Aki szülőként zárkózott, hogyan neveli a gyerekét, hogy ne legyen az, vagy hogyan vetkőzi ezt le magáról?

A "zárkózott" meg a "gátlásos" két teljesen különbözö dolog!

De egy szülö nem tudja teljesen másnak nevelni a gyereket, mint amilyen ö maga. Másrészt a nyitottság-zárkózottság nagyrészt öröklött adottság, ezen neveléssel nem sokat lehet változtatni.

Tapasztalatom az, hogy aki zarkozott, az nem is akarja masmilyennek nevelni a gyereket. (Valoszinuleg, aki nyitott, az sem.)

A legtobb szulo eleve azt tartja helyesnek, celszerunek, ahogyan o el.

Utolso,

En nem vagyok ilyen elegedett az eletvitelemmel, mint, ahigy a kerdezo sem az!

En is szeretnek rajta valtoztattni, de ehez a sjat korlatainkat kell eloszor lekuzdeni.

Hagyd, hogy olyan legyen amilyen.

Az én lányom extra csacsogó, nyitott, könnyen barátkozik és könnyen beilleszkedő.

Én, de főleg a férjem a szöges ellentéte.

A 4 év alatt mi is "lazultunk" . Nem mondom, hogy könnyű kilépni a komfort zónából, de muszáj. Főleg, ha elégedetlen vagy aztal, hogy te zárkózott vagy. Ezt tanuld el te tőle.

Én magam nyitott vagyok, a férjem zárkózott ( nem gátlásos)

Lányom 3 hónapos korától egyértelmű, hogy nálam is nyitottabb.

11 hósan mindenkivel kontaktol.. Ha nem figyel valaki akkor rákiált.. Vigyorog

Megérint mindenkit.

Gyerekektől, kisállatoktól beőrül.

Apjának esélye sincs..

Nyit helyette a gyerek..

Odanyújtózkpdik.. Vigyorog stb.

Hát

Lépést tart vele

Ennyit tud tenni

Én rettentő zárkózott, gátlásos, szorongó természet vagyok, gyógyszert is kellett rá szednem, gyerekként sem nagyon mertem senkihez szólni, kerültem az embereket..

Egyedül nevelem az elejétől a gyerekem, már babának is borzasztó nyitott volt, égett a fejem a játszón, hogy folyton követ mindenkit, ölelgeti őket és gagyog nekik akkor is, ha azok menekültek előre.

Most 5 éves és rettenetesen nagy az emberigénye, lazán odamegy másokhoz beszélgetni, kezdeményező, feltalálja magát, beleáll konfliktusokba.. teljesen idegen tőlem a természete, de nagyon büszke vagyok rá, bár néha kicsit zavar, hogy nem olyan, mint én, de így talán sikeresebb és boldogabb lesz.

Rákérdeztem a pszichiáteremnél, szerintem igaza van, más a gyerekek stresszkezelése fogantatástól, már pocakban kialakul, nem nevelés kérdése a nagyobb része az emberek természetének, csak kicsit formálhatunk rajta.

Levetkőznöm nem sikerült, gyerekeket meg társaságot kerítek neki, csak nekem ne kelljen beszélgetnem a szülőkkel..

Szerintem hagyni kell a gyereket olyan típusnak lenni, amilyen.

Néha én is beszúrok egy “Idegeneknek nem köszönünk” szöveget, mikor átkiabál az út túloldalára egy néninek, aki rá se nézett, hogy jóreggelt, de nagyon nem hatja meg..Igyekszem a saját szorongó tévképzeteimet távoltartani tőle.