Ha láttok az utcán egy hisztis gyereket, vagy bármi más szitut rokonságban például, ahol az anyuka nem ura a helyzetnek, mit gondoltok?

Míg nem volt gyerekem baromira idegesített az ilyen.

Mióta a lányom is ebbe a korba lépett, azóta az jut ilyenkor eszembe, hogy egyrészt szar lehet az anyukának és sajnálom, másrészt valamilyen szinten örülök, hogy látom, nem vagyok egyedül az ilyen szituációkkal :)

Én örülök, hogy nem csak az enyém csinál ilyet, és érdeklődve (lehetőleg nem túl feltűnően) figyelem a szülőket, hogyan oldják meg a helyzetet.

Általában a más gyerekének hisztije sokkal kevésbé idegesít, viszont némelyik szülő reakciója annál inkább.

Szerintem érdemes elmenni szülőtréningre, mert a viselkedésterápiás módszerekkel sokkal többre mehet a szülő, mint a hagyományos nevelési eszközökkel.

Ha valakinek a gyermeke eltérő fejlődésű, akár autista, akár ADHD-s, ez mindenképpen rontja a szülői kompetenciát, mert a hagyományos módszerekre ezek a gyermekek nem reagálnak.

Az én kisfiam aspergeres autista. Okos, magasan funkcionáló, a kivülálló annyit vesz észre, hogy látszólag neveletlen, nem fogad szót. Ez a szót nem fogadás azonban nála a meg nem értésből fakad. Abból, hogy nem érti a másik érzelmeit, észre sem veszi, a szociális interakciók sérülése miatt, nem tud úgy együttműködni, mint a kortársai. Az egész nap küzdelem, mert ő nem azért csinál meg valamit, hogy anya örüljön, hanem azért, hogy a jutalmat megkapja érte. (itt pl egy zeneszám is jutalom, nem kell nagy dologra gondolni)

Szakmabeli vagyok, ennek ellenére én is kapom a megjegyzéseket. (bezzeg a saját gyerekét nem neveli meg...) Aki viszont többet van velünk látja, hogy mekkora küzdelem, energia, szülői kreativitás és rengeteg tanulás kell ahhoz, hogy normálishoz közeli életet tudjunk élni.

Ezeknek a gyermekek szüleinek meg kell tanulni a külső laikus kritikáktól elvonatkoztatni. Tanácsot meg szakembertől szabad elfogadni. Az ADHD is egy idegrendszeri zavar, ami organikus, sajátos nevelési igényű gyermeket takar. Egy organikus eltérés kezelése meg lényegesen nehezebb egy nevelési zavarnál. (ez utóbbit is nehéz korrigálni)

Engem soha nem zavart más hisztiző gyermeke. Az már igen, ha a szülő erre a megengedettnél agresszívabban reagált, vagy engedett a hisztinek. A véleményemet azonban soha nem mondtam el ebben az esetben sem, hiszen nem kérdezték, semmi közöm más életéhez. (kivétel, ha súlyosan bántalmazza a szülő a szemem láttára)

Semmit, ugyanis én is voltam a gyerekemmel olyan helyzetben, hogy mások csak néztek. Az én gyerekem képtelen volt bármiféle minimális várakozásra is, alig lehetett vele elmenni a nővéréért az oviba, mert azt a 10-15 perc várakozást sem bírta, hogy kiadják a tesóját ebéd után. Sírt, visított, ugyanígy reggel, amikor bekísértük a tesót oviba, és gyorsan átöltöztettem, a fiamnak pedig a padon kellett addig ülnie. Mintha disznóvágáson lettünk volna, akkora sivítás volt. Más hasonló korú kistesó tök éretten, normálisan viselkedett. Ugyanígy orvosnál, már kinézett az asszisztens, hogy mi van, ki visít ennyire.

Nekem szerencsém volt, mert ezt kinőtte, és most fél évvel később már gyönyörűen tud várni, engedi magát lefoglalni, stb. De ha ráadásul más is van, nem simán "elkényeztetett", stb. a gyerek, hanem idegrendszerileg olyan amilyen, akkor hiába mond bárki bármit, vagy néz csúnyán, azzal a gyerekkel nem lehet mit kezdeni, esetleg a nehézséget okozó szituációkat a minimálisra csökkenteni.

Kitartás, bármennyire nehéz is!!! Nem vagy egyedül!