Rossz anya vagyok?

25 hónapos a nagylányom, 6 hónapos a fiam. A lánykám most meg majd bölcsibe ugyanígy délelőttre mint a Tied, ebéd után elhozom.

Azért viszem mert:

- unatkozik sokszor, sajnos a picur és a házimunka mellett fele annyi időm sincs vele foglalkozni

- ha foglalkozom is vele nincs annyit szabad levegőn, társaságban amennyire szüksége/igénye lenne és amennyit én szeretném

- már nem köti le sokszor a lakás és a négy fal és minden nap ugyanaz a napirend, ugyanúgy rajzolunk, ugyanúgy mesét nézünk, ugyanakkor és ugyanoda megyünk sétálni és játszóterezni (nincs más a közelben, a pici miatt pedig muszáj a szoros napirendet tartani, az etetések stb.)

- a lányom egyszerűen imádja a közösséget, felszabadult, boldog, vidám

- nincs semmi segítségem, nagyszülők vagy dolgoznak vagy nem lehet rájuk számítani, férjem dolgozik

- én két iskolát végzek most egyszerre távoktatásban, muszáj nekem is tanulnom valamikor, így amíg a pici alszik délelőtt van időm tanulni is egy kicsit

Ha valaki emiatt rossz anyának tart kit érdekel? Engem biztosan nem, szerintem Téged se érdekeljen

Érdekesek itt a válaszolók!!! Teljes ellentmondás. Ebben a kérdésben meg az emberek 90%-a lehordta az anyukát!

http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__kisgye..

Örülök a kérdésednek és a válaszoknak is, mert én is így látom, és így vagyok vele. Kiírtam egy kérdést, abszolut más miatt, és ebből is ez jött le sokaknak, hogy "milyen anya vagyok, hogy nem bírok el két gyerekkel stb stb."

A fiam ment bölcsibe 23 hónaposan, mert mentem vissza dolgozni. 2 hónapra rá kiderült, jön a tesó, de én még mindig dolgoztam (vagyis többet voltunk otthon, mert hol a fiam volt beteg, hol pedig én).

Nyáron nem ment bölcsibe, sőt, mikor megszületett a tesó, akkor sem küldtem, hogy nehogy az legyen, hogy 1 hónap kihagyás után (bölcsiszünet) mennie kell, mert jött a pici. De szeptembertől újra ment, több okból:

- ha elvettük volna a helyet mástól, gondolom megkérnek, hogy ne vigyem, mert tudták, hogy tesó jön, nem csináltam belőle titkot, sőt beszéltem a bölcsivezetővel, hogy hogyan tovább

- mivel 14-en lehetnek egy csoportba, és ők továbbra is 12-en, majd később 10-en maradtak, nem hiszem, hogy annyira fel akarták tölteni az amúgy összeszokott kis társaságot.

- kérdeztem, hogy ebéd után hozzam e el, erre azt a választ kaptam, hogy nem javasolják, mert ebéd után ők mennek az ágyukba és alszanak. Ne zavarjam meg a 20 perces hazasétával stb. Alvás, uzsi, és mehetek érte. Nem az van, hogy ő az első akit beviszünk, és ő jön el utoljára.... sőt.

- Sokkal jobb neki a délelőtt, jobban kifárad a játszásban, és alszik délután, amit itthon nem mindig tudunk ilyen intenzíven megtenni. Hisz van, hogy fél 10-re jutok odáig, hogy a reggelit az asztalra varázsoljam, és akkor én nem is mindig tudok vele enni...

- Az evések itthon csak nyűglődések, harc, hogy egyen, és ne mást csináljon, a bölcsiben mindig mindent megeszik, mint a kisangyal. (nem válogatós egyébként, csak ez is nekünk szól)

- Sokmindent tanul, amit itthon már tud/tudna, azt ott megerősíti, hogy valóban tudja, csak nekünk nem csinálja (pl. az öltözés)

És még sorolhatnám, hogy miért döntöttem így.

A kötekedőknek meg semmi joguk nincsen, mert ha már egyszer felvették a gyereket a bölcsibe és nem az ő jogán vagyok itthon, akkor nem tehetik ki. Márpedig nem rá kapom a gyedet, hanem a tesóra.

A pajtásaival már 2. éve járnak együtt, valószínű, hogy oviba is nagyrészt egy csoportba kerülnek.

Nekem is lelkifurdalásom lett az itteni válaszoktól, amiktől a falnak megyek, hogy rossz anya vagyok, mert nem bírok két gyerekkel. Igen. Minden tiszteletem azoké, akik otthon vannak a kettővel, de ha megtehetem, hogy a nagyobb kicsit bölcsiben van, ahol szeret lenni, ahol fejlődik, akkor miért ne adhatnám meg a kicsinek is azt, hogy egy kicsit csak vele vagyok? Ettől még nem szeretem kevésbé a nagyot, sőt minden porcikámmal azon vagyok, hogy a vele együtt töltött idő tartalmas legyen, és szoktunk csak kettesben, vagy csak hármasban vele is programot csinálni.

De mikor itthon van mindkettő, valahogy nem tudok ketté szakadni, és úgy érzem a picivel a teendők egymást érik, és a nagynak mindig csak magyaráznom kell, hogy miért "mindjárt, csak..." Amit nem mellesleg már ő is átvett, amitől én meg a plafonra megyek... dackorszak kellős közepe, amikor szerinte a falnak beszélek, de nem neki :)

Szóval bocs, hogy hosszú lett, de én megértelek, és örülök, hogy nem csak én gondolkodok így.

Bár a baráti körünkben az összes két gyerekes családban amint lehet bölcsis/ovis lett a nagy... úgyhogy nem tudom én is mit problémázok az itteni superanyukákon.... te se tedd!