Hányan érzik, érezték már magukat rossz anyukának?

Itt most lehet a kérdésedért sok bántó választ fogsz kapni.

Én nem ilyen céllal írok, mert bizony én is éreztem és csináltam hasonló dolgokat, mint amiket leírtál, én sem vagyok büszke rá és nem voltam boldog tőle, de sokszor nem bírtam már idegileg. 2 éves kor körül volt nálunk is a tetőzése, akkor még valahogy olyan önfejű volt az én gyerekem is. Most 2,5 éves, már jobb és én is jobban összeszedtem magam, át is értékeltem, hogy ez egy időszak, nem fog visszajönni, bármilyen nehéz is, bírni kell.

Jó nektek, ha már a bölcsi is kezdődik, sajnos én még nem tudok visszamenni dolgozni, így én még jó fél évet itthon ragadtam, és jön a tél is. :)

Kitartás, ezektől még nem vagy rossz anya, csak elfáradtál te is. Vond be az apukát is, te meg többet töltődj, ahogy jól érzed, hidd el, segíteni fog.

Nagyon megértelek, én pont egy ilyen önmarcangolós időszakomat élem. 2,5 éves a kisfiam, és van egy 8 hónapos kishúga. Imádom a gyermekeimet, csodálatosak, okosak, kedvesek, móka és kacagás az életünk...kivéve azokat a napokat, amikor a kisfiamnál tombol a dackorszak, a kislányom pedig fejhangon sikít, mert egyszerre több foga jön. Húúú, nem könnyű. Én egy nagyon komoly lelki folyamaton vagyok túl, elég hatékonyan sikerül türtőztetni magam azokban a helyzetekben, amelyekben korábban elgurult a gyógyszerem.

Sajnos, pont ma mondta a férjem, hogy mostanában nagyon türelmetlen vagyok a gyerekekkel. Szörnyű rosszul esett. Ő nem látja, hogy mennyit dolgozom azon, hogy ne veszítsem el a türelmem. Ahogy azt sem látja, hogy mi előzi meg azt, hogy én kijöjjek a sodromból. Egy példa: tegnap kérte a kisfiam a kedvenc meséjét a laptopon, de valami nem stimmelt a géppel,ezért felhívtam a férjem, hogy segítsen. Közben a kisfiam belenyúlt a billentyűzetbe,egy mozdulattal kikapcsolta a gépet. Rákiabáltam. A férjem pedig rámszólt, hogy ne kiabáljak a gyerekkel. Igaza van, nem kellett volna. Csak azt nem látta, hogy mielőtt felhívtam, megpróbáltam helyrehozni a gépet, a fiam pedig 20x nyúlt bele a billentyűzetbe,és mindig türelmesen megkértem, hogy engedje meg anyának, hogy megcsinalja a laptopot.

Szval nagyon sz.rul esett a kritikája.

Én ma határoztam el, hogy magnéziumot fogok szedni. És megpróbálom azt szem előtt tartani, hogy most ilyen picik a gyerekeim, sosem lesz ennyire szükségük rám a későbbiekben, mint most.

Kérdező, ha már a kimondás pillanatában érzed, hogy nem így kéne, akkor utána korrigálj. Kérj elnézést tőle és mondd meg neki, hogy nem rá, hanem a viselkedésére vagy mérges.

Ez már csak azért is hasznos, mert így ő is megtanulja, hogy kell és érdemes bocsánatot kérni, illetve ez feloldja a rákiabálással kialakított stresszt.

Nem robot az ember, érzelmei vannak, de ezeket kommunikálni is kell, hogy a gyerek a helyén tudja kezelni.

Nekem mondjuk sokat segített, hogy szinte mindig olyan munkakörben kötöttem ki, ahol rendszeresen felidegesítettek, de nem tehettem meg, hogy kiborulok. Mindig kedvesen, pókerarccal kellett reagálni, akkor is, ha fejben már a bordáin térdeltem és a betonba vertem az illető fejét.

Ez adott egy rutint, amit elég jól tudok a gyerekkel is hasznosítani.

Ha belül ideges is vagyok, kifelé higgadt tudok maradni és hideg fejjel rászólni, vagy úgy büntetni, hogy ne legyek agresszív. (Pont mai eset, hogy földhöz vágta a telefonomat. Mondtam, hogy ennyi, a telefont nem dobáljuk, ezért most elveszem, mert dobáltad.)

Ügyfelezős, vagy hülyefőnökös munkahelyek nagyon jó kiképzőhelyek, egy idő után lepereg az emberről minden és akkor is mosolyogva tud reagálni, ha üvöltenek az arcába :)