Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » 19 hónapos kislányom rendkívül...

19 hónapos kislányom rendkívül zárkózott, viszont rendkívül hisztis és le is van maradva a fejlődésben. Baj van?

Figyelt kérdés

Enyhe hipotóniás, emiatt még csak nemrég tudott felállni, de pár lépés után összecsuklik és elesik. Mivel félünk, hogy összetöri magát ,valakinek mindig figyelnie kell rá. Illetve emiatt sokat van kézben, ráadásul annyira hozzászokott, hogy igényli is, hogy felvegyük folyton, hogy ölbe vagyük. Sétálni is, ha megyünk napközben, a babakocsiban hajlandó csak ülni / feküdni. Tornára járunk, de csak minimális a javulás..

Az a baj, hogy rajtam - az édesanyján, anyukámon, apukámon kívül másra nem merem hagyni még pár órára sem, mert egyből ordítani kezd és nem is hagyja abba. Még az apukájától is fél, nem mer vele kettesben maradni.

Plusz, már születése óta nagyon hisztis, mindent azonnal akar és sajnos rá is szoktattuk, hogy azonnal meg is kapja. Szüleim folyton telepakolják a játszószőnyegét, épp, hogy csak nyúlnia kell érte, minden ott van. Rossz alvó is, minden neszre felébred, és olyankor ismét 15-20 perc, mire megnyugszik és visszaalszik. Baba kora óta keveset alszik, éjszaka ugye 3 óránként keltünk szopizni, de napközben is csak 15-15 percekre aludt el.


Lehet valami fejlődési rendellenessége? Kezd aggasztani ez a lemaradás, más babaája már egyévesen szaladgál, szépen alszik, szavakat mond, nálunk meg semmi...


2016. júl. 14. 12:37
1 2 3 4 5 6 7
 21/63 anonim ***** válasza:
92%

Hóra torna?

Az hogy én nem ismerem az nem jelent semmit, de az interternet sem ismeri.

Mi ez, hol van ez?

2016. júl. 14. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/63 A kérdező kommentje:

No, a hússal kapcsolatban meggyőztetek, ezentúl kapni fog, anyukámmal összedobjuk neki, remélem, elfogadja!

Ez egy szegedi feljesztő torna, egy itteni szakorvos ajánlotta, nem tudom, van-e máshol? Egyébként megyeszékhely melletti kivárosban lakunk, Szegedtől északra.

2016. júl. 14. 13:34
 23/63 anonim ***** válasza:
100%
Ja, én is azért kérdeztem, hogy mi az. Gyógypedagógus vagyok, de sosem hallottam róla. Sőt, ahogy a 21. válaszoló írja, a net sem.
2016. júl. 14. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/63 anonim ***** válasza:
100%
De milyen szakorvos???
2016. júl. 14. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/63 anonim ***** válasza:
100%
Leírnád, egy napi étrendjét? Nagyon kiváncsi vagyok.
2016. júl. 14. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/63 anonim ***** válasza:
100%

Hát érdekes fejlesztő torna lehet, amiről a mai világban az interneten semmi sincs.

Milyen tornagyakorlatokat csináltok?

2016. júl. 14. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/63 anonim ***** válasza:
87%

Kérlek, ide vidd el a kislányodat nagyon sürgősen!!!


[link]

2016. júl. 14. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/63 A kérdező kommentje:

Még csak pár fogacskája van kint, így gyümölcspépeket, zöldségpépeket kap csak.

A torna a Dévény-tornára alapul!

2016. júl. 14. 13:41
 29/63 anonim ***** válasza:
100%

Vagy legalább ide:

[link]

2016. júl. 14. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/63 anonim ***** válasza:
78%
Kedves Válaszadók: Hol lehetne feljelenteni ezt az anyukát a gyerek veszélyeztetése miatt? Mert nekem ez már üti azt a szintet.
2016. júl. 14. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!