Honnan tudod, hogy jó vagy legalább megfelelő anya vagy?

Nem tudom, nekem jön az érzés, hogy igen, jól csinálom. Persze nekem is vannak kételyeim, de alapjában véve határozott és magabiztos vagyok, a következetes fajta, de én azt nézem, hogy hosszútávon mi a jó a gyerekeimnek.

Vannak elveim, amikből nem engedek, de ennek annyi pozitív következménye van, hogy minden rossz érzést eloszlat bennem.

Az én véleményem a kérdéseidről az, hogy tökéletes szülő nincsen. Mindenki követ el hibákat, és ráadásul mindezt akár úgy, hogy tök jó döntésnek érzi, hogy úgy nevelte a gyermekét, és nem másképp. Egyszerűen kivédhetetlen, hogy ne okozz kisebb "károkat" a gyerekben, s ezt majd kamaszkorában a fejedhez is fogja vágni. Amit mi legfontosabbat adhatunk, és adunk is folyamatosan a babáinknak, az a szeretet, és a figyelem, amivel őt neveljük. Szeressük, terelgessük legjobb tudásunk szerint, ennyi, amit tehetünk. Kételyeink mindig vannak és lesznek, hiszen ezerféleképpen lehet reagálni egy helyzetre, s nem biztos, hogy abban a pillanatban sikerül a szerintünk leghelyesebb megoldást megtalálni.

A helyzet az, hogy egy dolog az, amit az ember elképzel arról, ahogyan nevelni kellene, ahogyan nevelni szeretné a gyermekét, de gyakran az ember személyisége, és pillanatnyi kedve, hangulata valami egészen mást produkál. Sokszor ez az ellentmondás okozhat rossz érzést, szégyent, aggodalmat, stb.

Vannak engedékeny szülők, és szigorúak. BVéleményem szerint a kettő között lehet valahol a jómegoldás.

A szigorúság megöli az ember alkotókedvét, kiváncsiságát. Szorongást okozhat benne ez későbbiekben, stb.

Ha kapcsolgatja a villanyt, és ezért leszidod, az szerintem tényleg szigorúságra vall. Ha én minden ilyenért rászólnék a fiamra, akkor egész nap mást sem szajkóznék, csak hogy "Nem szabad". Ebbe pedig belezavarodnánk mindketten, ő is, én is. Lehet, hogy egy idő után megunná, és nem csinálná többet, de akkor a kíváncsiságát nem merné kinyilvánítani, megélni másban sem. Persze mindennek van határa, és ezerszer rá kell szólni így is a gyerekre, de én főként csak akkor szoktam, ha m ár nagy hülyeségeket csinál. Veszélyes magára, másra nézve, illetve túlzott malackodás, szemetelésről van szó.

Persze én az engedékenyebb típus vagyok, és ezt is támadják sokan, hiszen a gyerek ugyan roppant kreatív és kísérletezőkedvű, de ezáltal a feje tetejére is állítja a lakást sokszor.