Ugye nem vagyok azzal egyedül, hogy soha nem mondanék ilyet a gyerekemnek, hogy "Üss vissza! "? Nyugtassatok meg!

Ugyan olyan kifejezést nem használok, hogy üss vissza, de már a 3 évesemnek is azt tanítom, hogy ne hagyja magát, ha bántják.

Lehet verbálisan is kezelni a dolgokat, de ha nem megy és a másik illető nagyon szemét, nem fog szidást kapni érte, ha visszalöki, sőt, büszke leszek rá, hogy nem fog gyávaként sírva elszaladni.

Pedig kedves kérdező pont te gondolkozol rosszul,sajnos:(

Ezt saját tapasztalatból mondom.Az én anyukám is mindig azt mondta,hogy ne foglalkozzak vele stb,ennek az lett az eredménye,hogy nem tanultam meg megvédeni magam(mert az "rossz"),és mivel sajnos egy olyan iskolába jártam,ahol ez egy nagyon hasznos tudás lett volna,8 éven keresztül én voltam mindenki "pofozózsákja". Velem bármit megtehettek,mert tudták,hogy én úgyse ütök vissza.Sajnos ez egy olyan trauma volt számomra,hogy pánikrohamaim lettek,féltem kimenni az utcára(egyedül utazni,vásárolni),és komoly önértékelési problémáim vannak mind a mai napig.Ráadásul egyáltalán nem megy a beilleszkedés semmilyen közösségbe.És megmondom őszintén én sokáig arra vártam,hogy majd ha a körülöttem lévők idősebbek lesznek,akkor "okosabbak" lesznek,és nem fognak bántani,de ez nem így van.Mindig lesz valaki aki beléd köt vmiért,és igenis ilyenkor ki kell állni magadért,ha kell üss vissza,de nincs annál rosszabb,amikor úgy kerülsz a földre,hogy meg se próbáltad.

Én soha nem fogom megbocsátani anyukámnak,hogy belém nevelte,hogy ne védjem meg magam,és magamnak se,hogy elhittem neki,hogy ez így helyes.

18/l

Elég sarkallatosan fogalmazol úgy érzem. Ami nem feltétlenül baj, csak arra érdemes figyelned, hogy ha felteszel egy kérdést, akkor ne torkold le a válaszadókat.

Én a magam részéről annak fényében próbáltam átgondolni ezt a kérdéskört amikor aktuálissá vált nálunk, hogy

1: milyen a gyerek habitusa és az EQ-ja? egyesek profin manipulálnak, ők megoldják verbálisan a konfliktusaikat és marhára nem kell különösebb stratégiákat tanítani nekik. Míg mások szociális-kommunikációs téren gyengébben vannak eleresztve, -uram bocsá - kis mimóza áldozat típusok, akik abból se jönnek ki jól, ha szólnak és felnőtt segítségét kérik, abból se ha maguk próbálják lerendezni és abból se ha megpróbálnak a sarkukra állni. Sajna ilyenek is vannak. Nyilván az ilyen típusú gyerekeknél nagyon nagy szükség van a szülő iránymutatására, mert ők egyedül képtelenek megoldani az ilyen jellegű szituációkat.

2: Nem lehet általánosítani. Egyrészt már csak a résztvevők miatt, másfelől a konkrét szituk miatt sem. Értem ez alatt, hogy bizonyos embertípus csakis és kizárólagosan az agresszióból ért. Az erősebbnek hódol be. Ez lehet fizikai vagy mentális fölény, de egyértelműnek kell lennie, különben nincs hatása. Nem azt mondom, hogy ez jó, de attól biza igenis létező jelenség. És az egyetlen működő módszer velük szemben, ha megtapasztalják a saját viszonyrendszerükbe beleillő impulzust. Amúgy pedig: a szituációk a benne szereplők miatt mindig mások, tehát egyáltalán nem biztos, hogy ami korábban Gézával működött, az majd most Gizivel is fog. Olyan soktényezős helyzetekről beszélünk, amikre nem lehet rámondani, hogy majd biztos ez, vagy majd amaz jó lesz. TEhát az, hogy mit javasolunk, sokmindentől függ.... de egy idő után fogyni kezdenek a lehetőségek és az ember keresi a megoldást, sok mindent kipróbál.

3: vannak jó módszerek, amik taníthatók is a gyerekeknek. De egyrészt sok szülő ezekkel nemhogy tisztában sincs, de ha ismerné is, akkor se érné fel ésszel, miért lenne jó... mert az ő EQ-ja sem tart ott. Márpedig a gyerekét nyilván abból próbálja mindenki felvértezni, amije neki van.

