Testvérharc? Meddig mehetnek el a tesók, mennyire hagyod a nagyobbnak hogy ránőjön a kicsi fejére, hol avatkozol közbe? Egyáltalán közbeavatkozol? Hogyan? Igazságot szolgáltatsz, magyarázol 20000djére is, vagy mit teszel?

Mi is ilyenek voltunk a húgommal, nem tudom mikor nőttük ki. :D Már jó rég volt. De emlékszem, apukám ha verekedtünk, szétszedett minket, és jött a "boxmeccs". Eleresztett minket, és fél percig bunyózhattunk megint, közben viccesen kommentálta az egészet. Nyilván nevetésbe fulladt a dolog elég hamar. :)

De nem tudom, ez hány éves kortól jó megoldás.

Ugyanennyi idősek a lányaim. (Vagy majdnem. Szept lesz 4 a nagy, aug. lesz 2 a kicsi)

Vannak harcok, ütés/harapás is előfordul. Igyekszem csak ilyenkor közbeavatkozni, sima piszkálódásnál nem. Nálunk a nagy már ovis tavaly október óta (fél napos).

Én nagyon szeretem a "Mindennapi nevelés művészete" c. könyvet Elisabeth Plattnertől. Nem egy mai mű (1984-es), én sokat tanultam belőle.

Én azt látom, hogy most kezdenek igazán összenőni, szerintem a civakodás normális (még ha mi szülők a hajunkat tépjük is néha), mert alapvetően meg oda vannak egymásért, és egyre jobban játszanak együtt.

Kedves kérdező Apuka!

azt hiszem a tied természetes fáradt apuka reakció. Megfigyeltem,hogy mióta dolgozom és a fiaim "ölik" egymárkást én később szólok rájuk mint apa. Pedig én vagyok aki többet dolgozik. Középvezetőként napi 12-15 órát dolgozom és van amikor hétvégén sem hagynak békét.

Szóval apa aki szintén ledolgozza napit a saját stresszes munkahelyén nehezebben viseli a hangzavart amit a srácok csapnak. Talán adódik ez abból, hogy a két nem tűrőképessége ami a gyerekek által okozott "zajártalmat " illeti más-más. Apuka talán jobban vágyik a nyugira otthon:)

Anya meg megszokta a nyüzsit:)

az apukák ezt máshogy szokták kezelni, mint az anyukák :-D

ti inkább az "életre nevelitek" őket, mi anyák inkább a társaságba (az óvónő vérbe fog szívatni, ha a te gyereked A verekedős a csoportban)

Ha nem én szembesülnék nap mint nap az óvónő panaszáradatával, én is inkább tökös legénynek és karakán csajnak nevelném a gyerekeimet, így viszont próbálom némiképp szelidíteni a dolgot. Ha már durvulás van, akkor szétválasztom őket (nem játszhatnak egy szobában egy darabig), illetve ha a zajszint már engem is zavar, akkor rájuk szólok, főleg ha emberek között vagyunk, és ha nem használ, akkor én is ordítok egyet arcba, ez elhalkítja őket egy pillanatra, jót nevetünk a sokk után és megint pár percig csöndesebbek. Nem szólok rájuk minden sz.rért, de azt sem hagyom, hogy valaki durván visszaéljen a pillanatnyi erőfölényével (pl volt, hogy a kicsinek kirántotta a nagy a könyökét rángatózáskor és a sebészeten pattintották vissza, na ez többet nem fordulhat elő)

Nálunk a két fiúnál ( megint első vagyok) állandó a versengés: "Aki utoljára ér az ágyba kukafej" " Én vagyok az első"

stb

ez állandó:)

De bírjuk, csak a türelem néha véges s azt tapasztaltam,hogy apukáknál előbb szakad a cérna ilyenkor mint anyukánál.