Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Jogos a férjem kiakadása?...

Jogos a férjem kiakadása? Anyaként én ne tanuljak?!

Figyelt kérdés

24 éves vagyok, van két kislányom. Ők 4, illetve 2 és fél évesek. A kisebb is ősztől ovis lesz. Én pedig szeretném jövő februárban beadni a jelentkezésemet újra az egyetemre, de a férjem ezt nagyon ellenzi. Hogy mégis minek, mikor nincs szükségem a diplomára így sem, csak felesleges bonyodalmakat csinálnék az életembe és hogy nem akarja, hogy a lányok a bébiszitterrel többet legyenek, mint velem... De erről szó sincs, nem az orvosit akarom elvégezni a gyerekek mellett. Ráadásul sosem tudni, mit hoz a jövő, mikor lesz szükségem a diplomámra. Imádom a gyerekeket, de úgy érzem, kell valami plusz tevékenység. Főleg úgy, hogy ősztől már mind a ketten fél napot oviban lesznek.


Mert lehet 50 hobbim is, beszélhetem a világ összes nyelvét, akkoris eljön majd a pillanat, mikor hiányozni fog a munka. Nem szeretnék később az az anyuka lenni, aki nem száll le a gyerekeiről, mert fél a magánytól, attól, hogy kirepülnek majd. Pl. anyukám is htb, mikor 18 évesen külön mentem, nagyon megviselte.


Hogyan mutathatnám meg a férjemnek, hogy attól, mert egyetemre megyek, ugyanúgy anya és feleség maradok?


2018. máj. 26. 22:46
1 2 3 4 5
 1/43 anonim ***** válasza:
47%
Okos pasinak szültél! Neki sincs diplomája fogadjunk?
2018. máj. 26. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/43 A kérdező kommentje:
De van, kettő is.
2018. máj. 26. 22:54
 3/43 anonim ***** válasza:
80%
Mindenki felelös a saját jövöjéért!A lányaid gyorsan felnönek,a férjeddel nem biztos,h együtt maradtok,vagy akármi történhet,sajnos sok mindent nem lehet elöre látni,de te akkor ott leszel 40-50-60évesen szakma nélkül,pénz nélkül.Fejezd be az egyetemet,ne engedd,h ebbe beleszoljon..Merthogy minek a diploma neked?persze,h öt az nem érdekli,maradj otthon egy életen át,és föállásba szolgáld öt,az lenne az igazi!Elég önzö ember lehet.
2018. máj. 26. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/43 A kérdező kommentje:
Nem erre játszik, hogy kiszolgáljam, mert nem igazán vagyok az a háziasszony típus, főzni is elég keveset szoktam. Anyukám szerint inkább úgy érzi, hogy azt gondolom, ő nem biztosít nekünk elég biztos jövőt és ezért érzi sértettnek magát.
2018. máj. 26. 23:05
 5/43 anonim ***** válasza:
85%
Függésben akar tartani. Mindenképp tanulj, nagy eséllyel szükséged lesz arra, hogy a saját lábadra állj.
2018. máj. 26. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/43 anonim ***** válasza:
86%
A te jövödért akkor is te vagy a felelös!
2018. máj. 26. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/43 anonim ***** válasza:
54%

Nem ertem mierr gond neki... plane hogy van neki ketto is. En is keszulok ujra egyetemre plusz csinalok jelenleg okjt is. Engem halistennek teljesen tamogat a ferjem. Es ez lenne a normalis. Az az o erdeke is hogy aztan jo munkad legyen te is keress, es egy boldog anya= boldog baba. A suli is egy kikapcsolodas es valamilyen szintu feltoltodes a gyerek mellett nem mellesleg meg tobb szempontbol hasznos is.

Kezdj csak neki!

2018. máj. 26. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/43 anonim ***** válasza:
83%

"Hogyan mutathatnám meg a férjemnek, hogy attól, mert egyetemre megyek, ugyanúgy anya és feleség maradok?"


Kicsim, neked itt az egyenrangúságért kell küzdened! A férjed leragadt a múlt században, és hacsak nem keres millió felett, nem, nem lesz elég egyedül ő, anyagi biztonságként! Aztán ott van még az is, ha vele lesz valami, akkor nektek lőttek.

De kanyarodjunk vissza, neked nem kell bizonyítanod semmit, csak határozottan kiállni azért, amit szeretnél. És persze helytállni. Ez csak rajtad áll, mennyire akarod a diplomát! Tenni kell érte, és nem lesz könnyű, de nem is lehetetlen! Hajrá!

2018. máj. 26. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/43 anonim ***** válasza:
78%

Nem írtál háttérinfót. Van olyan nő, aki nem dolgozott, nem is fog, de uncsizik és kitalál valami szakot hogy jó akkor ő most pl. tengerbiológus lesz "ha nagy lesz", szemeszterenként fél milláért. 3 hónappal azelőtt meg kriminológiát akart tanulni mert az olyan komolyan hangzik. Aztán akart már tanító is lenni mert az jajdejó van nyári szünet. Holott tudták mindketten hogy hiába kezdi el, be se fejezi mert mindent megun, vagy soha nem fog dolgozni úgysem. Legalábbis a tanult szakmában nem.


Nem ismerünk, nem tudjuk mi áll a háttérben. Lehet persze hogy felelősségteljes vagy aki tényleg nem htb-ként akar megöregedni, de akkor viszont okosabb lenne egy kelendő okj, pl. mérlegképes vagy kereskedelmi.

2018. máj. 26. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/43 anonim ***** válasza:
80%
Vagy a másik tippem, hogy a kedves férjed betojt! Ha te egyetemre jársz, neki akkr nagyobb részt kell vâllalni a gyerekek körül és ez nem tetszik neki.
2018. máj. 26. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!