Hogy szóljak bele, hogy ne támadásnak, kioktatásnak vegyék?

Rokonokról van szó, sajnos elég közelről látom a problémákat náluk. A kislány 8 éves,a szülők 40-45 között. Én fiatal vagyok (20), nincs gyerekem, de már nekem fáj sokszor, mennyire buták/korlátoltak.

A kislány mindig nehezebben kezelhető volt otthon, az oviban aztán ez megszűnt. Alapból későn kezdett el beszélni (2 és fél évesen), aztán oviba került, ott pedig egyáltalán nem szólalt meg. Mondták az óvónők, hogyha leültetnék reggel egy székre, a gyerek délutánig fel sem állna onnan, olyan volt, mint aki nagyon zavart. De otthon meg tombolt, pörgött, ordítozott, ezért a szülei legyintettek, hogy "nincs semmi baja". Most iskolás, nagyon nehezen tanul (a nagyszülők ülnek le vele, de minden délután, este sírás, hiszti lesz a vége, sokszor remeg a gyerek az idegtől, dobál mindent, ha éppen nem tud valamit). A szülők sehová nem viszik, nincsenek programjaik, mondván, hogy nincs pénzük és minden milyen drága... Közben rám, vagy anyukámra folyamatosan "tukmálják" a gyereket, de már a pofátlan módon. Mi meg ugye nem szívesen visszük bárhová, mert nem tud viselkedni.

Apuka semmit nem csinál otthon, ül fejhallgatóval a gép előtt, szinte soha nem láttam mást csinálni. Anyuka meg panaszkodik, hogy a gyerekkel nem lehet bírni, nem lehet tanulni sem vele. Egyáltalán nem türelmes, ha pl az olvasást gyakorolják, és félreolvas egy szót/betűt, azonnal ordít vele, de olyan hangon, hogy az borzalom. Mint írtam, nekem nincs gyerekem, de a legjobb barátnőmnek van egy 5 éves kislánya. Fényévekkel többet tud már most, ovisként, mint az említett rokon kislány. Lehet vele beszélgetni, értelmesen válaszol. Mondókákat, verseket mond fejből, tud olvasni, múltkor éppen az órát magyarázták neki, mert az érdekelte.

Már a szülőknek az iskolában is jelezték, hogy valami gond van, menjenek el a kislánnyal pszichológushoz. De az anyja nem viszi, mondván, hogy a gyerek nem akar menni... Kérdeztem, hogy tudja-e egyáltalán mi az, mire azt mondta, hogy nem, de nem fog menni.