Miért nem viselkedik illemtudoan?

Vigyázz ezzel, mert nekem pont ilyen jellegű negatív emlékeim vannak gyerekkoromból.

A tilalomfák, mert "mit szólnak mások". Tudod mit éreztem akkor? Hogy a szomszéd meg a sarki boltos fontosabb, mint én. Mert inkább hozzájuk kell igazodni, mint hozzám.

A köszönéssel ugyanúgy elkezdtek basztatni, pedig eleinte csak elbambultam és azért maradt el (6-7 évesen nem nehéz elvonni az ember figyelmét, még egy repedés a falon is érdekes tud lenni). Pont ugyanígy reagáltam, bezárkóztam és inkább nem mondtam semmit, hiszen úgyis belekötnek valamibe majd. Nem elég hangos, nem elég kedves a hangsúly, nem jól fogalmaztam, stb. Úgyhogy inkább maradtam néma.

A lányom még kicsi, másfél éves sincs, de amint láttam rajta, hogy éri a kérés fogalmát, azóta a játékát is úgy kérem, el, hogy "kérem szépen a macit", ha odaadta, akkor pedig "köszönöm a macit". Remélem, hogy mire elkezd beszélni, ezek alapfordulatként rögzülnek. De a saját gyerekkori emlékeim miatt piszkálni semmiképp nem fogom vele. Inkább én köszönök még egyszer hangosan, hátha azzal kizökkentem majd. Ha nem, akkor nem.

Ha hat éves, akkor jön az iskola, ott végképp figyelj, hogy ne azzal utáltasd meg a tanulást, hogy kényszerűen kell csinálnia. Legyen meg neki a felfedezés öröme és a lehetőség, hogy hibázzon és magától kijavíthassa, ne külső kényszer legyen.

Van, aki ilyen.

Hiába is tanítja az ember tapintatosan, miután észreveszi, hogy személyes példa nem volt elég.

Akkor mondja ugyan, de valószínűleg nem érzi, mert felnőtten, szépen leszokik róla megint.

Majd figyeld, de nem érdemes izgatnod magad. Nem a szülő hibája, mint ahogy az illemtudó viselkedés sem a szülő erénye.

Lutri, hogy hogy kinek milyen gyerek jut,ez van.