Kinek mennyi boldogságot jelent a gyereke? Ha skálázni lehetne 1-10 ig mit mondanál?

Ez ilyen. Látom a gyerekes ismerőseimen, többen mondták is, hogy szeretik meg minden, de ha újra élhetnének, nem vállalnák be. Mit hittél milyen lesz gyerekkel, aki élete első éveiben tőled függ (meg a párodtól)? Ezért annyira káros, hogy a csapból is az folyik szüljél, szüljél, egy életre szóló kaland...meg társadalmi kötelesség bla bla bla, de a negatívumairól nagyon hallgatnak.

Én azt mondom, hogy a boldogságot nem másban kell keresni, ha azt önmagában nem találja meg az ember, más se fogja megadni.

Pont ezért, nekem nincs gyerekem, soha nem akartam és nem is tervezek. Nem nekem való. Élvezzük az életet kettesben a férjemmel, ha kedvünk van csavarogni megyünk-akár spontán is, évfordulós programok- étterem, mozi, rock koncert, akármi...ha nem akkor otthon lazulunk, van időnk egymásra, és önmagunkra is. Imádok olvasni-könyveket gyűjtök, vannak hobbijaim, a férjemnek is, ő is szeret csinálni ezt-azt. Nekünk ez mindennél többet ér. Fiatal korom óta nyugalomra vágytam, szabadságra, elkerülve az ilyen szintű kötöttségeket. A környezet persze nyaggat a gyerektémával, de leszarjuk. Mindenki törődjön a saját életével. Mindent összevetve, inkább azt bánjam esetlegesen később, hogy nem lett gyerekem, mint azt hogy lett és csak vegetálok, elegem van az egészből, nem tudom élvezni, teher stb... De megbánásra nem látok sok esélyt. Soha nem vágytam olyan életre.

Jobban át kellett volna gondolni a gyerekvállalást. Most már mindegy. 18-20 év és jobb lesz. Addig erőt, kitartást kívánok! N/33

Oszinten?

Azt megbantam, hogy gyereket vallaltam, de azt nem, hogy kettot. Ez a leheto legjobb otlet volt, igaz az is feltetel volt hozza, hogy ne legyen koztuk tobb mint 2 ev. Pont azert, hogy tudjanak egyutt jatszani, es ne logjanak folyton rajtam.

Bejott...az eleje nehezebb volt, de most (3 es 5 evesek) mar konnyebb. Latom egy gyerekes ismeroseimet, hogy kesz vannak, mert a gyerek folyton rajtuk log, nalunk meg szerencsere mar vannak nyugis idoszakok, amikor akar olvashatok rendesen is. :)

A mondandom elejere visszaterve. Megbantam, bar tudtam mi fog ram varni, vmint, hogy a gyerekvallalast nem nekem talaltak ki. Megis vallaltam...miert? Hosszu...mindegy is. A lenyeg, hogy ez nem jelenti azt, hogy oket barmiert is hibaztatnam. Egyaltalan nem. Vmint azt sem jelenti, hogy ne szeretnem oket, mert imadom mind a kettot, es belepusztulnek ha vmi tortenne veluk. De ettol fuggetlenul nekem minden nap egy kinlodas, mert a szabadsagom, ami megszunt az erkezesukkel, hianyzik. Ezt pedig nehezen viselem, pedig nekunk van szunet, mert en le tudom oket adni...akar napokra v egy hetre is. De engem nem toltenek fel ezek a hetek ugy, hogy akkor felfrissulten vagok bele az ujabb mokuskerekbe. Az en eletem tul szabad volt ahhoz, hogy megszokjam ezt a kotottseget, ami a gyerekvallalassal jar.

Szoval a merleg nalam sem billen a boldogsag fele, mert az amit kapok nem ellensulyozza azt, amit felaldozok, de most mar ez van. Talan egyszer megtalalom a helyem...vagy nem. En mar beletorodtem, hogy ez van.

Mindenesetre azt latom, hogy masoknak sem konnyu. Mindenki ki van. Nehez dolog ez. Csak van aki bevallja, van, aki nem. Meg van, aki hazudik maganak, hogy ez mind rozsaszin felho, ahhoz, hogy tulelje. Keveseken latom, hogy ez tenyleg bejott nekik es valoban jol erzik magukat szulokent. Amugy is nehez tema ez, mert ha vki megis oszinten be meri vallani, hogy hat ez nem neki valo, akkor neki esnek, hogy halatlan, hogy szar szulo, hogy valoban meg sem erdemelte a gyerekeit, hogy bezzeg, akiknek nem lehet...es meg sorolhatnam. Nem lehetunk oszintek, hogy nehez, mert milyen dolog mar az. Szomoru amugy, mert miert ne lehetne oszinten kimondani, hogy bizony ez sz@r? Persze vannak jo pillanatok, de nem mind viseljuk egyforman, amivel a gyerekvallalas jar. Neked kitartast kerdezo!

Mindig is tudtam, hogy nem érdekelnek a gyerekek, azt hittem, hogy ez változni fog később, annyit hallgattam a "majd meggondolod magad" szöveget. Nem gondoltam meg magam, immár tudom, hogy sose lesz utódom, se egy, se kettő, még több meg pláne nem. Azért is, ami ennél a kérdésnél elhangzott.

"...a férjem azt mondta legutóbb ha ő ezt tudja nem vállal egyet sem."

Amúgy őszintén rá tudok csodálkozni az olyan szülőkre, akik azt mondják, hogyha tudták volna, hogy ez lesz.... ummm mégis mire számítottak? Ott egy gyerek, aki eleinte magától semmit se tud csinálni, aztán a növekedése során állandó odafigyelést igényel hosszú éveik, nem lehet csak úgy otthagyni, polcra rakni. Nem hinném, hogy ténylegesen szülőnek kéne lenni ahhoz, hogy erre rájöjjön az ember, hogy ez nem a tévéből jól ismert, csöpögős, romantikus, habos-babos vidámság, amiben, ha van is konfliktus, akkor 40 perc alatt megoldódik, többnyire magától. Nem, ez kőkemény lemondásokkal járó buli, amire részemről rohadtul nem vagyok hajlandó, ezért se lesz soha gyerekem.

De mindezek mellett azért jó, hogy már itthon is valamivel nyíltabban beszélnek erről egyes szülők, hogy a következő generáció már ne üljön fel olyan könnyen a körhintára, hogy jaj a gyerek az csak és kizárólag áldás és legyen neked is, mert kell, muszáj. Nem kell és nem muszáj, az kell, hogy gondolkodj és ha ezt szeretnéd, akkor vállald be.