Van egy autista gyermekem. Szeretném otthonba adni, mi ennek a rendje?

6,os vagyok és igen van egy autista fiam és ezért érint ennyire érzékenyeb én mert tudom mennyire szorongóak tudnak lenni és idegen környezetben a szülei nélkül még rosszabb lesz neki.

Bár ha ennyire megakarnak tőle már ennyi idősen szabadulni akkor lehet jobban jár szegényke.

10,és

Azért nem adják otthonba, mert normális ember nem adja otthonba egy szeretettét sem, legalábbis nem könnyen, mert úgy gondoskodni róla és annyira szeretni senki nem fogja mint a saját anyja és ajánlom mindenkinek nézzen csak szét egy állami otthonban. A kutyámat nem adnám egy olyanba, de jó tudni hogy mások könnyen beadják a gyereküket csak azért mert problémák vannak vele. Hol a szívetek, a helyén?

6os voltam,nyugodtan pontozzatok szívtelenek.

Ne arra gondoljatok, hogy egy ilyen gyerek olyan, mint pl. egy vak, vagy egy testi fogyatékos, aki persze ragaszkodik a szeretteihez, és rossz neki a szülei nélkül. De az autizmusnak van egy olyan állapota, ahol a gyerek egyáltalán nem ebben a világban él. A szülők számára csak olyan emberek, akik kiszolgálják, és teljesítik az igényeket. A barátnőm gyereke olyan, hogy nem is érdekli, hogy ki teszi elé a vacsorát, mert nem is érzékeli az embereket maga körül. Ő maga mondta, hogy a gyereknek teljesen mindegy lenne, hogy ki szolgálja ki, mert nincs érzelmi kapocs. Sőt, nagyon zavarják őt az emberek maga körül.

Szerintem egy olyan intézetben, ahol hozzáértő emberek foglalkoznak velük igenis jobb helye lenne, mint egy családban, ahol van másik gyerek, ahol a család élné a hétköznapi életet, de a gyerek ebben zavarja őket, és ők is zavarják a gyereket. Pl, ha vendég jön, a gyerek tör-zúz, beszélni nem tud, de így fejezi ki, hogy ne legyen körülötte senki.

Akinek nincs ilyen gyereke, ne mondja azt, hogy milyen szívtelen vadállat az, aki intézeten gondolkodik. Csak egy napot kívánok neki egy ilyen gyerek mellett. Én nem bírnék egy hetet se vele.

Tudom, a mai világban ebben nőttünk fel, hogy tűzön-vízen át ki kell tartani egy beteg gyerek mellett, pedig teljesen evolúció ellenes. Mindenkitől elvárt, hogy mosolyogva gondozza ezt a gyereket, miközben a társadalomtól sem anyagi sem semmi egyéb segítség nincs.

De ha a szülők megemlítik, hogy nekik ez teher, mindenki azonnal fújjog. Ez nem más mint képmutatás.

10-es voltam.

Egyetértek, #14-es (#10-es). Az enyém aspergeres. Mindenki azt hiszi, ez a jobb, enyhébb autizmus. Aha. Mindenen, még a semmin is őrjöng. De ha épp nem, akkor is rongál, kárt vagy baromságot csinál, mert képtelen normálisan elfoglalni magát, akárhogy is próbáltuk erre rábírni. Egy pillanatra nem lehet hátat fordítani neki.

Tönkretett minden értelemben: elbutított, megkárosította az egészségem, megcsúnyított, kiejtett a munkaerőpiacról (ennek minden következményével...), ja, és garantált, hogy örökre egyedül r.hadok meg, mert ebből az egészből épkézláb férfi nem kér.

Úgyhogy én megértem, ha valaki erre azt mondja, hogy nem. A szülőnek is csak egy élete van, nem kötelező azt lehúznia a wc-n, nem beszélve arról, ha másik gyerek is van a családban...

6os vagyok

Az enyém valahol középen helyezkedik el a spektrumon. Örülök hogy nem aspergeres mert ugyan nem zseni, de nem is az az elzárkózós gyerek és van esély rá hogy betudjon illeszkedni a társadalomba majd de ez sok meló.

Fejlesztéssel olyan sokat ellehet érni náluk, legyen az szockomm fejlesztés ésatöbbi. Az autizmusban pont az a jó hogy az ilyen gyerekek nagyon jól fejleszthetők.

