Ez gonoszság, vagy csak következetesség?

2 éves a kicsim, utóbbi időben óriási cirkusz övezi a délutáni alvást, ami korábban gyönyörűen ment magától. Szüksége van az alvásra, ebben teljesen biztos vagyok (látszik a szemén és a viselkedésén is). Viszont minden nap 10-20 perc üvöltés előzi meg... Kéri a mesét, de folyton felkel, elvenné a könyvet, mindent csinál, csak húzza az időt (és az idegeimet). Kéri, hogy ne a kiságyban feküdjön, hanem a heverőjén, én feküdjek mellé. De ekkor meg felkel, elszaladgál, szintén időhúzás, bosszantás. Vagy altassam el, de akkor is csak ficánkol, tekereg, le akar menni az ölemből. Nem érzem jól magam tőle, de mióta ez van, többnyire az a vége, hogy a kiságyban végzi, és álomba hisztériázza magát. Mert hiába mondom, hogy ha szépen hallgatja a mesét, nyugodtan fekszik mellettem, elpihen az ölemben, akkor én is örülök és szeretném, de ha ellenkezik, akkor irány a kiságy. Többedik "figyelmeztetés" után jutunk ide mindig. Hogy tudnám ezt kíméletesebben vagy okosabban csinálni? Egyrészt úgy gondolom, hogy kell egy határnak lenni, és tartsuk magunkat bizonyos szabályokhoz, ne az legyen, hogy ő irányítson, és zsarnokot neveljek belőle. De sz.rul is érzem magam, hogy nem tudtam eddig hiszti nélkül megoldani, mióta ez van :(. Tudtok tanácsolni vmit ? Köszönöm előre is.