Anyukák, akik pici gyerek mellett munkába álltatok, hogy bírjátok?

A második válaszolótól kérdezném, hogy a bölcsiben nem húzták rá a szájukat, hogy fél hatig ott van a pici? Én ugyan nem dolgozom, hanem egyetemre járok, de már arra kiakadtak, amikor azt modntam, hogy hétfőn kedden csak fél ötre érek oda, hogy hát ott már négykor nincs is gyerek és milyen rossz lesz neki. Ezért az utolsó órámra be se megyek ilyenkor, hogy odaérjek négyre.

Különben én nagyon jól éltem meg ezt a bölcsikezdést, és a fiam is. Én tudtam előre, hogy két évesen menni fog, ezért mindig mesélgettem is neki erről már egy éves korában, várta is már, mert nyáron már mindig be is akart menni :) És mivel érezte, hogy én nem aggódok, ezért ő sem félt, tudta, hogy ott lesz egy ideig, de aztán megyek érte. Igaz, kicsi korában is már volt nagyira bízva pl. ezért megtapasztalhatta, hogy ha én elmegyek, akkor mindig érte is megyek. Sosem volt sírás a bölcsiben és én is élveztem, hogy napközben felnőttek között lehetek. A tanulást már kevésbé :) Utána meg olyan jó odaérni a fiamért a bölcsibe, ahogy vigyorogva szalad elém :) Lehet, hogy én vagyok fura, de jól érzem magam így már az elejétől kezdve. Az is jó volt, amíg otthon voltunk, de már egy idő után tényleg hiányzott, hogy rendszeresen találkozzak más emberekkel. És a fiam is élvezi a bölcsizést, jó hatással van rá. Itthon pl. nagyon rossz evő volt, de tényleg, katasztrofális, alig evett meg bármit is, a bölcsiben ezt nem hiszik el nekem, mert ott ő eszik a legtöbbet, mindenből repetázik :) Meg ő úgy ment bölcsibe két évesen, hogy kb 3 szót mondott. Két hónap alatt iszonyat módon elkezdett dumálni. Szóval én nagyon pártolom a bölcsit, hiszen ez nem azt jelenti, hogy innentől kezdve alig látjuk a gyereket, csak éppen a nap egy részében nem, de két évesen már jól jönnek az új élmények. Szerintem az anyukának is jól jönnek két év után.