Akik örökbefogadóként várnak babára, közben nem lombikozhatnak?

Szerintem könnyen beszél az, aki úgy rakja le a voksát a lombik mellett, hogy sikerült neki (és teljesen mindegy, hányadikra), vagy eleve nem volt rá szüksége.

Igen, valószínűleg minden lombik által teherbe esett nő azt mondja, mindent megért. Még talán az is, aki daganatos betegséget vagy egyéb szövődményt is nyert általa. (Van ilyem ismerősöm is.)

Csak azt nem veszitek páran figyelembe, hogy ezzel szemben mi van azokkal, akiknek a történet vége az, hogy nem lett baba, csak milliós kiadás, bánat, netalántán plusz szövődmény. Szerintetek őket vigasztalja az a tudat, hogy legalább megpróbálták? Hát elárulom, hogy cseppet sem.

Egy PCOS beteg eleve rossz esélyekkel indul az amúgy is alacsony sikerrátájú lombikon.

Senkinek sem kívánom azt az érzést, mikor tudatosul benned, mi az igazi bajod az egésszel: hogy akár bele is dögölhetsz az erőlködésbe, akkor sem garantálja semmi, hogy megkapod a jutalmat.

Ezt a borzalmas gondolatot váltotta fel a bizonyosság érzése, mikor eldöntöttünk, hogy örökbefogadunk. Így egyszer biztosan anya lehetek, és imádom a gondolatot, épp ahogy a férjem is. Jó ideje nem láttam ilyen nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak. Épp ahogy nekem is megjegyezték a kollégáim, hogy olyan jókedvűnek és összeszedettnek tűnök. :)