Miért olyan "depis" gyesen lenni?

De sajnállak..

Én meg napi 12 órát dolgozom, van, hogy heti hét napot, hulla fáradt vagyok estére, a lakás úszik, a páromat alig látom és alig várjuk, hogy megfoganjon végre a kicsi babánk. Becsüld meg, amid van, mert sokan irigyelnének téged! amúgy pedig valahogy próbálj kikapcsolódni, legalább néha, keress kismamákat a környéken és töltsétek együtt a napot! Úgy mindjárt más :)

Nálam is sokszor van ilyen, és sajnos olyankor a férjemmel is össze veszem mindig, mert mindenböl elegem van.

Nekem csak kettö van de külfödlön élünk és nincs senkink sem. A kicsi 1 éves éppen mindent szétpakol, kihajigát, eltör, neki megy. Nagy meg 3 éves. Szóval nálunk is zajlik az élet.

Èn eljárok magyar csoportba, tornázni, gyerektemplomba... így van esélyem emberek között lenni. Keress kisgyerekes anyukákat. Engem egy anyuka úgy kért fel, hogy nem mennék-e vele sétálni néha(még elsö lányom volt kicsi), mert az összes barátja gyerekmentes és nincs kivel sétálnia.

Ne bántsuk a kérdezőt. Persze, megértem, hogy van, aki már csak arra vágyik, hogy végre otthon lehessen, és babázhasson, de nem szabad senkit elítélni olyasmi miatt, amiről fogalmunk sincs.

Én voltam itthon 2 évet a kisfiammal, és nem azért mentem vissza dolgozni, mert terhes lett volna itthon lenni, hanem mert kellett a pénz. Ennek ellenére bizonyos mértékig megértelek, ha csak otthon - zömében gyerektársaságban - van az ember, egy idő után biztos, hogy nagyon nehéz. Esetleg nincs közeli város, ahová át tudnátok menni időnként? Valamilyen netes fórum, ahol tudnál beszélgetni hasonló anyukákkal, mint Te? Valamilyen hobbi, amit elkezdhetnél otthon, amikor éppen nyugi van kicsit (nyelvtanulás, kézműveskedés, akármi, ami leköti, eltereli a gondolataidat, amitől a felnőttek világában kell mozognod valahogyan)?

Én épp most kezdem az itthon lévős időszakot újra, és már nagyon-nagyon vártam. Mondjuk nem teljesen így terveztem, még dolgozni szándékoztam egy ideig, mert egyelőre még csak várom a kistesót, de az élet úgy hozta, hogy el kellett jönnöm táppénzre. Fura újra itthon, de egyben jó is. Elterveztem, hogy mit fogok másként csinálni, mint első alkalommal, mikor itthon voltam, és nagyon bízom benne, hogy a fásultságot, amiről Te írsz, sikerül elkerülnöm.

Egyébként csak halkan jegyzem meg, hogy dolgozni sokkal rosszabb volt, és nem azért, mert munkakerülő lennék, sőt, szeretem is a munkámat, de lelkileg engem nagyon megviselt, hogy a nap zömét a kisfiamtól távol töltöm, és amikor hazaérünk, akkor sem tudok maradéktalanul csak Vele foglalkozni, mert ahogy az első válaszolód is írta, úszik a ház hét közben, valamit enni is kellene... Szóval én is amondó vagyok azért, hogy még ha most nehéz is, de próbáld meg kiélvezni, mert nagyon igaz, hogy ezek az évek sajnos nem jönnek vissza soha. :(

Én nem bántani akarom, csak tudod ez tipikusan a "mindig az kell, ami nincs" példája. Amikor majd a harmadik is ovis lesz és ő elmegy dolgozni, vissza fogja sírni ezeket az időszakokat!! Nagyon is! Még kevesebb ideje lesz, hiába lesz emberek között, akkor meg a gyerekei fognak hiányozni, meg a nyugodt, családi légkör.

Becsüljük meg amink van! :)

Én is próbálom úgy felfogni, hogy bár még nem sikerült a baba, legalább a munkámat szeretem, bármennyire is fárasztó is, éppen költözés előtt állunk, abban is nagy kihívást látok, élvezem az életet!! Mindennek megvan a maga ideje!

Nekem csak két gyermekem van, és ötödik éve vagyok itthon. Amikor kezdene eluralkodni rajtam az önsajnálat, akkor mindig eszembe jut, hogy van két csodálatos gyermekem, van egy férjem, akit szeretek, van egy boldog családom, és mennyire szerencsés vagyok, hogy megengedhettem eddig magamnak, hogy itthon legyek a gyerekekkel.

És amikor ezen gondolkodom, akkor eszembe jut, hogy valaki fél-egy évesen adja bölcsődébe a gyereket, mert nem jön ki anyagilag.

Ó, nem is bántani akartalak, kedves első válaszoló. :) Értem, hogy hogy gondoltad, és végülis én is azt írtam, amit Te. Jól csinálod, hogy élvezed, ami most van, így is kell, nagyon drukkolok, hogy összejöjjön a baba minél hamarabb, és végre te is kiélvezhesd ezt az időszakot.

Kedves Kérdező, szerintem hamarosan bele fogtok rázódni a dolgokba, ovi és iskola sincs olyan régóta, hidd el, ki fognak alakulni a napjaitok. És igen, akár a hormonok miatt is lehet, hogy most így érzel. Türelem, változni fog, kívánom, hogy ki tudd élvezni az időt, amit otthon tölthetsz! :)

Egyáltalán nem depis dolog gyes-en lenni.

Csak soha ne vállalja túl magát az ember!

Én nem bántani akarlak tényleg, de én 1 gyerek után felmértem, hogy mihez van erőm, türelmem, kitartásom. És az nálam 1 gyerek! Nem 3! Ha ilyen helyzetben vagy, akkor sajnos törődj bele, hogy ez van. Te akartad, hogy 3 legyen, akkor most csináld végig!

És hogy lehet túlélni? Sok szeretettel, odaadással, törődéssel és türelemmel! Mert nem ők akartak világra jönni. De ha már így döntöttél annak idején, akkor most tényleg, nézd a jó oldalát. Nem kell attól félned, hogy dolgozol és kirúghatnak bármikor a munkahelyedről, otthon vagy egész nap, van időd mindenre, nem még a munkából rohansz haza és csinálhatsz meg mindent, van 3 gyönyörű és egészséges gyereked, van akinek 1 sem adatott meg.

Próbálj azért kikapcsolódni amennyire lehet, találj magadnak valamit, ami felvidít, ami kikapcsol.