Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Örökbeadás, örökbefogadás » Kínai vagy félvér baba örökbef...

Nuvolyna kérdése:

Kínai vagy félvér baba örökbefogadása?

Figyelt kérdés
Több éves próbálkozás után a férjem is elfogadta, hogy nincs nagyon más utunk, viszont annyit mondott, hogy akkor már jobban tudna szeretnéd egy olyan babát, kisgyereket, aki nem hasonlít ránk ( neg szerintem én is elültettem benne a gondolatot anno, mert mikor még szó sem volt örökbefogadásról, akkor meséltem neki, hogy 5 éves korom óta ez az álmom, rengeteget éltem itt-ott a nagyvilágban). Esetleg ismer valaki olyan csatornát, ahol segítenek? A TEGYESZ határozatot intézzük...
2018. jan. 3. 21:33
1 2 3
 11/26 A kérdező kommentje:

köszönöm a véleményeket :-) nem tartozom kisebbséghez a származásom szerint, maximum a véleményem alapján, hogy egy tágabb értelemben vett családban/világban hiszek, mint sokan mások. És igen, éltem mindenféle bőrszínű ember között, így alakult ki ez a véleményem. És nem, nem külföldről szeretnék örökbefogadni, mivel törvényesen nem lehet (az új egyezmény alapján minden gyereket a saját hazájában kell elhelyezni), az emberkereskedelmet meg nem pártolom. De szerintem itthon is van erre lehetőség, csak még nem tudom, merre induljak.

Amúgy meg tényleg mindig ez volt az álmom, kb 5 éves korom óta. És ha már nem lehet saját, miért is ne éljem meg azt. Ha meg a férjem is azt mondja, így könnyebben el tudná fogadni, akkor meg nem látom az okát, hogy legalább ne kérdezzek körbe.

2018. jan. 4. 11:49
 12/26 A kérdező kommentje:
Szia 10-e hozzászóló, én nem ítéllek el, de azért az is látszik, hogy nem éltél külföldön, így sztereotípiákban gondolkodsz. Ne legyen ebből vita, te így látod, mások máshogy látják, nem vagyunk egyformák, így kerek a világ. Talán egyszer, ha többen leszünk, akik nyitottabban élünk, változik valamennyit.
2018. jan. 4. 11:52
 13/26 anonim ***** válasza:
27%

8-as vagyok.

Bocs félre értettelek.

2018. jan. 4. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/26 anonim ***** válasza:
90%
10 ha értelmes dolgokat irnál, nem kellene minden sor végén bocsánatot kérned, de egyébként engem nem zavar, ha valaki rasszista, csak vállalja fel, ennyi. Nagyon kevés infonak vagy a birtokában és ez alapján állitasz dolgokat. Kínában egyébként gyakorlatilag minden van és mindennek az ellenkezője is, annyian laknak ott, úgyhogy végképp felesleges ez az általánosítás. 1 milliárd ember! Ez nem olyan, mint, hogy a falutok végében a Jani bunkó, úgyhogy, akkor a falu másik végében a Lajcsi is bunkó lesz, mert a faluszéliek olyanok szerinted.
2018. jan. 4. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/26 anonim ***** válasza:
63%

Én örökbefogadó szülőként el is mondtam a Tegyesznél, hogy sem roma, sem kínai, sem más nemzetiségű gyermeket nem szeretnék. Először nagy szemeket meresztettek rám és azt hitték rasszista vagyok, de hagyták folytatni a mondatot. És elmondtam, hogy amiatt nem, mert én sajnos nem tudnám megtanítani a roma gyereket, vagy a kínai gyereket a saját népzenéjére, a saját nyelvére, a saját kultúrájára. Én csak azt a kultúrkört tudom közvetíteni, aminek én is része vagyok. De egy kínai babának meg kéne tudni adni azt, hogy megértse az ősei nyelvét, értse és hallgassa a kínai népzenét. Megismerhesse népe történelmét. Bejárhassa azokat a tájakat, amiket ősei bejártak. És én ezeket nem tudnám biztosítani neki.

A csúnya tekintetek megenyhültek, rájöttek, hogy nem a rasszizmus beszél belőlem, és megértően bólogattak - és lejegyezték amit mondtam. És a végén alá is írtam a jegyzőkönyvet...

2018. jan. 4. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/26 anonim ***** válasza:
100%

5 éves korod óta ez az álmod? Nem nagyon hihető, vagy nagy baj. Az örökbefogadás nem gondolnám, hogy a gyerekkori álmok kiélésének a terepe.


Ha összevissza éltél a világban, akkor könnyen lehet, hogy más állampolgár is vagy, és más országokban vannak külön pl. kínai gyerekeket közvetítő cégek. Mo-on kevesebb a valószínűsége. Volt is műsor avval kapcsolatban, hogy a félvér gyerekek szüleinek nehéz az örökbefogadáshoz a hozzájárulását megszerezni.

2018. jan. 5. 06:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/26 A kérdező kommentje:

Szia 16-os, magyar állampolgár vagyok, csak lehet, kissé nyitottabb és álmodozóbb az átlagnál. Az meg, hogy nagy-e a baj vagy sem, relatív, nekem mást jelent a nagy baj.


Amúgy meg érdekse olvasni a hozzászólásokat, véleményeket, de...TÉNYLEG nincs senki, aki végigolvasta volna, amit írtam? Hogy nem azt kérdeztem, hogy szerintetek milyen Magyarországon így élni, hanem azt, hogy valaki ismer-e olyat, aki ezt megtette, vagy tud-e kapcsolatot? Sztereotípiákkal, könyvekben és bulvárújságokban leírt sztorikkal én is találkoztam már.

2018. jan. 5. 10:44
 18/26 anonim ***** válasza:

Ha sok helyen voltál keresgélj tovább. Kutass! Kapcsolatok epíts ami itt a gyakorin nem fog menni.

Ha csak abból indulok ki múltkor azt a kérdést olvastam hogy: Itt fekszem 2 napja az úton elütöttek lassan elfogy a netem mit tegyek?

Érted ugye?

Ez jó kis kieresztős oldal ha valakinek az kell vagy unaloműzőnek okosságot nem nagyon fogszegtudni.

2018. jan. 5. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/26 A kérdező kommentje:
sose gondold, mindig van egyvalaki aki ismer valakit...stb. Nyilvánvaló, hogy nem a gyakorikerdesek.hu-n oldom meg az életem, de mindig mindennek megvan a "haszna" még ha az nem is mindenkinek nyilvánvaló. :-)
2018. jan. 5. 12:45
 20/26 anonim ***** válasza:

Esetleg olyan csoportba érdeklődj mint pl az örökbefogadás a facebook-on.

Legyetek biztos a döntésetekbe aztán vágjatok bele.

Örökbefogadó szülő vagyok én is(vagyis van már határozatunk)

8-as voltam

Sok sikert és kitartás kívánok nektek

2018. jan. 5. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!