Nagyon akaratos gyerek?

Mintha a kisfiamról írtál volna, aki két évesen pont ilyen volt. És csak, hogy lásd a fényt az alagút végén: most 5 éves, szinte már nyoma sincs annak az akaratosságnak. Azért hangsúlyozom, hogy szinte, hiszen rosszabb napjain, vagy ha valóban nagyon akar valamit és tudja, hogy meglenne rá a lehetősége, csak mondjuk az idő nem engedi vagy én egy kicsit a praktikumra, kényelemre törekednék, és ellent mondok Neki, az nagyon bántja az igazságérzetét, és ilyenkor néha napján még rázendít.

Amikor 2 éves volt, én is túl akaratosnak, önfejűnek éreztem, néha még az is felmerült bennem, hogy esetleg valami problémája van. De a körülöttünk lévők (gyerekorvos, védőnő, óvónők) megnyugtattak, hogy minden rendben, csak van egy akaratos alaptermészete. Persze, az sem a legszerencsésebb, de rengeteget alakult az elmúlt cirka 3 év alatt. Most már ha éppen semmi baja, kiegyensúlyozott, egészséges, teli a has, nem szomjas, akkor kenyérre lehet kenni, öröm bármilyen program Vele, mert már tökéletesen megérti az érveimet, meg lehet beszélni Vele, hogy mit mikor, vagy éppen akkor miért nem.

Szval kitartást, nyugalom, vannak a nehezebb természetű gyerekek, de ők is rengeteget változhatnak pozitív irányba, csak csillapodjon az a fránya dackorszak.

Egyébként pedig én lassan kezdek örülni annak, hogy Ő ilyen keményfejű, ugyanis az extrán dacos 2-3 éves fiamból mostanra egy szuper problémamegoldó, nagyon önálló, erős igazságérzettel rendelkező, öntudatos kislegény lett. Egyáltalán nincs elveszve a világban, és ebben szerintem segíti a kezdetektől az erő alaptermészete.