Milyen volt visszamenni 6 év után dolgozni?

Nekem sem saját tapasztalat (egy gyermekem van)- a családban van 3 gyermekes édesanya, aki 6,5-7 év után ment vissza dolgozni.

Eleve az eredeti helyére már nem vették vissza- ő is állandóan panaszkodik, nála azt érzem, hogy nem tud visszaszokni (több, mint 1 év eltelt azóta).

Sokat van táppénzen (én úgy látom, hogy egy része valóban a legkisebb betegségéből adódik, egy másik része inkább kifogás), nem találja a helyét, nem szereti a kollegáit.

Az hozzátartozik a történethez, hogy amíg otthon volt, nem tartotta a lépést a szakmájával, alapvetően esze ágában nem volt visszamenni már dolgozni az élete hátralévő részében- ő nagyon vígan ellett volna főállású anyának- csak sajnos a család anyagi helyzete ezt nem bírta el.

Most haragszik a világra, az országra, a politikára, a gyerekeire, a kollegáira, a rokonaira- szóval mindenkire, csak magára nem.

Sokszor beszélgettem már vele, meghallgattam, ha kíváncsi volt a véleményemre, elmondtam. Szerintem jót tenne neki az is, ha valamit tanulna, attól "szakértőbbnek", magabiztosabbnak érezné magát, de erről hallani sem akar.

Nekem is van gyermekem, de nem értem azt sem, hogy miért akar minden áldott nap belehalni a gyereknevelésbe, a házimunkába és a munkahelyén is.

(közalkalmazott egyébként)

Szerintem ez erősen személyiségfüggő.

Aki be- vagy vissza akar illeszkedni, hajlandó új dolgokat tanulni, új körülményeket megszokni (mert nem nagoyn van olyan munka, ami 5-6 év alatt ne változna sokat), hajlandó "felnőtt üzemmódba" állítani az agyát (csücsülj-je helyett foglaljon helyet pl:)- azzal semmi gond nem lesz.

Aki kifogásokat keres, annak az is baj, hogy holnap is van reggel :)

5,5 év után.

Finoman szólva is fura.

Előző vagyok. Nekem nem a munkával van a bajom, hanem a gyerekeim hiányoznak nagyon :(

A munka olyan mintha abba se hagytam volna, tetszik is és jól is érzem magam.

Csak sokat gondolok a gyerekekre napközben.

Amikor együtt vagyunk, viszont így sokkal türelmesebb vagyok velük, mióta dolgozom.