodával határos módon kivételesen én még nem. Nem így volt ez karácsony előtt, úgy megfertőzte valamelyik gyerek az enyémet, hogy itthon volt két hétig, 39 fokos lázasan, a testvére még rosszabbul viselte, mint ő a betegséget, én persze ugyan úgy elkaptam, segítségem egy szál se, így 39 fokos lázzal ápoltam a gyerekeket, elláttam a háztartást, és túl éltem. A férjem reggel 6-tól este 8-ig dolgozott, így amikor hullafáradtan hazaesett, már nem vártam tőle segítséget. És lehet, hogy annak a gyereknek az anyukája, nem egy kis orrcsöpögéssel vitte be a bölcsibe a csemetéjét, de vele legyünk ugye toleránsak, hiszen ő dolgozni jár? Mellesleg nem azért jár be délelőttönként a gyerekem, hogy legyen szabadidőm, mert attól még nincs, olyankor látom el a háztartást, hogy mire hazahozom már csak velük foglalkozzak, velük törődjek. És ő mind-e közben nem sínylődik, hanem saját korabeli gyerekekkel játszik.
2011. jan. 24. 15:02
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!