Akik örökbefogadóként várnak babára, közben nem lombikozhatnak?

Hónapok óta hánykolódom, mióta nem mentem vissza az orvoshoz, hogy mi legyen, hogyan tovább... Csak éljünk úgymond tétlenül, vagy lombikozzunk, de úgy, hogy semmi pozitív gondolatom nincs azzal kapcsolatban? Voltam pszichológusnál is, mégsem tudtam eldönteni, hogy most mi van, mit akarok, mert mindennap mást gondoltam/mondtam.

Pár napja, egyre erősebben elgondolkodtatott az örökbefogadás. Egy sorozatban láttam egy párt adoptált gyerkőccel (Modern Family, Mitch&Cameron), aztán meg neten egyre több helyen jött velem szembe a téma, és elkezdtem olvasgatni utána, majd magam is töprengtem rajta. Hogy basszus, ez az, ami nekünk kell. És számba vettem, mi miatt is söpörtem eddig félre ezt a lehetőséget? Hisz épp ez garantálja azt, amit semmi más: lesz babánk, még ha várni is kell rá éveket.

"nem vagy egy küzdő tipus ...és ne haragudj de vannak dolgok amiket nem szivesen adnál tovább??"

De jó, hogy ezt te ismeretlenül leszűrted. Ha csak halovány fogalmad lenne, mi mindent küzdöttem le eddig. Mi olyasmit tettem meg azért, hogy egészségesebb legyek, hogy legyen gyerekünk. Megnézném, hány PCOS/IR-es tartja be úgy a napi mozgást, a diétát, mint én. Úgy tornáztam napi szinten, hogy voltam közel 120 kg. Vért izzadtam, hogy lefogyjak, hátha segít, vagy legalábbis helyreálljak hormonálisan.

A lombiktól elzárkózom, igen. Nem szeretnék intenzíven kikötni túlstimulálás miatt, amire valószínűleg nagyobb esélyem van, mint arra, hogy teherbe essek a kezelés által. Sajnálnám az erre áldozott éveket, pénzt és fájdalmat. Ez önzőség? Szerintem meg az az, ha valaki csak azért akar gyereket, mert a saját génjeit akarja mindenáron örökíteni, és ha ez nem sikerül, inkább lemond róla, hogy szülő legyen.

Vannak-e dolgok, amit továbbadnék? Igen, vannak, de az nem a külsőségekben van, hogy milyen színű a szemem, milyen alakú az orrom. Hanem mit gondolok az életről. A másik elfogadását.