Hogy hiheti egy szülő, hogy az autizmosból majd kigyógyul a gyereke?

22-es, az ismerősöd még a tagadás fázisában van. Nem egyszerű, feldolgozni, hogy a gyermeked sérült, és egész életében gondoskodásra fog szorulni. Ez egy hosszú gyászfolyamat, és az a baj, hogy ezzel senki nem foglalkozik. Mindenki a gyereket sajnálja körbe, meg őket próbálják fejleszteni, azzal meg senki nem törődik, hogy a szülő mit él át. Mert azon túl, hogy milyen mély gyászfolyamat zajlik le benne, a környezet szerint még ráadásul mindennek ő az oka. A lelkét kiteszi, közben meg mégis mindenkitől azt kapja, hogy ő a sza.ranya.

Egyébként vannak valóban esetek, amikor a gyerek megtanul kompenzálni, és erre elvileg lennének pedagógiai módszerek, ott van pl. a Vadaskert által kiadott Ötven című könyv. Hozzánk járt ki autista szakos gyógypedagógus, és hírből sem ismerte a könyvet. Ugyanúgy gyurmázgattak, meg számoltak, mint a másik gyógypedagógussal, szóval én nem értem, hogy mit ér a képzés ezeknek a szakembereknek. Tényleg érdekel, hogy van-e olyan gyógypedagógus, aki kommunikációs technikákat tanít a gyereknek. Mert leginkább azt kéne, de tapasztalatom szerint nem nagyon csinálják.

Nem tudom miért gondoljátok, hogy nem oldódik meg. Na nem a marhaság diétától, természetgyógyász meg ezoterikus izéktől, meg a tsmttől, amik semmit sem hatnak, hanem IDŐVEL-okos gyereknél, és sok betett magyarázattal.

Én a mai napig ha összefutunk ovistárs szülőjével úgy néz rám, hogy szegény szerencsétlen mit akar a közveszélyes gyerekével. Aztán mikor mesélem, hogy sima suliba jár és példás a magatartása, kitűnő lett, versmondó versenyt, rajzversenyt, jelmezversenyt nyer saját ötletével, zenesuliban jól telesít és a fél osztály szalad neki integetni és elköszönni, mikor megyünk haza kételkedik, hogy valóban sima iskola, valóban normális tanterv-e, aztán meglátja a gyerek kezében a 400 oldalas könyvek egyikét.. és még így is van olyan, aki képes lehúzni, mert nem tud átállni a régi dolgairól az újra. Jó, néha nekem is nehéz, de azért üvölt a változás, hogy mit tesz 3 évnyi foglalkozás, magyarázat-fejlesztés szinte semmi már, kb 5 éves korára felhagytam a bennük való bizalommal.

A gyerekeket ha sokminden éri, sokat magyaráznak nekik, tanulnak belőle(amennyiben okosak). És az értelem nem látszik a viselkedésükön. Én pontosan tudom, hogy az enyém eltér(még így is), de hogy abban-e amiben mondták, abban sosem voltam biztos, mert egyszerűen nem olyan, kis dühös, túlérzékeny, jobbantudó pukkancs volt, aki túlreagált mindenfélét, és néha irracionálisan undok volt a sokszor vétlen másik gyerekkel(aki csak nem akart vele játszani), de sokszor jogosan is(mikor gúnyolták).. Csak eltérően fejlődött, de már tök oké, nem tűnik fel senkinek külön foglalkozásokon, hogy bármi lett volna/lenne, gyerekeknek meg régen sem nagyon tűnt fel, csak ovis foglalkozásokon, hát ott úgy viselkedett, mint aki nagyon "sérült".

Na mindegy. Én utálom, mikor pár perc, pár óra bizonyos helyzetben után meg akarják mondani, milyen a gyerekem, amit én, aki vele vagyok kisgyerek kora óta majdnem 24 órában, ne tudnám. Akkor is ha pszichiáter, az egészben elveszett a bizalom a sok különböző diagnózis és ellentétes megállapítás után, ezek szubjektív megállapítások pillanatnyi történésekről/cselekvésekről, csak orvos végzi, de ha átviszed másikhoz, más helyzetben mást állapít meg. Így pl az enyém egyik szerint autista, a másik szerint nem. 3 szerint adhds, ebből egy meggondolta magát és mégse.

Szerintem egyik sem, idegrendszeri eltérése van(nem fejletlenség, nem sérülés!), ezért kicsit más, de szépen fejlődött MAGÁTÓL az idegrendszere a környezeti hatások miatt, amiknek évek kellettek, hogy "hassanak" pl normális gyerekek környezete. Nem fér bele se az auti körbe, se az adhd körbe, de bármelyikbe benyomhatod, mint a formabedobónál, erőszakkal, mert azért van egy két közös jegy, de nem olyan. (pl nincs gond a figyelmével nyugodt érzelmi állapotban, illetve tipikus környezetben nem mutat auti jegyeket sem. Rakd be problémásokhoz és ott kiborul).