Van ismerősöm nem beszélő 6 éves autival aki kiakad ha idegenek mennek hozzájuk és úgy néz ki nem foglalkozik a szüleivel sem de mégis mindig akkor nyugodt és kiegyensúlyozott ha velük van. Azért mert úgy tűnik nem foglalkozik velük attól még velük szeret lenni. Ha egy ilyen gyereket beraknak idegenek közé egy életre... A szülőnek jobb lesz. A gyereknek? Kit érdekel? Ő hibája? Miért nem született egészségesnek?

Mindenki azt csinál amit akar és mindenki úgy számol el a lelkiismeretével ahogy akar. Nem hiszek Istenben, nem fogtok a pokolra kerülni de megéri az a boldogság amihez a gyereketeket bedugjátok egy otthonba azért hogy pasitok legyen, meg jó élményeitek? Én nem tudnám megtenni és ez nem álszentség. Aki ilyet mond annak nincs gyereke vagy pedig szíve. Amikor megszületik a gyerek akkor egy elszakíthatatlan kötelék jön létre anya és gyereke között és akkor érted meg hogy van igen olyan ember akiért hajlandó lennél meghalni is. Aztán persze nyomás alatt derül ki hogy ki is lesz igazán olyan aki hajlandó lenne erre és ki az aki feladja ha baj van. Nagy szavak tudom de szerintem igaz. Mikor úgy döntünk gyereket akarunk akkor az is benne van a pakliban hogy a gyerek beteg lesz. Mindenkinek el kellene döntenie hogy beteg gyereket is felnevelne-e és ha nem akkor inkább mondana le a szülésről mert nem a gyerek kérte hogy megszülethessen. Nagyon sok gyerekről olvastam auti csoportban és voltak közöttük elég nehéz esetek de fejlesztésekkel, diétával és egyéb dolgokkal már nagyon sokat fejlődtek és messzire eljutottak de ehhez kell egy jó szülő aki nem adja fel. Mielőtt feladjátok keressétek meg a Soha többé autizmus csoportot, nagyon sokat segíthet.

Fejlesztésekről se nagyon papoljunk szerintem. Az enyém (az aspergeres, lásd fenn) nem volt még FÉL éves sem, amikor elkezdődött a fejlesztése. Először persze csak mozgás, később már auti spec. is. Őszinte leszek: nagyjából semmit nem ért az egész, nem is fog, mert olyan mereven ellenáll a világon mindennek, de mindennek, hogy hiába a szuper módszerek. Akarata ellenére, közreműködése nélkül senkin nem lehet "javítani", még egy gyereken sem.

Ha már nagyon nem bírom majd, kérek gyógyszert, leszedáltatom. De ettől még dolgozni pl. ugyanúgy nem fogok tudni tőle soha. Ez az egyik legnagyobb gond. És bocs már egyébként, hogy szerettem volna nem egyedül sorvadozni életem végéig ("pasizni" ugye)... Szégyellem is magam érte mindjárt. Miközben a nyakam rá, hogy aki ezt írta, házas vagy élettársi kapcsolatban él, nem pedig hosszú évek óta egyedül, mint én.

6os vagyok és mégegyszer leírom

Soha többé autizmus csoport. Ha csináljátok a diétát és az ott leírtakat és úgy is elviselhetetlen a gyerek akkor oké azt mondom igazgatók van. De nem igazán szokott mindezek után az lenni, teljesen megváltoznak kisimulnak.

Én is ott kezdtek vele 2 évesen hogy legtöbbször egyhelyben ült, pörgette a traktor kerekét és bámult a semmibe. Egy zombi volt. Verte a fejét a falba, rúgdosott, harapott... hadd ne soroljam.

Most 5 éves, integráló oviba jár és már van barátja... Az a gyerek akinek ha szóltam 2 évesen rám se nézett. Most csak annyit látnak rajta hogy kissé furi de aranyos gyerek. Ebbe benne van a diéta, a tsmt, a magánfejlesztések, táplálékkiegészítők, minden. Nem tudni mi segített igazán de 2 évesen annyit mondott a pszichológus hogy adjam speckó oviba majd mert nem fogják szeretni a gyerekem egy normál oviban. És mi lett belőle? :)

Én csak azt nem értem, hogy régen miért nem volt ilyen és ennyi szakazó Kapott két nagy büdös pofont a gyerek, csend volt.

Van egy 10 éves lányom, hálistennek nincs ilyen baja, fogalmam nincs mihez kezdtunk volna.Soha nem bántottuk, nem is fogjuk, de szeruntem igaz az, hogy időben elcsattant atyai pofon csodára képes.