Folyamatosan veszekedő testvérek?

A tesóm és én végigveszekedtük a gyerekkorunk, 2,5 év van köztünk.

- Jellemzően ki kezdi a veszekedést, általában ki a provokátor?

(Nálunk a húgom volt. Én vagyok a nagyobb, de soha nem volt részemről tesóféltékenység, de az ő részéről igen. Ő elvette és megrongálta a dolgaimat, amit persze én nem hagytam, de nem is lehet egy gyerektől elvárni, hogy ne védje meg magát, ha a szülők nem teszik. A szülő ebből mit lát? Hogy veszekednek.)

Szóval nézz mélyebbre! Miért veszekszenek? Ki kezdi?

- A provokátort megbünteted, vagy azt is, aki csak megvédi magát? Mert ugye nem jogos azt is megbüntetni, aki megvédi magát, csak azért, mert szülőként nem foglalkoztok vele, mert szerintetek hülyeség, viszont egy gyereknek nem az, és ha nem kap segítséget és igazságot, akkor bizony meg fog kerülni és vissza fog vágni, és tényleg kialakul egy veszekedés.

Nálunk is ennyi a korkülönbség és fiúk, egy évvel nagyobbak, ők azért nem egész nap csinálják és szakaszosan nagyon jól is elvannak, röhögcsélnek, együtt játszanak vagy külön molyolnak, vagy persze engem nyúznak felváltva vagy egyszerre, de azért én is rikácsolok néha egész nap a frontosabb napokon :)

Alap, hogy ha verekedés van, azért büntetés jár (pl. a másik választhat mesét :), vagy ha legmérgesebb vagyok, akkor sarokban álldogálás, amíg gondolkodik), kibogozhatatlan "ő kezdte, de nem is, ő csinálta" jeleneteknél leülünk megbeszélni, elmondom, hogy az ő érdekük is, hogy jó ember véljék belőlük, és jóban legyenek, és nem utolsó sorban én is szomorú vagyok, ha bántják egymást a gyerekeim, mert hiszen mindketten azok (és elszívjuk a békepipát - a nagyobbnak most ugyanis Winnetout olvasok:)) , de egyébként is mindig bocsánatot kell kérni, addig játékstop. Ha valami a másiké, azt el kell kérni (mindenkinek van saját része a szobájukban, ahol a kincseket tarthatják), ugyanakkor ha nem adja, számoljon vele, hogy majd ő sem kap meg ezt-azt kölcsönbe - ezt ugyanis nagyon számon tudják tartani :) de persze a legtöbb játék közös.

A 2-essel egyetértek. Lányok vagyunk, 3 év különbséggel, ma már felnőttek, én anyuka. Mi is állandóan téptük egymást, és nálunk is a húgom volt a provokátor. Igényelte volna, hogy foglalkozzak vele, de én introvertáltabb voltam, igényeltem volna, hogy néha nyugtom legyen. Csakhogy ő az a típus volt, aki egy percig se tudja lekötni magát, szóval amint elkezdtem valamit egyedül csinálni, jött csesztetni. Az se érdekelte, ha verekedés a vége, csak rá figyeljek. Ellopkodta a cuccaimat, direkt tönkretett dolgokat, kötekedett. A megoldás anyánk részéről a következő volt: te vagy a nagyobb, te vagy az okosabb, hagyd őt, engedj neki, vagy lecseszett mindkettőnket, hogy visítunk és verekszünk megint. Azaz hiába nem én voltam az oka, sosem lehetett igazam, sosem kaptam igazságot. Persze, hogy egy idő után teli lett a tököm, és megcsapkodtam.

Szóval igen, nézz kicsit a dolgok mögé, és ne csak a veszekedést lásd, hanem azt is, hogy miért van, és a kiváltó okot kezeld.

Igen, ez tipikus, hogy a nagyobb, főleg ha már kamasz (és ugye felnőttként erre emlékszünk vissza), szeretne egyedül lenni, a titkokat remélő vagy unatkozó és utánzó kisebb pedig folyton követi. És - bárki kezdte - végül mindenért a nagy a hibás, aki igazán lehetne okosabb. A kicsi viszont azt érezheti igazságtalannak, hogy sosem lehet első, hogy hiába próbálkozik, sokszor kinevetik olyanokért, amiket nem is ért és hogy folyton lepattintják a példaképei. Amíg a nagy egyedül volt, addig csak vele foglalkoztak, ő volt "A gyerek" és csak olyan mesét nézett és olyan játékokkal játszott, amik neki való, a kicsit viszont már rögtön a nagyhoz hasonlítják és sokkal hamarabb szembesül még számára nehezen emészthető dolgokkal. A nagynak az életében törést hoz a kicsi, de a kicsi már arra szocializálódik, hogy ki kell harcolnia az időt, amikor csak vele foglalkoznak. Szerintem ezt személyiségre és nemre való tekintet nélkül minden testvér átéli. (És még bonyolultabb, ha többen vannak:))

Nekik fontosak ezek a számunkra őrjítő játszmák valami apróság felett, hogy ki kezdte, hogy ki következik, hogy kinek mennyi jár... így aszerint érdemes kezelni, ahogy mi azt gyerekként igazságosnak éreztük volna.

Plusz szerintem jó ötlet néha hagyni őket összefogni ellened, az mindig kovácsoló jellegű. Akár játékban, ha te vagy a kapus, vagy szörny, aki kerget, vagy bűnöző, akit a rendőröknek el kell kapni... akár ha te ülsz az ablak mellé vagy el kell kísérniük valami unalmas helyre sorban állni vagy olyat főzöl, amit egyik sem szeret, csak te vagy apa - máris nagyobb eséllyel fognak összehaverkodni :D

Nálunk is ez van, én mikor megunom, akkor onnantól kezdve külön szoba külön játszás.

Nem vagyok hajlandó álló nap a nyávogást, hisztit, ordítást hallgatni.

Játszón is ez megy, de ott legalább nem csak ők visítanak, hanem kb. minden második testvérpár. :D

Meg kell tanítani őket osztozkodni, pl. nálunk az a szabály, hogy az játszhat először az adott játékkal akinek előbb eszébe jut. Tehát pl. ha a kicsi fogta meg előbb a Barbit, akkor egy ideig az övé, ő játszhat vele, nem szabad kivenni a kezéből, de később majd odaadja a tesónak.

Alapszabály, hogy nem veszünk el játékot a másiktól, amivel éppen játszik, nem vesszük ki a kezéből, viszont cserélni szabad ha mindkettő akarja, illetve arra is tanítjuk őket h ne irigykedjenek, tehát mindig adják kölcsön adott játékot a másiknak.

Ezekkel a szabályokkal általában működik a dolog, persze így is vannak viták, de ez normális, sokszor viszont szépen eljátszanak együtt, 4 és 6 éves lányok.