Nekem 7 és 5,5 évesek. Alapvetően jól kezelik a necces helyzeteket a gyerekeim (a lányom különösen), és hálistennek elég jól működik a bizalom. Ennek fényében mondom, hogy nálunk a szabály a következő:

Ne provokálj. Próbáld megbeszéléssel megoldani a konfliktust. Tettlegességig ne hagyd fajulni, akár kérj külső segítséget is. Viszont: ha váratlan és kikerülhetetlen a tettlegesség, akkor nyugodtan védd meg magad!

és ebbe beletartozik az is, hogy visszaüssön, ha másképp nem szabadulhat a szituációból. Ne legyen tétlen áldozat!

Nyilván nem biztatom hogy üssön, se arra hogy így oldjon meg dolgokat, se hogy alapvető védekezésnek használja. De volt már rá példa, hogy sor került tettleges önvédelemre a részükről és úgy vélem, az adott szituban akkor és annak ott megvolt a helye - mert minden más csődöt mondott. És tudod mit? Arra igenis büszke vagyok, hogy nem hagyta magát, hogy így vagy úgy, de megállta a helyét a gyerekem. Nem félek attól, hogy ettől "ketrecharcos" lesz... :)

Én egyetértek veled. Én sem tanítom arra a gyerekeimet, hogy üssenek vissza. Nekem sem tanították ezt. Ha előfordul verekedés, azt szoktam mondani nekik, hogy azzal, aki így közeledik, nem kell játszani, ill., ha nagyon bántja valaki, akkor szóljon egy felnőttnek. Én sem verekedtem, de nem is kötekedtek velem, nem csúfoltak, ahogy én sem csúfolódtam. Szerintem szülőként az (lenne) a feladatunk, hogy egészséges önértékeléshez juttassuk a gyereket, hogy ilyen helyzetben ne válhasson áldozattá, ill. hogy tudja, hogy végső soron hozzám fordulhat, ha bántják, mert nem fogom azzal elhajtani, hogy "védd meg magad, ne legyél anyámasszony katonája!". És hadd gondolja azt, hogy aki így közeledik, az nem érdemli meg, hogy barátkozzam vele - talán nagyképűen hangzik, de végülis egy életen át meg kell válogatnunk, hogy kikkel létesítünk kapcsolatot.

Talán megcáfoltok, de felnőttként teljesen kiegyensúlyozozz embernek érzem magam, nem félek másoktól, sem helyzetektől, és persze nem lettem tolakodós típus, de ez nem fruszztrál, és a céljaimat nagyrészt elérem így is. Az agresszív embereket a mai napig kerülöm.

Pedig sajnos így van.Szerintem elégé befolyásolja valaki személyiségét,ha 6 éves korától 12 éves koráig folyamatosan megalázzák őt(verbálisan is és fizikailag is). Persze nyilván az én esetem már elég extrém,remélem kevés gyerek küzd hasonló problémákkal.És azt is elismerem,hogy eleve visszahúzódóbb alkat vagyok,viszont szerintem a szüleimnek pont az lett volna a feladatuk/kötelességük,hogy biztassanak,és arra tanítsanak,hogy igenis álljak ki magamért,ezzel szemben ha valami problémám volt,mindig azt a választ kaptam,hogy "ne foglalkozz vele","menj arrébb",meg "én vagyok az okosabb" stb,viszont ezzel a probléma nem lett megoldva...

Azért írtam le ezt,mert ha véletlenül a te gyereked is olyan alap tulajdonságokkal van "megáldva",mint én,akkor ezzel a hozzáállással akár olyanná is válhat,mint amilyen most vagyok,és ezt nem kívánom senkinek.

Szerintem ez a tartsd oda a másik orcádat hozzáállás a lehető legrosszabb megközelítése a dolgoknak.

Persze abszolút nem bántásból/kötekedésből írtam le ezt,csak szerettem volna megmutatni a másik oldalt is.Nyilván én nem ismerlek titeket,pár sorból pedig nem lehet megítélni,hogy valaki helyesen neveli-e a gyerekét vagy sem,ezt neked kell érezni.És persze ha az amit leírtam az rád nem vonatkozik,akkor ne vedd magadra:)

Én minden ehhez hasonló kérdéshez leírom a sztorimat,mert szerintem a mellett,hogy nyilván kerülni kell az erőszakot( a csapból is ez folyik),azzal már nem szoktak foglalkozni,hogy a gyerekeket megtanítsák a helyes önvédelemre,akár verbálisan,akár ha oda kerül a sor,akkor fizikailag is.

18/l