Hogyan kezeljem 11 hónapos gyermekem megváltozott viselkedését?

Ha ebben az átmeneti időszakban ennyire szüksége van arra, hogy az öledbe vedd (átöleld, testközelben legyen), akkor szerinted miért nem vezetne eredményre, ha megtennéd? azért kérdezem, mert írod, hogy téged is megvisel, amikor nemet mondasz, felteszem, hogy őt is. Pontosan miért tartasz attól, hogy ölbe vedd? Valahol természetes, hogy mivel a megszokottnál kevesebbet tudsz vele lenni a munka miatt, az együtt töltött időben most "pótolni" igyekszik és intenzívebb együttlétre is vágyik.

Észre sem veszed, és ez az időszak elmúlik. Soha ne félj attól, hogy még érettségizni is az öledből fog menni, ha most a szívedre hallgatsz.

A gyerek azért gyerek, mert fokozatosan feszegeti a határokat... a szülő meg azért szülő, hogy következetes legyen a határokban.

11 hónaposan már nyílik a kis akarata, értelme és ez nem mindig passzol a lehetőségekkel. Ez nem csak szeparációs szorongás.

Én azt mondanám, hogy továbbra is szeresd nagyon, ölelgesd, játszatok, foglalkozz vele, de legyenek olyan dolgok, melyekből nem engedsz. PL etetőszékben nem állunk fel. Ha igen, akkor vége az evésnek. Emellett van házimunka idő, akkor nincsen anya ölében, max figyeli mit csinálsz, "segít", de dolgod van. Ezt is meg kell tanulni. A sírás, dac vele jár.

Jaj, értelek már. Helyzettől is függ, hogy meddig mehetsz el abban, hogy engedsz neki. Viszont nincsenek sajnos kész receptek, mindig az adott élethelyzet, pillanat fogja eldönteni, hogy mi a helyes. Én úgy csináltam, hogy amikor idő és lehetpség volt rá, akkor próbáltam kielégíteni az igányeit ilyen téren, és kizárólag pedagógiai célzattal nem mondtam nemet, amikor nme volt rá okom. Magyarul nem treníroztam arra, hogy megtanulja elfogadni a nemet, csak akkor utasítottam el, amikor annak komoly oka volt. Volt-e sírás? Igen, a mai napig sokszor nem tudja elfogadni a nemet. Hogy más lenne-e a helyzet, ha kicsi korától másképp szoktattam volna? Ezt sosem fogom megtudni, hogy konkrétan az én gyerekemnél működött volna-e az a típusú nevelés. Viszont nekem fontos, hogy amikor nemet mondok, annak olyan indoka legyen, amiben hiszek, amit hitelesen el tudok magyarázni a gyereknek (pl. Nem tudlak felvenni, mert épp WC-n ülök/ tele van a kezem nehéz szatyrokkal/stb. - a gyereknek be kell látnia előbb vagy utóbb, hogy bizonyos helyzetekben nem tud érvényesülni az akarata. Viszont olyat nem mondunk a gyereknek, hogy nem tudlak felvenni, nehogy ezt szokd meg, különben is meg kell tanulnod, hogy nem minden úgy van, ahogy akarod. Márpedig ha tényleg nincs más okunk, akkor mit is mondhatnánk?

Szóval hallass a megérzéseidre. Sírás nélkül nem fog menni, az egészen biztos, de mindig úgy dönts, hogy ne legyen utána lelkifurdalásod, és csak te tudod, hogy ez melyik esetben mit jelent.