Elgondolkodtam az örökbefogadáson, hogy vezessem fel a páromnak?

felvezetni? egyszerűen egy nyugodt este, vacsoránál, vagy utána miután elaludtak a gyerekek rákérdezel, hogy neki mi a véleménye erről... mennyi idősek a gyerekek? nekik el lehet már magyarázni? vagy még kicsik?

nálunk egy vér szerinti van az első házasságomból és most egy örökbe fogadott kicsi a 2.-ból (nekem nem lehet több, így nálunk nem volt kérdés, hogy lesz közös gyermekünk) a nagy imádja a kicsit... aki nem tudja egyformán szeretni őket , ne menjen bele örökbe fogadásba, mert a gyerek is meg a házasság is megsínyli... csak akkor szabad ha biztosak vagytok magatokban, hogy nem fogtok különbséget tenni közöttük! férjednek milyen félelmei vannak? mert ezek szerint valamennyit beszélgettetek már róla, ha tudja, hogy te nyitott vagy rá... ha bármi más kérdésed is van, szívesen válaszolok ha tudok :)

Nagyon szép, nemes a gondolatod, és a jövőben ez egyre inkább lesz,, sok az árva, magára hagyott gyerek.(Így lett Böjte Csabának is már 2000 gyereke) Van nevelőszülői megoldás is, ahol saját és fogadottak egy családként élnek.

Nem ismerjük a férjedet, így "hogy mondd el" ebben nem tudunk segíteni. De az egész csak akkor jó, ha ő is szívesen benne lenne.

figyelj azzal nem veszítesz semmit, ha beszélgetsz vele erről... legfeljebb azt mondja, hogy ő nem alkalmas erre...

nevelőszülőség is van ahogy írta a másik válaszoló, viszont az lelkileg nagyon nehéz feladat... arra én is alkalmatlan lennék... ott tartanod kell a vér szerinti szülővel is a kapcsolatot + ha rendeződik a helyzet otthon akkor haza mehet, vagy esetleg közben örökbe adhatóvá válik akkor örökbe adják... te neveled évekig, utána el kell szakadnod tőle.. na erre én nem lennék képes... :) "1"

"Kicsim mit gondolsz az örökbefogadásról?" :)

Viccet félretéve, mikor ketten vagytok beszélgess vele, szerintem látni fogod hogyan viszonyul hozzá. Ha ő nem akarja kellőképpen én nem erőltetném.

Nekünk 2+ 2 a családban az arány, úgyhogy ha négy gyereket akartok talán segíthet a válaszom. Mi azért fogadtuk az első gyereket anno örökbe, mert voltak nőgyógyászati problémáim, ami miatt nem estem teherbe. Mindketten akartunk gyereket, engem talán jobban megviselt, hogy nem lehet vérszerinti. A férjemet kevésbé, vagy csak miattam adta elő, hogy nincs semmi gond, ez a mai napig nem tudom kihúzni belőle. 1,5 éves volt a kisfiunk mikor terhes lettem. Hol attól féltünk, hogy a kicsit nem fogjuk tudni ugyanúgy szeretni mint a nagyot, hol attól, hogy mi van ha még ennél is mélyebb érzelmeket vált ki belőlünk. Bár azt nem tudtuk elképzelni, hogy ez lehetséges, és mint kiderült tényleg nem:) A lényeg, hogy akkor azért paráztunk egy kicsit. Előtte soha nem jutott eszembe, hogy attól féljek, hogy egy örökbefogadott gyereket kevésbé tudok szeretni (lehet ez azért van, mert sajnos az apámmal nem jó a kapcsolatom, így tudom, hogy a vér nem mindig számít..) de mikor terhes lettem, akkor azért végigfutott az agyamon párszor. Mindegy, megszületett, aztán elmúltak a félelmek. Így éltünk 5 évig, nem akartunk többet, de ismét terhes lettem. Született egy kislányunk. Már akkor tudtuk, hogy kell még egy leányzó, hogy a nemek aránya is kiegyenlítődjön, és a vérszerinti-örökbefogadott gyerekek aránya is. Bár mindig igyekeztünk túllihegve, de beszélgetni erről a legnagyobbal, és szerintem nagyon helyén van az esze is, szíve is, de azért valamiért fontosnak éreztük.

A gyerekek viszonya: Természetesen kor szerint (és ez megegyezik a nemek viszonyával is) van inkább a klikkesedés, nem azt mondom, hogy jobban szeretik egymást, de azért jobban megértik egymást. Bár a két lány tud veszekedni is, de ez szerintem egyáltalán nem azzal van összefüggésben, milyen módon érkeztek a családba. A két fiú mindig imádta egymást, soha nem veszekedtek, kiskorukban sem. A kisebbik fiam és a nagyobbik lányom (a vérszerinti gyerekek ugyebár) na ők.. ők tudnak veszekedni. Ezt annak tudom be, hogy még nem volt felkészülve arra, hogy legyen kisebb a családban rajta kívül. Ez a korkülönbség pont nem volt jó semmire:) A nagyobbik fiam már tudott vele mit kezdeni. A kisebbiket pedig már mindketten imádták, ajnározták.

Szóval én nem látom az ő viszonyukban hogy bejátszana a családunk összetétele.

Bennünk sincs semmilyen kivételezés, tényleg klassz gyerekek mindannyian.

Nagyszülők tekintetében van egy kis bibi, de ezzel próbálunk nem foglalkozni. Végül is mi döntöttünk így, nem ők. Bár sajnálom a dolgot, de ezt mi kezeljük (vagyis a férjem, mert anyósom az illető), gyerekek talán annyira nem érzik.