Túl gátlásos a 12 -éves fiam, hogy tudnék változtatni azon kívül, hogy orvoshoz kellene vinni?

Nem írtad, hogy Te az anyukája vagy az apukája vagy-e.

Ha az édesanyja vagy, kérd meg apukát, hogy beszélgessen vele. Meg kell értetni vele, hogy ami történik a testével, természetes. Ha zavarja a szőr, javasoljátok neki, hogy borotválja le, ha neki úgy jobb.

Amúgy a kamaszoknak gyakran nincs nagy önbizalma. Ilyenkor nagyon sérülékeny a gyerek, erre tekintettel kell lenni.

Mindenképp kérd meg az édesapját, vagy egy megbízható férfi rokont (nagybácsi, nagyobb fiú unokatesó, nagypapa), hogy próbáljon meg bizalmasan elbeszélgetni a fiaddal a témáról.

27N

Csodát nem hiszem hogy tudsz vele tenni, én is ilyen voltam lánynak. Emlékszem olyanra, hogy pl. az iskolai farsangon minden gyerek táncolt vidáman én meg ültem egy széken egyedül, mert rettentően zavart, hogy ott volt az anyukám is... akire amúgy egy rossz szót se szólhatok, nem szidott, nem mondott semmi rosszat rám, szóval nem az ő hibája, én ilyen voltam. Tiniként is előbb ugrottam volna le egy hídról minthogy énekeljek előtte.

Akkor változtam valamicskét, amikor dolgozni kezdtem és be lettem dobva a mélyvízbe, holott előtte attól is rettegtem, hogy idegenekkel beszéljek. Meg is voltam róla győződve, hogy úgyis kirúgnak, mert a vécéből se merek majd kijönni az emberek közé.

A mai napig jobban érzem magam a saját ismerős világomban, nem szeretek telefonálni sem. Most már sokkal nyíltabb vagyok, megoldom a problémáimat, szóba elegyedek másokkal is, de az csak felületes...

Énekelni még mindig nem vagyok hajlandó, az öltözködésem is nagyon visszafogott, szoknyát nem tudom mikor hordtam utoljára.

A kisebbik gyerekem is pont ilyen, nem tudok mit kezdeni vele. Most azt erősítem amiben jó, hogy legalább abban a világban érezze jól magát. Régen sportoltam, abban az ismerős közegben jobban elvoltam a többiekkel és jobban feloldódtam.

Talán keress egy olyan közösséget amiben jól érzi magát, tök mindegy hogy mi az, csak építő jellegű legyen (sport, zene, kézműveskedés, bármi) és te nem vagy ott, neki egyedül kell boldogulnia - illetve nem jól érzi magát, hanem JOBBAN egy picit a többinél, mert őszintén szólva igazán jól sehol sem tudtam feloldódni. Egyedül a gyerekeimmel tudok teljesen kinyílni.

Az meg vicces, hogy a nagyobb gyerekemnek akkora az önbizalma mint egy ház, amikor elmentünk először iskolatáskát venni neki, én mire beléptem a boltba hogy bocsánat hogy élek és még körbe se néztem ő már letárgyalta az eladókkal hogy iskolába megy, megmondta milyen táskát akar, nézzék meg a számítógépben hogy van-e, stb. Magabiztos, nyílt, tudja mit akar és nagyon jól kommunikál bárkivel.

Szerintem ez személyiségfüggő és ezzel a "szoftverrel" kaptuk őket és max. egy kicsit lehet alakítani rajta, de egy introvertált emberből sosem lesz extrovertált. Én egyformán neveltem a gyerekeimet, kicsi is a korkülönbség, nincs kedvenc vagy kivételezés még a családtagok részéről sem, mégis az egyik olyan begubózott penészvirág mint én, a másik meg élénk társadalmi életet él hatalmas baráti körrel.

Kamaszodik. Én is nagyon gátlásos tini voltam, igazából csak felnőttkoromra (huszonévesen) jött meg az önbizalmam. Féltem én is mások előtt énekelni, bármilyen módon produkálni magam, idegenekkel/távoli ismerősökkel szóba állni (akár felnőtt, akár korombéli), és egy időben még nyáron is bő hosszú ujjú ruhákban jártam, mert rondának éreztem magam. A szüleimet nem igazán érdekelte a dolog, észre sem vették szerintem. De végül mégis normális felnőtt lettem, egészséges önbizalommal.

Szerintem továbbra is dicsérd, biztasd, beszélgess vele, mutasd ki, hogy törődsz vele és szereted. Nekem ez nagyon hiányzott annak idején.

És ne erőltesd, amit nem akar csinálni, pl. bízd rá, milyen ruhában szeretne járni, a lényeg, hogy jól érezze magát.