Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Adnál/adtál neki valami...

Adnál/adtál neki valami ajándékot (szobatisztaság. Talán itt az áttörés, legalábbis bízom benne)?

Figyelt kérdés

3 éves a fiam, pár hete levettük a pelust napközbenre, jól tudja tartani, eddig nem volt pisi-baleset, mert rendszeresen wc-re ültettük. Viszont sosem szólt, hogy kéne neki, és a nagydolgát az éjjelre ráadott pelusba intézte hajnalonként, illetve 3x becsúszott már a wc-felé rohanva...)

Az elmúlt két napban azonban már többször is szólt hogy pisilnie kell, és ma reggel kakit is jelzett előre. Rohant mint az őrült, kicsit foltos lett a gatyija, ráült de nem nyomott... ezt eljátszotta kétszer, harmadjára viszont kinyomta. Persze nagyon dicsérgettem meg minden, és mivel már indulásban voltunk, a bölcsibe menet kapott egy kindetojást a boltban, meg felhívtuk a mamát, nagy büszkén elújságolta milyen ügyes, meg útközben a postásbácsinak is :).

Szerintetek megjutalmazzuk még valamivel? Ti hogy csináltátok?


2013. márc. 7. 10:46
 1/5 anonim ***** válasza:

Lehet nem így kellett volna,de mi is jutalmazással értük el.

A kedvenc kismotorral csak aznap motorozhatott,amikor wc-t használt.

Két koszos gatya utántól mindig szólt időben.

2013. márc. 7. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Én nem jutalmaztam külön ajándékkal a wc használatot, csak sok dicsérettel, büszke vagyok rád-dal, puszival, öleléssel. A lányom 2,5 évesen lett szobatiszta, szerencsére minden gond nélkül menta szobatisztává válás, nem volt szükség ösztönző ajándékra.

Szerintem ebből ne csinálj rendszert, mert ha agyilag már érett rá, akkor úgyis belepisil/kakil, és majd rájön, hogy visszatartja azért, hogy kapjon nasit. Próbáld csak dícsérni, és ne sürgetni lehetőleg. Persze a ma reggeli érthető volt, hiszen siettetek, de rá fog érezni, ne aggódj, nem feltétlenül fogja mindig visszatartogatni. Én azt mondom próbálj törekedni arra, hogy ne jutalmazd külön a wc használatért, csak szóban.

2013. márc. 7. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Ez időtájt én is sokat örlődtem, hogy talán nem ajándékkal kéne csábítani, de mégis azt tettük... Imádja a Chuggington mesét, és az egyik kedvenc vonatát ígértem neki, ha végre belekakil a WC-be. Az én fiam is 3 éves volt már ekkor, és a kaka nehezen akart összejönni.

Viszont mikor sikerült, már ő mondta mosolyogva a WC-n ülve, hogy kapok Pöfögő-t! :) Megkapta, utána még kb kétszer mondta kaka után, hogy most ezt vagy azt a vonatot szeretné, de mindig elmagyaráztam, hogy a Pöfögő volt az alku tárgya, és az már megvan! Elfogadta, megértette, azóta sem kér semmit kaka után, viszont azóta is szól előre, hogy menjünk WC-zni.


Szerintem ha nem ígértél előre neki ajándékot, akkor már a kinder tojáson felül ne kapjon pluszba semmit. Én legalábbis szerintem nem vettem volna neki plusz ajándékot, ha nem ígérem meg előre. Egy kinder vagy valami persze simán belefért volna nálunk is.

2013. márc. 7. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Mi is jutalmaztunk. Csak aztán már azért is bekakilt, mert nem kapott semmit a második wc használat után..
2013. márc. 7. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Az első gyereket oda-vissza jutalmaztuk, mégsem lett hamarabb szobatiszta. Hónapok teltek el, 3,5 évesen lett szobatiszta!

A kicsinek már az ujjongás is megteszi és a szóbeli dicséret. Másfél nap alatt felfogta, mit akarunk és csinálta jutalom nélkül.

Szerintem ha ragaszkodik a pelushoz de már szobatiszta lenne, akkor érdemes motiválni, de ha még a közelében sem jár a szobatisztaságnak, akkor ajándékkal nem lehet rávenni sajnos.

2013. márc. 7. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!