Nem érdekel az egész, attól, hogy az auti címkét nem fogadják el, nem húzzák le a gyerek jövőjét a klotyón, szerintem tisztában vannak vele, hogy a gyerekük más, ki is találták mi kell hozzá, hogy fejlődjön. ÉRtem, hogyha meghallod, hogy tsmt terápia, meg gyógypedagógiai fejlesztés, akkor hasravágod magad, mert azt hiszed tündérpor, de nem az. Semmi extra, csak kicsit több külső hatás, amit a normál osztályban minden percben tapasztalni fog, nem csak abban a kb 30 percben, amikor ezek zajlanak.

A szülők elfogadták, hogy a gyerek más, csak mivel rendesen ismerik, látják a többi oldalát is, hogy mi válik javára. A gyógypedagógia fejlesztés nem varázslat, fogalom szerint válogatnak, képek alapján pakolnak tárgyakat, beszélgetnek arról hogy érzik magukat,milyen napjuk volt stb. A tsmt meg csak sport mondókával(ami minden gyereknek kellene) de nem hat jobban, mint sima sport, vagy zenesulis alapozó képzés

26-os, azért vannak fokozatok. És kicsi korban nem látszik, hogy milyen irányba megy el a gyerek.

Van egy barátnőm, elég súlyos autista a fia, nem beszél, és nem lehet egy percre sem magára hagyni, mert hülyeségeket csinál. Kb. 2 éves korig teljesen normális gyereknek látszott!!!

Akkor kezdték el kivizsgálásra hordani, mert nem beszélt, és eleinte még azt mondták neki, hogy enyhén érintett a gyerek. Aztán minden nap hordta az anyja korai fejlesztésre, napi több órát évekig. Én nem gondolnám, hogy túl sokat használt neki.

Persze ő még mindig azt mondja, hogy enyhén érintett, de nem tudom milyen akkor a súlyos, ha ő az enyhe. Nulla önállóság, még a szobatisztasággal is vannak gondok. Nem beszél, sehogy nem tudja magát megértetni. Persze speciális iskolába jár, ahol nagyjából az önellátásra próbálják őket megtanítani, de sem írni, sem olvasni nem tanulnak. Biztos, hogy soha nem lesz szakmája, nem fog tudni elmenni dolgozni. Most 15 éves.

És 2 éves korában nem mondtad volna meg róla, hogy ez lesz!

Szóval persze, a szülő küzdjön, hordja a gyereket fejlesztésre, de van az a pont, amikor be kell látni, hogy sajnos ez nem jött be.

28-as, én okos-átlag feletti iqs gyerekre gondoltam. Egyébként az enyémről sem mondtad volna meg még tavaly sem, hogy teljesen problémamentes lesz, auti suliban úgy viselkedett, mint aki megőrült. Mindig problémás gyerekek közt őrjöngött sírva toporzékolva, amúgy meg csak nem volt mindig feladathelyzetbe vonható oviban, mert frusztrálta a helyzet.

2 évesen az enyém pl kirakózott, rajzolt, mászókázott, haverkodott, elvileg olvasott(szerintem nem) de csak halandzsa jött ki a torkán és könnyen otthagyta az embert.

Nekem is van ismerősöm, aki ragaszkodik ahhoz, hogy az ő fia(8 éves) enyhén érintett, de nem az a kissrác. Más szerint meg az enyém rendkívül súlyosan érintett(auti-suli), dehát nem az, de elhiszem, hogy ott náluk a sok szakemberrel a többi auti közt csak ő harapott-ordított-csapkodott.

Szóval ezeket nehéz belőni, és általában nem az autizmus miatt, hanem más területen(ehhez sokszor raknak valamit, adhdt, de sokszor enyhe értelmi fogyatákosságot) lévő elmaradást húzzák be autizmustünetnek. Nem lehet, hogy azért mondogatja anyuka, hogy a gyereke enyhén érintett, mert enyhén érintett értelmi sérült, és EZEN KÍVÜL autista? Az SNIs csoportokban sokan csak annyit írnak értelmi sérült gyerekükre, hogy enyhén érintett, mert nem szeretik mondani, hogy értelmi sérülés, és utólag rá kell kérdezni, hogy miben enyhén érintett a gyerek..

Nem lehet, hogy itt is ez van? Egyébként a tanakos-enyhén érintett értelmi sérültes tanrendben is tanulnak számolni, írni, olvasni kb az anyag 60%át veszik át, mint a rendes sulikban, ha egyáltalán nem tanulnak ilyesmit, akkor a középsúlyosok tanrendjében van a gyerek. Oda meg simán beraknák enyhe értelmi sérüléssel ÉS autizmussal, szóval szerintem inkább ez a helyzet.

Az én gyerekem másodikos most, 8 éves.