Anyukák, ti hogy oldatok meg hogy a kisgyerek veletek legyen mikor pl főztök vagy dolgotok van és nem tudtok vele lenni a szobájában?

Amerikai konyha, nappaliban

van tesz vesz.a szobaja az emeleten van. Ritkan vagyunk fent. Akkor fozok mikor ebren van, ha alszik pihenek.

Ott van velem a konyhàban, adok neki pár műanyag edényt, meg fakanalat ès nagyon jól elvan velük. Vagy néha kipakolja a legalsó fiókot, amiben reklám táskák vannak, azzal is baromi jól elszórakozik. Ha megunja felveszem, megmutatom neki mit csinálok, elmondom neki, hogy mi micsoda a pulton és berakom utána az etetőszékbe, adok neki valamit amit ehet, kóstolhat. De mondjuk ő alapból is jól elvan egyedül, szerencsére nem kell szórakoztatnom egész nap.

Emellett mindig próbálok olyat főzni/sütni, ami nem szöszölős, nem kell ott ácsorognom órákat mellette, hanem csak oda rakom és magától megfő, vagy berakom a sütőbe és megsül.

Beleültettem a hintaszékbe, az etetőszékbe vagy csak simán jött-ment, a mai napig jön-megy, megöleli a lábam főzés közben, kukucsolunk, énekelek neki, mert azt szereti vagy az apjával van, ha épp úgy van kedvem, hogy este főzök..

Az én kislányom nagyon szereti a Hupikék Törpikéket, egy rész nem sok - 10-15 perc - addig simán felrakom a pörköltet pl főni, és nem árt meg neki (persze ez nem tanács, mivel tudom, hogy sokan ellenzik a mesét, hanem ezt csak én csinálom így.)

Kedves kérdező Anyuka!

Látod, ahány gerkőc, annyiféle. Mindenki úgy próbálja megoldani, ahogyan tudja... illetve ahogyan az a kicsinek is még jól elfogadható.

Amit én tapasztaltam, a következő:

A fiatal szülők (magam is voltam) azt gondolják, hogy mindig mindenben meg kell felelni a gyerek elvárásainak... és minden igényét ki kell szolgálni. De ez nem igaz. Ugyanis akkor nem az "életre" van tanítva a kicsi, ha azt tapasztalja, hogy amikor csak 'elpittyenti' magát, akkor rögtön és de azonnal teljesül minden kívánsága. Ilyent a felnőtt életben sem fog tapasztalni, mint tudjuk.

Akkor járunk el helyesen, ha tudatosítjuk a kicsivel, hogy nekünk felnőtteknek más dolgunk is van egy házban, családban, mintsem a kicsi mindenkori igényének, akaratának engedelmeskedni. Tehát meg kell húzni a határvonalakat. Mit lehet, meddig és mit meg nem. És ez a kicsivel együtt töltött időre is vonatkozik. Tapasztalom, h. sokan gondolják azt... - hát ez a gyerkőc még túl pici... kis buta...hogyan is tudná, mi a helyes, mi meg nem. Ez részben igaz is.

De pont a nevelő az, akinek meg kell mutatnia, hogy miből mennyit szabadjon és mennyit meg nem. Aztán jön a sírás-rívás... hogy de még...

Na, ez az, amit sok szülő félreértelmez, s nem engedi meg, hogy sírjon a gyerkőc. Mert egyrészt bántja a fülét (vagy a családtagok fülét), másrészt meg attól tart, hogy akkor Ő "nem szereti eléggé a gyerekét". De ez sem igaz.

Ez a fajta - "rögtön felkapom, ha sír" hozzáállás még többet ront a gyerkőc későbbi esélyein, mintha egész nap fel se venné. Úgy nevezik: majomszeretet. Ugyanis a gyerek így sosem tanulja meg, hogy nem elegendő elvakkantania magát, s máris ölébe hull a várva-várt "boldogság". Amelyik kicsit így nevelnek, az később maga is állandó frusztrációnak lesz kitéve, mert azt szokta meg odahaza, hogy minden kívánsága hipp-hopp teljesül. Íme egy képzelt riport:

- Főnök, mától fizetésemelést kérek! -

- Ugyan miért adnék neked kedves beosztottam... -

- Mert akkor az emelné a boldogságszintemet -

- Na és hol van az előírva, hogy neked boldogabbnak kéne lenned? -

"Korlátozva érzi magát benne és sikít hogy vegyem ki." Mert ezzel próbál nyomást gyakorolni rád. Igazából ezzel zsarol.

Sokan vannak, kik úgy gondolják... - Ááááá ennek a picinek nincs még annyi sütni valója, hogy sírással zsarolja ki a többlet törődést... nincs annyi esze..- - De van!

Sajna Anyukák és Apukák igencsak alul tudják értékelni a kicsi gyerek képességeit. Pedig orruk előtt tanul meg járni, aztán beszélni 2-3 éves korára. Ráadásul minden tankönyv és oktatási óra és taneszköz nélkül. Pusztán hallás útján. Tehát rendkívül okos és figyelmes a kisgyerek. És aztán ezzel vissza is tud élni. Nagyon hamar megtanulja, hogy - kicsit sírok... kicsit hisztizek - és Anya már ugrik is... Ugye?

Tessék szíves lenni már elfogadni, hogy a kicsinek már igen korán... igenis van sütnivalója... Azért mert pici, attól még nem hülye... sőt, korához képes szuper intelligens és eszméletlenül tanulékony.

Ami azt is jelenti, hogy Anyából kikényszeríteni valamit... na azt is megtanulja. Ha az Anya hagyja magát... mert mondjuk megsajnálja.

Ha eddig hagytad magad úgymond befolyásolni... akkor nem lesz könnyű dolgod, hogy másfajta rendre szokasd a picit. De nem lehetetlen, hiszen említettem már, mennyire tanulékony ebben a korban.

Tehát a határokat tűzd ki számára. Meg fogja érteni... s főleg azért, mert nincs is más választása. Ne legyen! Ne engedd, hogy Ő uraljon Téged, vagy az egész családot. Ne engedd, hogy Ő legyen a kiskirály és Ti meg az engedelmes szolgálók. És aztán következetesen tartsd is magad ahhoz. Ez a szeretet. Mert így a valós ÉLETRE tanítod. De, csak kis lépésekben alakítsd, formáld az új határait. Ne úgy, hogy eddig mindent, mától meg semmit!

Ha egy légtérben van veled, s mondjuk vagy elkeríted az ő birodalmát, vagy "gyerekbiztossá" teszed a Te birodalmad... végtére is mindegy. Neki csak az fontos, hogy a közelében tudhasson, láthasson Téged, s akkor később már nem is lesz olyannyira "anyás". Ami nem hátrány. Ma még főleg neked nem... később, felnőtt korában meg főleg Neki nem hátrány.

Az ERŐ legyen Veled!