Van olyan, aki képes megutálni a saját gyerekét?

Egy ismerősöm fia már 9 éves. Kezelik erre sdzakosodott intézményben. Magára és másokra is közveszélyes. 4 éves korában mondták ki ezt róla. A szülők mindent elkövettek ű, hogy normális életet teremtsenek az elsőszámú gyíermeküknek.

Mindenki támogatta őket, köztük én is. SOkat vigyázztam a gyermekre.

3 macskát és 1 kutyát ölt meg. Mindegyik mérgezésben halt meg. A szülők mai napig nem tudják, honnan szerzett a gyerek vegyszert. A háztartásukból nem hiányzott egyik sem. A kutya a szomszédé volt, ott is halt meg. Közvetlen azután, hogy az idősebb hölgy vigyázott a kisfiúra.

Szóval, mint írtam intézményben van, több társával együtt, akiknek ilyen vagy ehhez hasonló problémája van.

Őt egyébként sokan kezelték már, különböző módokkal. Külföldet ismegjárták már.

A szülők "lemondtak" róla, de minden héten mennek hozzá. Támogatják mindenhogy. Pénzt is raknak neki félre havonta.

Egyébként van egy kistestvére, aki 5 éves. Makk egészséges és nincsen semmilyen problémája.

Azt elfelejtettem még írni, hogy a szülők newm utálják a gyermeküket. Nagyon szeretik és borzasztóan fájdalmas nekik ez az egész.

Bízznak abban, hogy valaha normális életet fognak élni 4-en és a társadalom hasznos tagjává válik a gyermek, de ennek kevés az esélye.

Egyik osztálytársam és az anyukája kölcsönösen utálják egymást. A lány 7.-es korában kezdett elzülleni, lógni, cigizni, inni, festeni a haját, sok piercing, és társai. A szülei nem tudták/ják kordában tartani. Viszonylag sokat voltam az osztálytársamnál, amikor ott voltam, akkor is ment a balhé folyton. Az anyukája minden miatt kiabált a lányra (miért maradt nyitva a nappali ajtaja, és hasonló piti dolgok miatt), a lány meg szidta, mint a bokrot, aztán az anyja rákontrázott. Az anyja egy időben nem mosta ki a lánya ruháit, nem főzött neki. Többször próbált öngyilkos lenni a lány, de a szülei be sem mentek hozzá a kórházba. Az ok valamiért nekem nem tiszta, hogyan fajult el eddig a dolog...

18l

Ismerünk egy párt, mondhatni baráti volt a viszonyunk.

Az Ő kisfiúk egy az egyben olyan amilyet leírtál, volt, hogy a Mi gyerekünknek is olyan dolgokat mondott(a fülem hallatára), hogy elszörnyedtem.. Az oviban is jelezték Nekik, hogy el kellene vinni a gyereket szakemberhez.. azt nem tudom végül elvitték e!

Ott csak apuka van a gyerekkel, Ő vezeti a háztartást, már amennyire, Ő foglalkozik Vele, hozza-viszi az óvodából. Anyuka dolgozik, csavarog, barátnőzik, bármit, csak otthon ne kelljen lennie. Akkor megy haza, ha a gyerek már alszik. Senki sem beszél erről, de olyan mintha történt volna valami az anya, és a gyerek között, amitől ennyire megváltozott az anyuka, mert Én emlékszem, hogy amikor még pici volt a kisfiú az Édesanyja folyton ölelgette, puszilgatta, könnyes szemmel mutogatta a fényképeket amikor ott voltunk, és a gyerek is anyás volt.. az nem lehet, hogy ok nélkül így megváltozik valaki a gyermeke irányába..

Apukának már próbálta a nagymama is mondani, hogy ez így nem jó, tenni kell valamit, de mintha meg sem hallaná! Sőt, beíratta az egyébként is agresszív gyereket karatéra, hogy meg tudja védeni magát az óvodában, mert van, hogy bántják. A nagyival mondhatni jó viszonyban vagyunk, szoktunk néha beszélgetni, sok mindent mesélt, és szerinte is nagy baj van a gyerekkel! Viszont az apuka valószínűleg csak akkor fog észhez térni, ha Isten ne adja a gyerek kárt tesz magában, vagy másban.. Nem kellene ezt megvárni!

Próbálta férjem is kérdezgetni finoman egy időben, hogy minden rendben van e otthon, meg a gyerekkel, de annyira magába zárkózó az apuka, ha ez a téma, hogy egyszerűen semmit sem mondott!

Nagyon sajnálom a családot, mert szerettem Őket! Rossz ilyet látni!

Én ismerek egy ilyen esetet. A lány kb 13 éves korától elszökik naponta, iszik, füvezik, fiúzik össze-vissza, nem tanul, be se megy a suliba. Szemtelen, csak a buli érdekli.

Előtte nagyon jóba voltunk, nem emlékszem, hogy valaha is panaszkodott volna a szüleire.De a szülők már mindent megpróbáltak, hogy megfékezzék és nem vált be semmi. Ismerem az anyukáját, szerintem nagyon türelmes és kedves nő. A múltkor beszélgettem vele, és azt mondta, már csak az emlékeit tudja szeretni a lányának, amilyen kiskorában volt. A jelenlegi személye iránt csak szomorúságot és tehetetlen dühöt érez... Én nagyon megsajnáltam.

Na emberek, a kamaszi útkeresést és dackorszakot ne keverjük a fentivel. Egyébként ez a "valamitől", meg "senki nem tudja" botorság. Oka mindennek van. Valóban lehet genetika, stresszélmények kisgyerekkorban (nem feltétlen emlékszik rá az alany). A fő probléma az ilyen esetekkel az, hogy legkönnyebb a problémás személyt megbélyegezni, eliminálni, beadni a javítóba. Drága szülők, környezet meg ugye a lehető legritkábban néznek magukba. Pedig legtöbbet ŐK tudnának segíteni, csak lusták, mint a sz@r vagy éppen csak buták. Hát ki tudja a legtöbbet az ügyben? Esetleg ők? ŐK voltak vele, ők tervezték, ők nevelték. Naugye. Erre ki akarják vonni magukat. Rengeteg az ilyen. Ezt kellene megérteni, hogy rendszerben kell gondolkodni, a dolgok (személyek) összefüggnek. Amit a gyerek produkál az mindenkor egy OKOZAT és nem pedig eredő/ok, ha értjük.

off

Kedves 7-es. Hasznos a történeted, de igen nagy kínlódások közepette olvastam el, miért kell mind személyes névmást (még a sajátodét is!) nagybetűvel írni? Tudom, ez nálad a tisztelet jele, de konkrétan egy kényszermozgásos benyomását kelted, olyan ez az írás, mintha a valóságban, mondjuk rángatóznál minden bizonyos szó után vagy bizonyos időközönként. Javaslom a visszatérést a magyarra.

on