Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Normális viselkedés, vagy...

Normális viselkedés, vagy aggódjak?

Figyelt kérdés
Barátnőm kisfia februárban töltötte a 2-t. Az utóbbi hónapokban az a szokása, hogy ráhasal merőlegesen a szülei( vagy aki épp ott van) lábára és elkezdi a térdével rugdosni, meg a csípőjét tologatja közben. Sokszor így alszik el, addig csinálja. Képes teljesen beleizzadni, annyira kifárasztja magát, közbe a kis fejét a földnek nyomja. Eleinte még úgy voltam vele, hogy azért kicsi még, majd elfelejti és leszokik róla, meg biztos nem sűrűn csinálja csak épp akkor voltam mindig ott.. Viszont most már ott tartanak, hogy akár fél órát-órát is képes ezt csinálni, ha addig el nem alszik közbe, és sír meg toporzékol, ha nem engedi neki valaki, hogy csinálja. Így már annyira én nem tartom viccesnek, de barátnőm csak legyint még így is, hogy nincs ezzel semmi. Bár azt látom, hogy azért egy idő után már próbálná ő is elterelni a kicsit, de nem nagyon jön neki össze. Ebből úgy gondolom, hogy ő is látja, hogy nem annyira jó ez, csak szerintem nem akarja bevallani. Mit gondoltok erről? Lehet ez valami pótcselekvés? Miért csinálhatja ezt?

2018. ápr. 3. 12:22
1 2
 1/15 anonim válasza:
78%
Semmi baj nincs vele, legtöbb gyereknél ez szokás, meg kell próbálni leszoktatni róla,de igazából ez nincs rá negatív hatással sem a fejlődésére. Mind 2 kistestvérem csinált hasonlót, csak az egyik fiú a másik lány, a kishugom még csak 2éves ,3les nemsokára ,de neki is még mindig szokása,vagy szoktassátok le róla,valami figyelem eltereléssel,próbáljátok neki megmagyarázni,hogy nem szabad ,mert leizzad és meg fog fázni vagy hasonlóval, de egy idő után szerintem leszokik magától is. A hugom telefonozás közben szokott ,hát mi 'riszálásnak' hívjuk és tudja,hogy nem szabad mert mondja is, de már egyre ritkábban csinálja. Amúgy a pontos okát nemtudom miért csinálják,de legtöbb gyereknek vannak ilyen rossz szokásai. Nem kell idegeskedni rajta
2018. ápr. 3. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
64%

Te aggódj? Nem értem a kérdést.....te gyereked?

A kisgyerekeknek vannak csacsi szokásaik. Mindenesetre az hogy a neten tárgyalod ki a barinőd gyerekét, elég randa dolog.

2018. ápr. 3. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 A kérdező kommentje:
Az első válaszolónak köszönöm. A második válaszolónak: te úgy gondolod, hogy szégyelljem magam, amiért aggódok a barátnőm gyermekéért, akit egyébként nagyon-nagyon szeretek? Nem vagyunk rokonok, de szinte családtagként tekintettünk egymásra mindig is. Az pedig, hogy kibeszélem, már ne haragudj, de nevetséges. Vagy ha te tudod kiről van szó, akkor kérlek mondd már el ;)
2018. ápr. 3. 12:45
 4/15 anonim ***** válasza:
23%
Szerintem maszturbál. Le kellene szokatni, mert ez ciki.
2018. ápr. 3. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim válasza:
90%
Kinek ciki? neked? gondolom 14éves kisgyerek vagy és még nem volt gyerekkel dolgod, majd egyszer ,ha lesz gyereked meglátod,hogy ő is fogja csinálni,és valószínű teis csináltad,ebben semmi ciki nincs mivel otthon csinállja, senki nem látja,az is hülye aki ezt cikinek gondolja
2018. ápr. 3. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
87%

Nézd, ha valóban csak aggódnál akkor nem a gyakorin írnád le. Alap. A gyerekkel nincs semmi baj, máskülönben a barátnődék már tudnának róla a gyerekorvostól. Tele a gyakori olyan nőkkel, akik "csak szerintem gáz hogy a sógornőm/baratnőm/nővérem gyereke így meg úgy csinál?" kérdéseket írogatnak mintha a gyerek anyja le se szarná a "problémát", bezzeg ő! Kotnyeleskedés, semmi több.

