Ha nem akarom, hogy a gyerekeim higgyenek a szokásos karácsonyi mesékben, akkor az mennyiben nehezíti meg az életünket?

Mi köze a meseolvasásnak a mikuláshoz? Mese, a gyerek is tudja, hogy mese. Nyilvan nem adom be neki, hogy a Pán Péter igazi, és minden kisfiú tud repülni. A mikulás sem létezik, és mivel nem hulyék a gyerekeim, ezért feltünt nekik, hogy túl sok mikulás rohangál az utcán ahhoz, hogy megálljon a sztori.

A boldog gyerekkorhoz, nem a mikulás és a Jézuska kell, hanem a fantázia.

A kisgyerekek ennyire nem vájkálnak a történet valódiságában, mert hiszik, amit akarnak, és szépen beállnak a játékba akár elhiszik, hogy van mikulás, akár nem.

"A boldog gyerekkorhoz, nem a mikulás és a Jézuska kell, hanem a fantázia."

A Mikulás és a Jézuska is szerves része annak a fantázia-birodalomnak, amit a gyerekek szeretnek. Mozgatja a fantáziájukat, hogy honnan tudta mit szeretnék(?), hogy hozta ide az ajándékot(?), mekkora a szánja(?), hány rénszarvas húzza(?), hogy jött be észrevétlen(?)...

Ehelyett a >nincs Mikulás kisfiam, én veszem az ajándékot< úgy vélem nem a kellő történet a gondolat továbbfűzéséhez és a fantáziához.

A szappanbuborékot amikor fújjuk, akkor nézzük hogyan növekszik. Más színe lesz, ha kicsi és más színű ha nagyra sikerül. Nézzük ahogy száll a ház körüli áramlatokban. A röpte megmutatja a turbulenciákat. Változik a színe menet közben, ahogy párolog a víz a felületéről. És egyszer csak kipukkad. De addig sok minden történt, amiben gyönyörködtünk, ami megmozgatta a fantáziáját, és közben rejtett légáramlatokat is felfedeztünk, szóval fizikát is tanultunk közben a gyerek szintjén.

A "nincs Mikulás" mondat éppen olyan, mint amikor már fújás közben szándékosan kipukkasztja a szappanbuborékot a szülő. Ahelyett, hogy végigjátszaná a buborékozást a gyerekkel.