Nagyon el vagyok keseredve,3 éves lesz a fiam és teljesen tőlem függ mindenben, mit csináljak?

Szia. Nekem lányom van, ő is nemsokára 3 lesz. Az utóbbi fél évben ugyanígy viselkedik mint a Te kisfiad, pedig ő születése óta sokat volt (van) a nagyszülőkkel. Sosem volt vele semmi gond. Jövő hónapban kezdi az ovodát. Talán érez(nek) valamit? :))

Meg fog oldódni. Idegenekkel másképp fog viselkedni, (az oviban) mint a nagyikkal, apával... Szerintem ez normális viselkedés tőlük ebben a korban :)

Szia!

Kiút mindig van.

És hogy nagyapám kedvenc mondását idézzem: "lehetetlenség nincs, csak tehetetlenség".

Mármint ne vedd magadra, azért írom, h mindent meg lehet oldani.

Én azt javasolnám neked, hogy merd "elengedni", de fokozatosan. Először csak 10 percre menj el valahova, aztán 15, 20, félóra stb. Közben legyen az apjával pl.

"Az apja megkért, hogy többet egy percre ne bizzam rá, mert ez a gyerek kezelhetetlen, nem normális...."

Igazából engem ez a mondat keserített el, mert egy apának ugyanolyan kötelessége, hogy a szülői kötelezettségeit elássa!

Olyan nincs, h "kezelhetetlen", meg "nem normális".

Egy gyereket meg kell tudni fogni valamivel. Valami játék biztos van, ami kettesben is izgalmas apával, nemcsak anyával. Pl. szerelés, barkácsolás. Az enyém oda meg vissza van, ha az apja szereli a kisautóját, odaáll, nézegeti , hogy mi történik, el se lehet onnan húzni....De ezenkivül számos dolog van, amit az apjával is szeret csinálni egy fiú. (pl. építőkocka építés, autógurigatás)

Hát mégiscsak az apja, nem egy idegen!!

Te menj nyugodtan valamerre, intézd a dolgaid, apa meg találja fel magát. Ez egy 2személyes játszma.

Még valami!

Sose mutasd a gyerek előtt, hogy aggódsz, hogy akár 10 percig is távol vagytok!

Kezeld teljesen természetesen.

Eleinte nehéz, tapasztalatból tudom, de én is mosolygok, előtte mondom, hogy pl."most a mamáékkal leszel egy kicsit, anya majd jön érted", amikor meg otthagyom és kilépek az ajtón , akkor merek "szenvedni"... De ezt nem mutatom, mert még a rezgéseket is veszik, mint a "radar".

Hát akkor igen, apuval is vannak komoly gondok. Ezek szerint amit nem csinált, mert "ez a te dolgod", ütött vissza.

Nehéz ügy ez tudod, mert kapásból azt írnám, hogy kezdje el akkor etetni/itatni, majdcsak menni fog; de ha "az apa is ellenáll...Nálunk ez valahogy "természetesebben zajlódott le, apa a pisijét is kiviszi, ha kell, de előtte is sokat segített etetésben /itatásban is.

Jajj, nem tudok jó választ írni, remélem jön vki "okosabb", "tapasztaltabb" és ír!!

én is csak a fokozatosságot tudnám neked ajánlani.és sok-sok beszélgetést.azért egy 3 éves gyerek már szinte mindent megért.minden nap többször kell ezekről a dolgokról beszélgetni vele.

de legelőször az apjával kéne leülni megbeszélni a problémákat

Nem vagy szutyadék! Könnyű úgy gondolkodni, hogyha előre tudom hogy elesek, akkor leülök:-) Bár én tudatosan hagytam rá a mamára ill. apukára a gyereket már a kezdetektől, de erre nem biztos hogy mindenki gondol. Az Én fiam 2,5 éves, de Ő sem aludt még máshol, viszont pár órát el van nélkülem, pedig ragaszkodik Ő is. Ha hármasban vagyunk apuval, akkor elég kicsit el tűnnöm a szeme elől és már keres, pedig az apját is imádja.

Próbáld meg a fokozatosságot, Én is így kezdtem.

Egyébként jogos a kötődés, mert tavaly egy vírus szövődményeként tüdőgyulladása lett a lurkómnak és a lökött anyja vette észre hogy nagyon nem stimmel valami!

Ezzel azt akarom mondani, hogy a gyerek nagyon jól tudja, hogy elsősorban az édesanyjától kap meg mindent, ami a létfenntartáshoz szükséges!

Mi a Benjamin Spock - gyermekgondozás (?) könyvből tanultunk gyermeket nevelni. (Ne ijedj meg, senki sem tud.) Már előre felhívta a figyelmünket erre a jelenségre, és úgy emlékszem, szó szerint már nem tudom, de az volt a lényege, hogy egyszer rá kell szánni magunkat arra, hogy hagyjuk a gyereket had' ordítson. Külön hangsúlyozta, hogy ha rászánjuk magunkat, akkor ne adjuk fel, mert még rosszabb lesz. Először ordított a gyerek két órát, a második nap egyet, utána felet, és a negyedik nap pár perc után abbahagyta. Ha azonban a két óra előtt öt perccel elfogy a kitartásunk, és mégis felvesszük a gyereket, kezdhetjük elölről, és nem két órával indít, hanem mondjuk néggyel.

A gyerek ugyanis rájön, hogy kitartó sírással zsarnokoskodhat, és él is vele. Ezt a "zsarnokságot" lehet a fenti módszerrel megtörni. Ha belegondolsz, hogy most egy hároméves gyerek miatt megbolondulsz - vagy kibírod az első hosszú hisztis sírást - akkor inkább választod a sírást, ugyanis a zsarnokság fokozódik.

Persze minden eset más, és nem lehet általánosítani. Ha belegondolok abba, hogy szerintem egy gyereket előbb utóbb legyőz a szomjúság - max. első esetben nem iszik egész nap, és akkor mi van? Csak megszomjazik, és akkor muszáj lesz innia. Ezt meg kell beszélni apuval is, mert ez csak közös elhatározással megy. nem "borulhat ki" apu, muszáj neki is kibírni az ordítást. Meg kell neki is mondani, hogy ezek az ordítások, ha a gyerek látja, hogy nem ért vele célt, lerövidülnek, sőt megszűnnek.

Sok sikert, és sok erőt hozzá!

"a szeme szürke volt, és csak sirt, mert próbáltam a pohárból ivást, aztán nem mertem tovább ordittatni"

nem vagy rossz anya,nem kell ezt túldramatizálni. A gyerek csak dacos,hisztizik ,hogy kiszolgáld (tartsd a bögréjét pl),tudja,hogy minél jobban produkálja magát annál hamarabb megteszed amit ő szeretne.

Nem fog szomjanhalni,ha nem fogod a bögréjét,cska idő előtt feladod,mert sajnos azt hiszed tényleg ennyire szomjas és kinlodik egy pár óra után,pedig ez a müsor csak neked szól.. egyszerűen legyen tiéd az utolsó szó,nem iszik a saját kezével? akkor nem iszik,majd iszik akkor ha már vattát köp estére ,olyan szomjas lesz.Kegyetlenül hangzik,de ameddig érzi rajtad,hogy te is bizonytalan vagy,"csőbe húzható",mert úgyis engedsz neki addig menni fog a müsorozás.Ha keményebb lennél,és nem törnél meg talán már másnapra lenne változás a gyerek vislekedésében.