Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Bölcsi mellett szobatisztaságr...

Bölcsi mellett szobatisztaságra nevelés?

Figyelt kérdés
Hallottam egy módszert, hogy esténként fürdés előtt egy órára vették le mindig a pelust, aztán amikor ezt megszokta, utána egész napra. Másnak is működött ez? Esetleg más módszer?
2011. máj. 11. 10:07
 1/1 anonim ***** válasza:

Szia

A bölcsiben próbálták bilibe pisiltetni és mi is itthon, de teljesen esetleges volt a produktum.


Mi kb 26 hós kora körül egy ideig próbáltuk, hogy délután itthon mindig bugyiban volt, de egyáltalán nem működött a dolog, mindig csak akkor szólt, ah már éppen folyt a lábán a pisi, vagy már benne ült. Mivel éretlennek találtam rá, hetekre abbahagytuk a próbálkozást. Persze a témát nem kerültem teljesen, szóba került néha, de nem akartam erőltetni, és hogy kudarcélmények érjék, amikor pedig ő annyira szertett volna nagylányos lenni ebben is.

Aztán 2.5 évesen egyik nap szót, hogy anya, bilizzünk, mert pisilni fogok. Ügyesen tartotta arra az 1-2 percre míg előszedtem a bilit, és bele is pisilt. Utána bugyit húztunk. és aznap reggel-délelőtt 4x belepisilt, mindig szólt előtte időben. Délutáni alváshoz adtam rá pelust, délután megint bilizett balesetmentesen. Másnap már sétálni is bugyival mentünk, de délután és éjjel pelusban aludt. két napra rá elhagytuk a délutáni alvásos pelust is.


Azóta a bizonyos reggeli bilikérés óta gyakorlatilag 1 hét alatt EGYETLEN BALESET NÉLKÜL lett szobatiszta. Ennek kb 1 hete, úgyhogy megpróbálkozunk az éjjeli pelus elhagyásával is.

2011. máj. 11. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!