A gyerekeknek vannak fura kis szokásaik, jönnek-mennek ezek. Elmúlik, ettől nem deviáns, ne aggodj. És gondolom a barátnőd is aggódik a gyerekért ha valóban gáz lenne, hidd el, intézné!

2018. ápr. 3. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
62%
Amúgy tényleg nem értem miért gondolod a barátnődet annyira rossz anyának hogy nem foglalkozna ha gond lenne, de te bezzeg kiírod a netre hogy TE aggódj-e.....ez tényleg iszonyú kotnyeleskedés, mint egy pketyis 70-es szomszédnéni, kb. az a szint.
2018. ápr. 3. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 A kérdező kommentje:
Azért páran látom kiadják itt a dühüket gyakran :) Nem baj! Kotnyeleskedés az, ha rátukmálom valakire a saját véleményemet, beleszólok hogy csináljon valamit. Ehhez képest én nem szólok bele egyáltalán. Beszéltünk ketten erről és azt tapasztaltam, hogy van benne is aggódás, de inkább próbálja elviccelni. Én csak a véleményekre vagyok kíváncsi. Nem vagyok se kotnyeles, se öregasszony. De vannak akik személyes sértésnek veszik a kérdező oldalakon, vagy anyukás topikokban ha valaki mer kérdezni. Akkor most ki a kotnyeles? Ne szólj bele, hogy mit kérdezzek, meg mit ne!
2018. ápr. 3. 13:24
 9/15 anonim ***** válasza:
47%
Szerintem se normalis h ezt csinalja. Illetve a modja. Eleg visszataszito. Igazan leszoktathatnak rola...Azert egy 2 evesnel is idosebb gyereket mar lehet nevelni.
2018. ápr. 3. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
86%

Kérdezzetek meg óvodapedagógusokat, gyermekpszichológusokat. Teljesen normális amit tesz.


Azonban: mivel ez egy ön nyugtató lelki mechanizmus, csak az jelenthet problémát, ha túlzásba viszi, de akkor sem ezt a cselekvést kell gátolni, hanem megkeresni a lelki okokat - HA túlzásba viszi. HA naponta többször, órákig csinálja.


Ha azonban naponta bár, de csak olykor, percekre teszi, akkor kifejezetten egészséges a kicsik számára mindenféle ön nyugtató lelki mechanizmust (innentől ÖLM-nek rövidítem).


Ebben a korban tehát csak akkor mondhatjuk "pótcselekvésnek", ha nagyon szorong a gyermek, és szorongás okán túlzásba viszi. De ha megtalálják a lelki okát, akkor is fogja csinálni, mert természetes dolog, de a kisgyermek aki (már)

nem különösebb szorong, az csak alkalmasint csinálja (naponta), ami fontos a lelki egyensúlyához, és az idegrendszeri éréséhez is.


Sőt, mivel sok ilyen esetben nem pusztán ringatják önmagukat, hanem maszturbálnak (ösztönösen), ezért egyúttal rendkívül fontos ez, a pshicoszexuális érésükhöz is. Tehát engedni kell. De ha túlzásba viszi, meg kell keresni tehát a lelki okokat.


ÖLM:

- ujjszopás,

- nemi önkielégítés (mindenki teszi már baba korától öntudatlanul!),

- önringatás (pl hintázás, akár eszköz nélkül, akár hintán),

- de pl autistáknál a "repkedő kezek" is ÖLM.


Tilos akadályozni ebben a gyermeket még akkor is, ha túlzásba viszi, bár túlzás esetén már tünetről van szó, mégse ezt kell gátolni, sőt tilos gátolni ilyenkor is ebben a kisgyermekeket! Az okot kell keresni, hogy mitől viszi túlzásba!


AZ MÁS KÉRDÉS, más vonatkozása mindennek, ha a felnőttet zavarja a sok-sok lábon csúszkálás.


Semmit nem árt a felnőtt a gyereknek, ha EGY KIS IDŐ UTÁN, szépen szeretettel, határozottan leveszi onnan a gyermeket, vagy megkéri rá. (Egyébként esélyesen tovább maszturbál, és/vagy ring, vagy az ujját fogja szopni. Ez mind természetes.


És egyébként NÉHA érdemes elterelni a figyelmét, van, hogy pusztán unalom okán teszi. De akadályozni, megszégyeníteni tilos ebben a gyerekeket!

2018. ápr. 3. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!